A RÉM /Befejezett/

64.

Jeon

Miután elhagyták a házam barátaim ismét a pohárhoz nyúlok.
Átgondolom az imént hallottakat, ha már a barátaim is úgy gondolják, hogy gyenge vagyok, akkor valóban így van. Nincs ez rendjén, én vagyok chapho most még sem érzem annak magam, csak egy szerelemes idiótának.
Az üveget lekapom a polcról és leülök a kanapéra, feszültség oldására az italt választom. Az üveg tartalmát magamba töltöm, hogy eltüntessen minden aggodalmamat, félelmemet.

Soha nem féltem, amikor utoljára ezt éreztetem, akkor a bátyám térdepelt előttem. Szerettem és tiszteltem, az ő veszte is a szerelem lett, és most ugyanezt élem át én is. De engem nem lesz olyan egyszerű csapdába csalni, nem engedem, hogy zsarolhassanak egy nővel, de azt sem engedem, hogy bárki is bánthassa. Az egyedüli ember, aki Isabellt megölheti, az én vagyok.

Nem élvezhetem a konyak, égető érzését a torkomban sokáig, nem merülhetek gondolataimban, hogy tisztázhassam magammal a dolgokat. A házam sem egy nyugodt hely már, mindig akad valaki, aki a nyugalmamra tör. Az illető most nem más, mint Raylai. Gyűlölettel, stírolom végig a nőt, aki túl sokat képzel magáról. Úgy áll előttem, mint valami istennő, szeméből is sugárzik, hogy egy törtető cafka, biztos vagyok benne, hogy ismét valamit rám akar erőltetni, ideje, hogy megmutassam neki hol a helye.

- Jeon, azért jöttem, hogy megbeszéljük egy két dolgot. - nincs nyájasság hangjában, feszes hanghordozása, és a testét sem illegeti, hogy elcsábíthasson, komolyan mered rám.
- Csak rajta, hallgatlak. - válaszolok nyugodtan, a konyak megtette hatását, ellazított, úgy érzem most nincs semmi, ami feldühíthetne.
- Beszélnünk kell a gyerekes viselkedésedről. - lebiggyesztem ajkam.
- Hol van a lány? - flegmán kérdezi, miközben körbe forog, hátha megpillantja a keresett nőt.
- Raylai, azért jöttél, hogy vele beszélhess?
- Nem, azért jöttem, hogy a családunkról beszéljek. Remélem már kiszórakoztad magad. Elég időt adtam, hogy kiélvezd ennek a cafkának a társaságát, ideje komolyan venned engem.

Ingerülten ülök fel a kanapén.
- Csupán a házasság miatt fáradtál idáig.
- Jeon, tudjuk, mindketten nem mennek jól a dolgaid, az egyetlen, aki segíthet az én vagyok.
Ahogy elnézem, valóban azt gondolja, hogy ő segíthet rajtam. Cinikus mosolyra húzom ajkam, majd kisebb sóhaj után felállok, hogy én nézhessek le rá.

- Feleslegesen fáradtál idáig.
- Jeon, a mi köreinkben, nem szokás szerelmesnek lenni. Pontosan azért nem, mert elvakítja az embert. Ideje, hogy felelősség teljesen gondolkodj. Az apád jó döntést hozod, hogy engem választott. - gőgös nőszemély, túl sokat képzel magáról.

- Raylai, ha csupán azért jöttél, hogy ismét a házasságról beszélj, menj el, nem vagyok túl jó kedvemben. - ingerülten válaszolom. A konyak mégsem fejtette ki kellő hatását, sötét felhők gyülekeznek fejemben.

- Szívem, el kell venned, nincs kibúvó, csak tűzd ki a dátumot. - mint ha meg sem hallotta volna, mit mondok. Kecsesen ellép előlem és a bárpulthoz sétál. - Ha továbbra is ilyen gyerekesen viselkedsz, nem adsz más lehetőséget, mint hogy végezzek a kis kedvenceddel. - fellengzősen beszél. Tölt egy italt magának, majd gúnyosan mosolyogva felém fordul. Nem tudom leküzdeni haragom, ismét fenyegetnek, az ereim megfeszülnek karomban. - és tudod mit, boldogan fogom megtenni, bár a bátyám nagyon oda van Isabellért, nem értem mit láttok benne, Radames fanatikusan megszállottja lett. Képes volt jelenetet rendezni a klubban, és te ugyan így elveszítetted a fejed, nevetségesek vagytok. Egy bájos arc, képes megbolondítani egy ilyen erős férfi elméjét, mint amilyen te vagy?
- iróniától cseng hangja, és undorral teli arca.

Közelebb lépek hozzá. Nem sok kell ahhoz, hogy eldurranjon az agyam, nem számít, hogy nő, nem számit, hogy melyik család tagja, egyébként is irritál csupán a megjelenése, ahogy beszél és egyáltalán a mersz, a hangnem, amit megenged magának. Megölöm gondolkodás nélkül, ha tovább szítja bennem az egyébként is lángokban tomboló tüzet.