A RÉM /Befejezett/

113.

Isabell

A vesémig hatol minden férfi tekintete, de cseppet sem érzem magam zavarban, sőt felettébb élvezem, ahogy bámulnak, de legfőképp Jeon tekintetétéért vagyok oda. Ő nem a szépségem után epekedik, látott már eleget, azt is tudja, mit rejt a ruha, az arca inkább arról árulkodik, hogy mennyire bosszantja, hogy stírolnak, miközben egy vadító ruhában vonulok le a lépcsőn, mintha egy múlt századi hercegnő lennék. Biztos vagyok benne, ha rajta múlna már az összes férfi társát megölte volna, talán engem is, hogy ennyire merész vagyok.

Nem érdekel, bármennyire is zabos, talán, ha látná, hogy a smink alatt mi rejtőzik, megesne a szíve rajtam, de nem érdekli, hogy nem rég még az életemért küzdöttem, jobban elfoglalja mérhetetlen féltékenysége. Tisztán látom, ahogy nyakán az erek kidudorodnak, sötét szemei pedig veszélyesen elhomályosodnak, ezek az érzelmi hullámzásai még nagyobb önbizalommal látnak el, de ugyanakkor félelemmel is.

Szergej, lép elém, beelőzve minden más férfit, nyájasan üdvözöl. Nem hat meg, undorodom tőle, pedig pár órával ezelőtt még nem éreztem így iránta, de ő is csak egy aljas férfi, akinek gondjai vannak Jeonnal és minden lehetőséget megragad, hogy árthasson neki.

Egy igencsak jó módú hölgynek mutat be az orosz, ami mint kiderült a nővérre, és a fia, pedig nem sokkal fiatalabb nálam, van egy sejtesem, hogy az ifjú apja thai férfi lehet. Remélem nem Jeon az? Kissé idegesen nyújtom a fiú felé a kezem, aki megrázza, miközben mélyen meghajol. Az ő csodálatát is elnyertem, egyetlen emberre nem vagyok hatással a teremben és az Natasa. Kedvesnek mutatja magát, de félő, hogy ez csak egy színjáték és velejéig romlott nőszemély, pontosan úgy, mindahányan, akik a maffia tagjai.

A szalonba kísérnek, ahol minden méregzöldben pompázik, nem sokáig tartózkodunk itt és semmi érdekesről nem folyik a csevej. A személyzet tájékoztatja Szergejt, hogy a vacsora készen áll, így aztán az ebédlőbe vonulunk, ami szintén nem hazudtolja meg kastély mivoltát. Az asztal roppant hosszú, nincs kedvem megszámolni hány személyes.

Szergej az asztalfőnél foglal helyett, még én Jeonnal két székkel előrébb,  velünk szemben, pedig Natasa és fia. Az étkészlet pontosan olyan pompás, mint a kastély többi része, lemerem fogadni, hogy ezüstből van az evőeszköz.

Nem igazán értem, miért kell ennyire távol ülnünk Szergejtől, talán szeret hangosabban beszélni a kelleténél.
Az evőeszközöket bámulom, és bár az etiketett megtanultam, mégis megfordul a fejemben, hány fogast kell végig ennünk? Remélem, nem kell használnom az összes evőeszközt, mert akkor tuti, hogy kaja kómában halok meg, de az elég gáz lenne egy maffia családban. Ha már itt vagyok, a halálom legyen méltó hozzám, öljenek meg, és ne holmi badarság vessen véget életemnek.

Miután ki álmélkodtam magam, a szemben ülő fiúra tekintek, minél tovább nézem, annál jobban érzem azt, hogy a szeme pontosan olyan, mint Jeonnal és az apjának, a gyomrom rángatózni kezd, hogy miért, nem értem. Miért zavar az, ha van egy fia, lehet száz is, rám nem kellene hatással lennie?

− Megkérdezhetem Alex hány éves vagy? − Kíváncsiságom túl nagy, így a csendet, ami beállt közöttünk, nem csak a kanalak csörömpölése töri meg, ahogy érintkezik a tányérral.
− 17 éves, nem sokára betölti a 18.–t, és akkor a teljes mértékben a bátyám keze alá dolgozhat. − Büszkén válaszol édesanyja, bár én jobban örültem volna, ha fiú válaszol.

Gyors matekozás fejben, ha Jeon 31, abból kivonok 17- et, az14, Jeon nem lehet az apja, vagy legalább is akkor igen korán kellett kezdenie, de végül is a fiúk már 14 évesen nemző képesek. A francba! Nem lettem előrébb.
Belemerítem kanalam a levesbe és folytatom az étkezést, félszemmel Jeonra tekintek, aki még egy falatot sem evett, ideges, biztos tudja hogy az ő fia és nem tudja, hogyan kezelje ezt a helyzetet.