A RÉM /Befejezett/

88.

Hoseok

Kenneth Bennson irodájából visszavezetnek a cellámba. Ma este, jól kell teljesítenem, Kenneth rám fogad és nem szeretné elveszíteni a pénzét. Ráadásul több nagy ember is látogatást tesz az eseményre.

Megfordul a fejemben, hogy mi lesz, ha megölnek a ringben, de nem félek nincs mitől tartanom, az egyetlen dolog, ami aggaszt, hogy nem tudok mindent elmondani Graysonnak.

Elérkezett az este, felkészülten várom a smasszert, aki majd elkísér a küzdő térre.

A börtönőr megérkezik, a bilincs kattan a csuklómon. Ahogy múltkor, a rabok éktelen zajt csapnak, rángatják a rácsokat és üvöltenek, hogy meghalok, amint elhaladok cellájuk előtt. Néha elcsípek egy hajrá biztató szót is.

Sötét helyre érkezem, csend van, mintha senki nem lenne itt rajtam kívül, majd egy csapásra megváltozik minden. Hangos kattanások kíséretében sorban élednek fel a lámpák. A ring elém tárul, rengeteg emléket felidézve.
A lelátóra emelem tekintetem, nincs túlzsúfolva, nem úgy, mint a Banglumpooban hajdanán, csak néhány fejes fog szurkolni, azért, hogy pénzüket megduplázzák.

A bilincset leveszi csuklómról az őr, majd a ringbe lépek. Ellenfelem kiléte egyelőre titok, még nem érkezett meg. Ismét a szurkoló táborra vezetem tekintetem, Kenneth bólint, annyit tesz, hogy ne hagyjam cserben.

Megérkezik ellenfelem, vagy bajtársam nem is tudom, melyik a megfelelő kifejezés, mivel egyikőnk sem önszántából van itt, de ez egy börtön nincs választási lehetőséged, ha azt mondják, harcolj, akkor te megteszed.

Döbbenten mustrálom a férfit, aki a ringbe lép, nem épp így képzeltem el. Azt gondoltam fehér vagy fekete bőrű benga állat lesz, ehhez képes egy szikár thai férfi, nem túlbiztató ábrázattal. Arcából semmit nem lehet kivenni, a felismerhetetlenségig tintázva, talán még a szemgolyója is feketére van festve. Leveszi a felsőjét, a tekintetem rajta tartom, ahogy sejtettem, testét is tetoválások borítják.

Levetem én is felső ruházatom, majd megnyújtóztatom nyakam és lábaim.
A bíró elmondja a szabályokat, amiből nem sok van, majd indulhat a mérkőzés, miután kötelező tiszteletünket leróttuk.

Előbb csak méregetjük egymást, körbe sétálunk, felmérjük egymás testi adottságait és várjuk, hogy a másik kezdeményezzen, hogy megtudjuk mire képes. Nem túl barátságos, sötét tekintettel kémlel, majd megunja ezt a táncikálást és nekem támad. A fejemre rúg, kivédem karommal, majd ismét, szintén védem, nem áll le, folyamatosan soroz lábaival, amik olyanok mintha egyre gyorsabbak lennének. Nem teszek, mást csak védekezek, ami nem a legjobb döntés, mert ellenfelem kurvára elszánt, sikerül a bordám közé rúgni, amire a fájdalom belém nyíllal, felszisszenek és egy pillanatra nem figyelek, amit kihasznál, és a térdhajlatomba rúg. A földre rogyok, és már csak azt veszem észre, hogy a levegőből érkezik az ökle arcomba. A vérem fémes ízét érzékelem a számban, de nincs időm elmélkedni, hogyan kerültem ebbe a kibaszott helyzetbe, hogy képes ilyen könnyen elbánni velem egy suhanc. Felállok, még ki sem egyenesedtem, térde érkezik, az arcomba, a szorítónak esek. Megrázom a fejem. Bassza meg, az orromból is elindult a vér.

Ellenfelemre nézek, nincs elégedettség szemében, inkább düh, mintha lenne oka rám haragudnia.

Összeszedem magam, elég a játszadozásból. Arcom elé emelem kezeim és megvárom, még ismét támad, amit meg is tesz, nem cicózik. Elkapom a karját, ami arcomba csapódna, kicsavarom, majd az öklöm az orrába ütöm, újra és újra még nem az ő arcát is ellepi a vér, majd gyomrába térdelek, mire megragadja derekam és elindul velem a szorító szalagig, a hátába könyökölök, de nem enged el.