A RÉM /Befejezett/

63.

Isabell

Elhurcolnak, beültetnek egy rendőrautóba és egyenesen az őrsre visznek. Nem volt szerencsém meg rendőrautóban utazni, most ezt is megtapasztalom. Nincs, útitársam egyedül gubbasztok az autó hátsó ülésén. A bilincsre nézek csuklómon, és lelkiismeret furdalástól, nyomást érzek a mellkasomban. Míg kifelé vonszoltak a klubból Jeont néztem, néztem a szemeit, nem tudtam eldönteni, hogy engem gyűlöl vagy csak a helyzetet, amibe kevertem. Borzasztóan rosszul érzem magam, nem tudom most mi fog történni, nem is velem csak is ő miatta aggódom, mi van, ha lecsukják, annyi minden van a számláján, örökre rács mögé kerülhet, és ezt mind nekem köszönheti. Figyelmeztetett, hogy most nem alkalmas, de én makacs és önző voltom, csak a saját érdekeim néztem, miközben ő az enyémeket. Soha nem fog megbocsájtani.

Őrlődöm, a kocsiban még oda nem érünk. Felemészt az aggodalom, a félelem. Ha haza érünk mennyire lesz dühös?  Meg tud e bocsájtani?  A fenébe is, hogy lehettem ilyen idióta.
Az autó megáll, az egyik rendőr kinyitja az ajtót én pedig kiszállok, dámakent vonulok be a rendőrségre. Ha már ebbe a helyzetbe sodortam magam, legalább méltóság teljesen viseljem a következményeit. Egy egész nagy terembe kísérnek, ahol számtalan asztal mögött dolgozó rendőrök ülnek és a legtöbbje előtt vagy mellett a klubból elfogott személyek ücsörögnek. Mivel ide hoztak és nem a fogdába, úgy gondolom nem lesz gond, felveszik, a vallomásom azután elengednek. A rengeteg ember miatt elég nagy a zaj, arról nem beszélve, hogy bűzlik az alkoholtól a helyiség. Körbe pásztázom, a terepet keresem Jeont, de nem látom sehol, megreked a levegő mellkasomban, ha arra gondolok, hogy börtönbe zárjak. Még csak meg sem látogathatom, mert nem vagyok családtag.

- Üljön le! - hangzik a felszólítás kisérőmtől, nem túl kedvesen. Szót fogadok és leülök a székre, ahova mutatta, szemben veleml.
- Felveszem, a vallomását. - tájékoztat számítógépe mögül a biztosúr. Középkorú férfi, nem sovány, de nem is kövér, családos férfi, gyorsan lecsekkoltam az asztalát, abból gondolom, egy nővel és két gyerekkel vadul vigyorogva pózolnak egy képen.

- A neve?
- Isabell.
- Milyen isabell- pillant rám monitorja ögül
- Adulyadej. - válaszolom magabiztosan. Nem hunyászkodom meg, nem féltem magam, mindent, amit tanítottak a Davonban a viselkedésről felhasználom. Erős nőnek képeztek aki, minden helyzet megállja, helyét nem vagyok akárki egyenesem a Sagra fejének barátnője vagyok, ennek tudatában kell viselkednem. Ideje összeszednem magam, az utóbbi időben nem kellett mutatnom, hogy milyen nő vált belőlem, mert Jeon elhalmozott gyengedségével, most viszont határozottnak kell lennem. Felveszem álarcom és úrinő módjára válaszolok minden kérdésre, amit a biztos úr nekem szegez.
- Mit keresett a Pü Daengbe?
- Amit mindenki más, szórakozni mentem.
- Fogyasztott alkoholt.
- Igen.
- Tudatmódosító szereket?
- Nem.
- A vizelet mintája is ezt fogja mutatni?- sandít rám hitetlenkedve
- Igen.
- Hogyan kezdődött a verekedés?
- Nem tudom. - Ismét rám néz
- Az arca nem ezt mutatja. - nem láttam magam, de a saját szám megharaptam és biztosra veszem a pofonoknak is nyoma van, de ez nem tántorít el attól, hogy hazudjak.
- Csak belekeveredtem.
- Hogyan? - mered rám kíváncsian.
- A barátommal táncoltunk, mikor kitört a káosz, egyszeriben mindenki verekedésbe tört ki a barátom megütötték, de felállt megfogta a kezem, hogy távozzunk, de akkor ismét valaki neki támadt én pedig, gondoltam segítek neki, azután ez lett a vége. - mutatok arcomra.
Bologat, hogy megértette.
- És hol van a barátja?
- Nem tudom, a rendőrök ellepték a Pü daenget és idehurcoltak, talán őt is.
- És csak ketten voltak?
- Igen.
- Rendben.
Pötyög valamit a gépbe, nem tudom mit, de nem is érdekel. Több kérdést nem tesz fel.
- Elmehetek?- kérdezem nyugodtan.
- Mihelyst rögzítettem a vallomását igen, de ne hagyja el a várost.
Biccentek, ha akarnám sem tehetném meg.