A RÉM /Befejezett/

80.

Jeon

Tudom, hogy nem kellett volna ide hoznom, de nem tehetek róla, a szívemnek nem tudok parancsolni, nem megy.
Soha nem éreztem még szánakozást most mégis úgy érzem, hogy sajnálom, sajnálom, hogy mind ezt át kellett élnie, sajnálom, hogy miattam kell szenvednie, hogy másodszor kellett látnia, hogy megölök valakit. Tudni akarom, hogyan hat rá a gyilkosság. Mennyire kavarta fel a múltkori eset és ez a mostani.

Szorosan fogom törékeny kezét, és vonszolom magam után a házba, esélyt sem adva, hogy kitépje onnan. Tudni akarom az érzéseit és tudni akarom, hogy mennyire gyűlöl, amiért ezt tettem vele.

Az előtérbe érve elengedem kezét.
- Menj fel és tedd rendbe magad. - javaslom, mert vérfoltos a keze és a nyaka is, bar Hoseok letörölte arcát, de néhol meg virítanak rajta vércseppek.
Biccent, majd engedelmesen az emeletre siet.

Nem zavarom tisztálkodásában, konyakot töltök a nappaliban magamnak és a kanapéra ülve elfogyasztom. Megiszom a nyugtató italt és átgondolom, hogyan is közelíthetném meg. Amíg itt volt sok mindenre megtanított, a kedvességre és gyengédségre legfőképpen én pedig félév kínszenvedéssel háláltam meg.
És most sem teszem másként. Shi Kai halála most megnyugtatott egy kisidőre, de a háború elkezdődött és itt kedvességnek nincs helye. Bármennyire vágyom a gyengéd érintésére valami úton módon távol kell tartanom magam, most nekem is erősnek kell lennem ahogy neki.

Erőt veszek magamon és felsétálok a szobámban.
Isabell az ágy szélen ül, amikor benyitok a szobába, mocskos ruháját átvette, volt miből választania, semmit nem dobtam ki abból, ami az övé volt, mindent ugyanott talált, ahol eddig is.

Teljesen zavarban vagyok a jelenlétében, nem tudom eldönteni, hogy a kemény énem mutassam, vagy gyengédet, teljesen összezavar, az meg végképp, hogy ő rideg, a régi kedvességnek nyoma sincs.

- Hogy érzed magad? - kérdezem miután megköszörültem a torkom.
- Fantasztikusan. - válaszolja ironikusan.
Felbosszant flegma viselkedése, de a tekintettel a történtekre, ezt most lenyelem.
- Meddig akarsz itt tartani? - kérdezi még mindig undok hangnemben.
- Ameddig kedvem tartja. - válaszolom ugyanabban a stílusban.

- Jeon, pontosan elég volt az, amit láttam ma belőled, nem vagyok kíváncsi rá ,milyen új oldalad kívánod meg megmutatni. - csak úgy árad belőle, a flegma és nagyképű viselkedés, egészen felhevíti a vérem. Arról nem beszelve, hogy a ruha, amit választott, olyan feszesen simul karcsú testére, hogy figyelmem nem tudja elterelni, még undok viselkedése sem. Csábít az egész lénye, hiába is akarom távol tartani magam tőle, nem megy, érzem, ahogy az agyamból a farkamba száll a vérem. De hogy eltereljem a gondolataimat, elfordítom a fejem.

- Jobb, ha hozzá szoksz. Sok időt fogunk együtt tölteni, és nem lesz séta galopp az előttünk levő út.
- Jeon életem, nekünk nincs közös jövünk! - micsoda nőszemély, milyen kis aljas, használja a tiltott kifejezést. Megnyújtóztatom nyakam, majd közelebb lepek hozzá.
- Azt majd én eldöntöm, hogy lesz e közös jövőnk vagy sem.

Gúnyosan félre rántja szájat. Megpróbáltam kedves lenni, de mégis hűvös maradni, de ez nem igazán jött be. Felbosszant a viselkedése, de örülök neki, hogy a gyűlöletet látom szemeiben, örülök, hogy nem szerelmesen pislog rám. Erős nő lett, aki tudja, mit akar, akit nem kell félteni. Viszont én elgyengülök pusztán egy pillantásától, de nem adhatom meg azt az örömet, hogy lássa rajtam, mennyire nagy hatást gyakorol rám.

- Te már nem dönthetsz az én életem felett. - megvetően mered rám, ez az érzés arcára is kiül. Tetszik, hogy ilyen érzéseket táplál irántam, de egyáltalán nem örülök annak, hogy ellenszegül, ezt az egyet nem tudom elviselni. Megragadom haját és hátra rántom.
- Megvetlek Jeon! - préseli undorral telve arcomba.
Közel hajolok arcához.
- Ahogyan én is téged. - nyakára helyezem kezem és még közelebb vonom magamhoz, hogy ajkunk csak milliméterek válasszák el.