Firgrove-i farkasok

6. rész

*Vio szsz.*

Az erdőbe érve egyszer csak lecsüccsenek egy szép kis tisztásra, és csak nézek magam elé könnyes szemekkel.
~Nem értem hogy apának mi a baja. Nem én tehetek róla, hogy megszülettem..~

Ilyen, és ehhez hasonló gondolataimba merülve ülök jó sok ideje. Egyszer csak megérzek egy kis szőrgombócot az ölembe furakodni. Először kicsit megijedek, majd mikor látom, hogy csak egy kis farkas kölyök, aki játszani szeretne, elkezdek vele játszani.

Pár percen belül már egy kisebb csoport gyűlt össze körülöttem a kis farkasokból. Egyem meg, annyira édesek voltak. Az se érdekelt, amikor játékosan harapdálták a kezem, mert látszott rajtuk, hogy semmi rossz szándék nincs bennük.
Csak nevetek rajtuk. Annyira boldognak látszanak. Jó lenne ha én is lehetnék ilyen. Még ha csak egy napra is..

Úgy érzem, mintha valaki figyelne. Körbe pillantok, és feltűnik két piros pont az egyik bokorban, de arra fogom, hogy biztosan csak bogyók. Nem foglalkozva ezzel fordulnék vissza a kicsikhez, de ami velem szemben áll.. teljesen lefagyva nézek rá fel. Egy nagy farkas az. Zöld szemekkel. Barna, dús bundája van. Ahogy egyre jobban közeledik, én próbálok egyre jobban távolodni, de ekkor neki ütközök valaminek. Egy másik farkas állt mögöttem, aki ugyanúgy nézett ki mint az előttem lévő, csak kék szemekkel.

Mindketten "éhes" szemekkel néznek. Szaglásznak és csak morognak, mintha beszélgetnének. Ám ekkor hallatszik egy baromi nagy üvöltést, mire én és a két farkas is a hang irányába kapjuk a fejünket.

Az oké, hogy ez a két farkas nagyon nagy. De ez! Vagy kétszer akkora. Szemei pirosan izzanak. Ha szemmel ölni lehetne, a másik két farkas már halott lenne. Vicsorogva közelít felénk a nagy fekete. Én egyre jobban pánikolok. Sikítok, és sírok. Erre mintha a két kisebb farkas nevetni kezdene, visszavezetik a tekintetüket rám és még közelebb húzódnak hozzám.

Az utolsó emlékem ebből, hogy a fekete farkas, végez a másik kettővel, engem pedig elvisz valaki valamerre.