A RÉM /Befejezett/

98.

Isabell

Átgondoltam a helyzetem és igazat adok Joanának. Jeon olyan messzi távlatokban van tőlem, mint még soha. Nekem kell felé közelednem, de fogalmam sincs, mit mondhatnék neki, hogyan csábítsam vissza. Valószínű nagyon pipa, ahogy én is. A fenekem még mindig hasogat, alig vártam, hogy felállhassak abból a kemény székből, amin Azránál ücsörögtem. Jól tudom leplezni a fájdalmat, de most megkönnyebbülten ülök a Bentley puha ülésében. Ez sem az igazi, de megteszi.

Jeon házához igyekszünk, a kapun szó nélkül beengednek, viszont a házba már nem igazán akarnak. Farid szerint a főnök nincs itthon és meghagyta, hogy senkit ne engedjenek be, még engem sem. Zavartan pislogok rá, nem értem, Jeon külön kiemelt, hogy nem léphetem át háza küszöbét?

Nem nagyon zavar a testőrség, engem nem állíthatnak meg, tudják, hogy nem érhetnek hozzám, nyílván Jeon ezt is meghagyta, és bár próbálnak meggyőzni, már-már könyörögnek, hogy ne menjek be, de ennek ellenére mégis megteszem.

Azért jöttem, hogy Jeonnal kibéküljek, vagy legalábbis megbeszéljük dolgainkat, mégis megváltozik minden, amikor megpillantom az első festményt a falon. Eszembe jut William, és a kép, amit mutatott. Miért érdekli annyira az a festmény és honnan veszi, hogy Jeonnál van?

A kíváncsiság furdalja az oldalamat és habár ezerszer láttam már ezeket a képeket, mégis lehetséges, hogy csak elsiklottam felette. Felidézem pontosan, hogy milyen is volt az a kép, azt hiszem egy olajfestmény volt, egy hidat ábrázolt, olyan sóhajok hídja félét, és egy csónakot, amiben egy férfi ült, háttal egy kalapban.

Elindulok fel a lépcsőn, egyenesen végig vezetem a tekintetem minden egyes képen, amiből van bőven, Jeon imádja a festményeket, tele vannak a falak vele aggatva, a javát nem is ismerem.

Felérek az emeletre, egyelőre még csak hasonlót sem találtam, de a folyosó hosszú, tovább nézegetem a képeket. Van egy gyanúm, ha ez egy fontos kép, akkor nyilván nem teszi közszemlére. A házában talán elrejtette, ahogyan Grazina is mondta, van Jeonnak egy széfje, kutassam fel, hogy hol van. Eddig nem izgatott ez a dolog, de most hogy egyedül bolyongok a lakásban, felcsigázott. Még az is lehet, hogy rálelek.

Átmegyek a két lakást összekötő hídon, a „B" részlegbe, csak így hívom. A falakon szintén képek, az üvegek között, de egyik sem az, amit én keresek. Sorba veszek minden szobát egészen le a garázsig, ahol már nincsenek képek, viszont van egy lift. Tudtam eddig is, hogy itt van, van egy mélygarázs, ahol Jeon a méreg drága luxus autóit tárolja, és még valamit, ami még lentebb van, nem avatott be, mi rejlik lentebb, de soha nem is voltam rá kíváncsi, a rózsaszín köd elvette a józan eszem, meg persze tartottam attól, hogy valami olyasmit látok, ami mély nyomot hagy bennem. Most viszont egyenes oda tartok, talán ott tárolja azt, amit most keresek. Legalábbis nagyon remélem, és nem olyanra bukkanok, amit nagyon nem kellene látnom, Beleborzong, ha rideg véreskezű maffia vezérre gondolok.

Megnyomom a gombot, a lift ajtó nyílik és én beszállok. Nem számok jelzik a szinteket, hanem betűk, az utolsóra nyomok, a fene se tudja hova visz, de elég sokáig utazom lefelé. A nyaki ütőerem lüktetni kezd, a félelem felüti fejét. Mi van, ha valami olyasmi látok, amit Jeon valóban nem tud megbocsájtani. Ha rajtakap, hogy kutakodok utána biztos, hogy megöl. A fenébe is! Ne legyek már ilyen beszari!

A lift megáll, és az ajtó kinyílik. Óvatosan kimerészkedem, körbe nézek, nincs rajtam kívül itt senki. A lámpák mozgás érzékelősek, amint kiléptem felkapcsoltak. A szívem észvesztően dübörög, tudom tiltott terepre tévedtem, még sosem éreztem ehhez hasonlót, pedig nem először lépek az árulás útjára, de most konkrétan leskelődöm utána.