A RÉM /Befejezett/

16.

Hoseok

-Egy rövid ideig, mindenki élte a megszokott életritmusát. Jeon munkába vetette magát, megpróbálta kiverni a fejéből a lányt. Csupán csak egy éjszakát töltött vele, mégis felborította az eddigi nyugodtnak nem modható, de érzelem mentes világát. Megígértem, hogy távol tartom Isabelltől, de nem lehettem minden percben mellette, és nem voltam az apja, soha nem emeltem volna rà fegyvert. És valójábn örültem neki, hogy talán megtapasztalja, milyen a szerelem, persze akkor nem sejtettem hogy ez a szerelem tökre tehet mindent.

Ártatlannak tünt kezdetben és csak is Jeon hibája volt, hogy nem engedte, hogy ez az érzés magával ragadja. A nehezebb utat választotta és hagyta, hogy felemessze ez mérhetetlen szenvedély.

Kiszolgatatta Isabellt, hogy olyan érzéseket tápláljon a világ ellen, amit nem uralhat örökké.
- Jung Hoseok, mit gondol, mit látott benne Jeon, ha elsőre nem is volt olyan gyünyörű,mivel fogta meg mégis a lány. - Fürkesző tekintettel vizslat az ügyész, gondolván, hogy megadom a kielégítő választ, de el kell hogy szomorítsam.
- Talán az ártatlansága, a naivitása nem tudom pontosan. Egy biztos, hogy sikerült egy veszélyes nőt faragnia belőle, legfőképpen önmagára volt veszélyes mégis megmerte tenni a lépést.
- Mi történ utána?

Fáradtan hátradőlök a széken és egy sóhajtás után, befejezettnek gondolom ezt a napot, az emlékek felkavarnak és pont elegendő volt mára ennyi informació.
- Majd talán holnap folytatjuk, szeretnék visszamenni a cellámba.
Bólint és kikapcsolja diktafont.
- Holnap újra jövök.
Biccentek. Kopog hármat az ajtón, majd a kulcs fordul a zárban és az ajtó nyítódik. Egy őr lép be rajta, a billincs kattan a csuklómon és kivezetnek a vallató szobából.
- Viszlát holnap Hoseok. - búcsúzik az ügyész, majd előttem kisétal az ajtón, én pedig az őrrel a hátam mögött követem.

Egyenesen a cellámba kísér, miután elfoglaltam amerikai otthonomat, előveszem az újság cikket, az egyetlen egy képem, ami megmaradt Isabellről. Az ágyra dobom magam és a képet bámúlva felídézem, milyen is volt akkor, mikor még nem volt az éjszaka királynője, csak ártatlan lány akiből, egy velejéig romlott nőt faragtak.

Visszaemlékezés

Két hét telt el, mióta együtt reggeliztem Isabellel. kiváncsi voltam rá, érdekelt hogy mi történik vele, hogy halad a tanulással, és valami megfoghatatlan érzés arra késztetett, hogy meglátogassam.

Késő délután volt, a nap erősen tűzött, ugyanúgy, mint amikor a szigetre mentem érte. A kertben vártam rá. Nem váratott sokaig. Bizonytalan lépteit felváltotta kecses járása, nem bugdácsolt már a magasarkúban, sugárzott a magabiztoságtól. Halvány lila térd felettig érő elegáns nőes ruhában közelített felém. Aranylóan csillogó haja egyenesen szállakban hullott két oldalt vállaira. Amint észre vett, kedves mosoly kúszott arcára.

Váratlan és idegen érzés araszolt  mellkasomba, melegség járta át a lelkem és önkenytelenűl mosolyra fakadtam én is.
- Szia!  - enyhe remegést észleltem  hangomban.
- Szia Hoseok! Örülök, hogy újra láthatlak.
- Én is. Sétalunk?
Egy bólintással egybekötött mosollyal jelezte, hogy velem tart.
- Hogy teltek a napjaid? Sikerült beilleszkednek?
- hmm, ez egy igazán jó kerdés. - elbizonytalanított lehangolt hanglejtése.

Micsoda hülyeségeket kerdezek!

- Valójaban jól érzem magam. - fordítja felem tekintetét.- ha nem tudnám, miért vagyok itt, még boldog is lennék. -  Szomorú szemei mindent elárultak, mosolyával próbálta elrejteni keserűségét, ha nem tudnám, hogy ki ő, elhitetné velem, hogy jól érzi magát.
- Hogy megy a tanulás? Sokat fejlődtél, mióta utoljára talákoztunk, legalább is a járásod.- Igyekeztem arcára őszinte mosolyt csalni, miközben a tekintetem lábaira vezettem. Aranyosan elnevette magát, miközben ő is a lábait nézte.
- Igen!  Megküzdöttem a magassarkúval, vagyis még mindig nem túl jó a viszonyunk, de dolgozom rajta.
- És a lányokkal összebarátkoztál?
- A lányok csodálatosak, fantasztikus emberek vesznek körül, mindenki kedves és odaadó. - az ártatlanság és kedvesség, csak úgy áradt hangjából, lehet hogy teste már nem az, de a lelke meg nem romlott. - Sikerült néhány lánnyal barátságot kötnöm, jó kedvüek és viccesek. Legfőképp Bunsen, ő igazán közel került a szívemhez.
- Ezt örömmel hallom.

Megálltam és szembe fordultam vele. Az arcát bámulva elerzékenyedtem. Csodás nő lett, enyhe sminkkel volt kiemelve természetes szépsége.

Azt gondoltam akkor, hogy a szimpla ártatlan kinézetével az önmagából fakadó kedvességével, elragadtat mindenkit.

- Voltál már máskor Bankokban? - kíváncsian kutattam arckifejezését.
- Nem még soha.- csalódottan rázta meg fejét. - és voltál már a szállodán kívül?-  lesúlytó volt a szomorúság, amit szemiben veltem felefedezni.
- Nem, még nem.
- Mit szólnál hozza, ha elvinnélek és megmutatnám Bankok szépségeit.-

Talán inkább magam miatt ajánlottam fel, hogy több időt tölthessek vele, hogy miért gondoltam, hogy jó ötlet, még ma sem tudom, de a csillogás, ami a szeméből sugárzott, majd átvette egész lenye ezt a különös idilli állapotot, mindent megért. 

Kisgyermekként húzta fel vállait és boldogságtól sugározva ugrott a nyakamba, miközben azt hajtogatta köszönöm.

Gyünyörű barátság vette kezdetét.