A RÉM /Befejezett/

77.

Jeon

Bassza meg! Rohadt szarul érzem magam, zsibbad a fejem és mi ez a kurva nagy fény! Kiég a retinám a szemhéjam alatt.
Lassan kinyitom szemeim, mert félek, hogy ha túl gyorsan teszem, megvakulok.
-Ó, remek! - mormolom, amikor észlelem, hogy egy nővel töltöttem az éjszakát. A mellkasomon fekszik, beleszagolok hajába, hmm, finom illata van.

Ezred másodperc alatt villan át az agyamon minden a tegnap este történtekről. Baszd meg Jeon! Egy idióta vagy! Ostorozom magam, miközben óvatosan lehámozom magamról a rajtam bóbiskoló lányt, majd felülök, és jobban szemügyre veszem. Nem kell tálalgatnom, hogy ki lehet. Seggfej vagyok, részegen az első utam ide vezetett, az esküvőm előtti éjszaka. Mégis mi frász járt az eszembe, hogy idejöttem, mit akartam ezzel elérni? Megdörzsölöm az arcom újra és újra. Rohadt másnaposnak érzem magam, a fejem zsibbad, a gyomrom sem az igazi. Hú, de szarul vagyok.

Az órámra pillantok, fél kilenc, lekésem a saját esküvőm. A legrosszabb az, hogy nincs, bennem megbánás érzése, egyáltalán nem zaklat fel, hogy nem érek oda, sokkal jobban kikészít a nő, aki még mindig alszik édesdeden.
A szívem, egyenesen száguld, ahogy nézem, finom arcvonásait. Nem láttam még szebbet nála, nem birom ki, hogy ne érjek hozzá. Óvatosan megérintem az arcát, majd a takaró alól kikandikáló karját. Annyira hiányzott ez az érintés, imádom minden porcikáját. Francba! Píritok magamra. Térj már észhez Jeon! Ma megnősülsz!

Pontosan ettől féltem, ha meglátom, oda minden erőfeszítésem, ráadásul én marha, még a tudtára is adom, hogy mennyire hiányzott.

Lassan lekúszok az agyról és a ruháim után kutatok, hamar megtálalom őket, magamra öltőm a pólóm és a cipőm. Mielőtt mennék még egy utolsó pillantást vetek Isabellre. Egyszerűn vonz, mint a mágnes, nem vagyok képes ellenállni, érezni, érinteni akarom, ahogy rég, a bőrét bőrömön akarom érezni. Odasétálok az ágyhoz és megcsókolom felkarját. Jézusom, merevedésem van, jobb, ha elhúzok.

Kilepek az ajtón, Asha őrködik az ajtónál. Jobban érzem magam, hogy Isabell mellett van, megnyugtat, hogy bárki nem kerülhet a közelébe.
- Asha! - üdvözlöm.
- Főnök! - enyhén meghajol. - Jól aludt főnök? - érdeklődik.
- Remekül. - megveregetem a vállát, majd a lépcső felé veszem az irányt. Idegesnek kellene lennem, mégsem vagyok, inkább megkönnyebbültem, vagy mi a fene. Előveszem zsebemből cigaretta dobozom, majd rágyújtok, miközben lefelé ballagok a lépcsőn.

Mire leérek már V vár rám. Honnan a fenéből tudta meg, hogy épp most érkezem?

Ez az ő háza, mindenhol ott van a szeme és füle.
- Jó reggelt Jeon! Gyere beszélnünk, kell! - aggadó tekintette és szokásosnál és mélyebb hangja, nyugtalanná tesz. Bólintok, majd követem irodájába.

Bent Hoseok az íróasztal előtt ácsorog, az ő arca sem valami bizalomgerjesztő. Valami történt.
- Jó reggelt! - üdvözöl Hoseok.
- Hmm, biccentek, majd a hamusba nyomom a cigi csikket.

Kurvára másnapos vagyok, gondoltam leülök, de ezt Hoseok másképp gondolja.
- Ne ülj le, Jeon!
- Hogy?
- A mennyasszonyod kinyírták. - mondja, rezzenéstelen arccal, miközben átnyújt egy borítékot.
Nem hat meg a halála, nem szerettem, sokkal inkább dühít, hogy kimerészelte, a nőmet megölni, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ellenem forduljon. Ráadásul ezzel egy újabb lavinát indított el.

- Épp készülődött, mikor rá támadtak, lemészároltak mindenkit. Úgy nézett ki a szoba, mint egy vágó híd. - magyarázza Hoseok, miközben én a képeket nézegetem, amelyen Solada fehér ruhában felakasztva, lóg lefelé egy kötélen, a plafonról. Minden csupa vér, a fehér ruhája vörösre mázolva. A két lány, aki segítette, szintén brutál módon agyon szurkálva. Tudom ki volt, nincs bennem kétség. A pulzusom emelkedik, ahogy a dühöm szétárad ereimben.