A RÉM /Befejezett/

126.

Isabell

Immár nem taxival utazunk, egy fekete sötétített üvegezett BMW vár, a szálloda előtt, a fiatal inas Jimin kezébe adja a kulcsot, mire ő egy 20 dollárossal hálálja meg. Kinyitja előttem az ajtót, én pedig felveszem tökéletes dáma külsőm, és ezentúl nem is szabadulok meg tőle, eggyé válik velem, úrinőként viselkedem és egy pillanatra sem esem ki a szerepből. Izgatottságom félre teszem, nincs most helye parázásnak, hidegen és határozattan kell viselkednem.

A buli nem volt kamu, amikor Jimin említette, egy éjszakai klub előtt parkolunk le. Nem is sejtettem, hogy egy ilyen hangos szórakozóhelyen kell, majd bemutatnunk az árut, majd üzletet kötni, Jeon ettől sokkal elővigyázatosabb. Nyilván ez Frank diszkója, de ettől még nem vesz el megvetésemből. Pitiáner bűnöző.

New York elit negyede, ahol nem kevés számmal jelennek meg híres emberek, nem a legalkalmasabb drogtesztelésre, vagy épp ellenkezőleg? Hamarosan erre is fény derül.

Megvárom még Jimin kinyitja, a BMW ajtaját, majd mereven és hűvösen követem a bejárat felé. Az éjszaka már beköszöntött, a klubok már javában kinyitottak, a zene üvölt minden oldalról, a tömeg pedig kígyózik a szórakozó helyek előtt. A legtöbben, naná, hogy oda kívánnak bejutni, ahova mi is " Black Flamingó " hatalmas, neon lila fényben villódzik, a klub reklám táblája.

Természetesen nem kell sorba állnunk, a két tonnás kigyúrt kidobó férfi, szó nélkül, nyitja ki előttünk a lila vastag kötéllel elbarikádozott bejáratot. Jimin itt ismert, aminek örülök, annak pedig még inkább, hogy teljes mértékben úgy viselkedik, mintha tényleg én lennék valami "Nagy Főnök", ezáltal, a hombár ajtónállók is szó nélkül, enyhén biccentve állnak el utamból.

Jimint szorosan követem, nagyon nem nézelődöm, ez is csak ugyanolyan bár, mint a többi, rengeteg ember, aki kábultan riszálja magát, az alkohollal sem bánnak csínján, és ahogy bárhol máshol, az elitnek, itt is van VIP részleg. Egy lépcsőn haladunk felfelé, ahová szintén nem engednek fel akárkit, de Jimin elől itt is szó nélkül áll félre az újabb kidobó, társával együtt. Öltönybe bújt férfiak, ezen is látszik, hogy nem egy olcsó lepukkant pub.

Amikor felérek, ha nem is akarom, a tekintetem oda vonzza a plafonról vízesés szerűen leömlő mindenféle színben pompázó lámpa. Óriásiak és igazán exkluzív látvány nyújtanak, ahogy egyedi kombináció szerint megadott színek váltakozva hullnak alá. Csodás, elnyeri tetszésem, és hogy még közelebbről láthassam, Frank pontosan a tánctér fölé benyúló erkély előtt, szinte már fekszik a lila bársony kanapén. A szivar, mint státusz szimbólum itt is elengedhetetlen, mintha ettől többet érnének. Undorom visszafogva suhanok felé. Nincs, egyedül egy fiatalabb férfi ül mellette, még körülötte számtalan testőr vigyázza biztonságát. Már messziről mosolyog, mihelyst megpillant minket.

− Jimin, drága barátom, csak hogy megérkeztetek, hatalmas boldogság újra látnom − örvendezik, túlságosan is nyájasan.

− Frank, nekem öröm, hogy újra láthatlak. − Jimin nem fogja vissza magát, ugyanazzal a lazasággal, amit eddig is tapasztaltam, vigyorog Frankra, miközben megszorongatják egymás kezét, majd a hátukat is megveregetik.

Frank, nem az a jóképű gengszter, mint amit megszoktam köreinkben, idősödő férfi, ez már őszülő haján is észre vehető és meglehetősen ráncos bőrén is. Ahogy elnézem, nem veti meg a drogfogyasztást, a szeme most is vérben ázik, méretes és jókora ívben görbült orrával, gyakorta szipog. Ajkai vékonyak, akár egy papír, a bőre pedig sápadt, pedig azt gondoltam a digók szép barna bőrűek. Testalkatáról sem jut eszembe, hogy egy Adonisz lenne, vékony és még így ülve is látszik, hogy alacsony. Amikor olasz férfiakra gondol az ember, akkor egy Marco Borriello tipusú férfi jut eszébe, de hát nem lehet mindenki jó képű, valakinek, csúnyának is kell lenni.