Firgrove-i farkasok

67. rész (Part II.)

*Vio szsz.*

Este kb 7 körül érkezik meg Daniel. Most én nyitok ajtót, de nem kell túl sok, hogy ne keverjek le neki egy hatalmasat. Próbálok kedvesen mosolyogni rá, több, kevesebb sikerrel.

Nyilván nekem kellett Daniel mellett ülnöm. Egész vacsora közben próbálkozott. Próbált velem beszélgetni, de én csak egy-egy szóval válaszolok neki. Volt, hogy néha rá simított a combomra, mire én csak lesöpörtem magamról a kezét.

Vacsora után mindhárman a nappaliban ülünk, és míg ők ketten beszélgetnek, én addig Rose-al beszélem meg a dolgokat. Mi van Noah-val?, Mit mondott neki? stb.

-Violet! -szól rám apám, mire azonnal rákapom a fejem.
-Igen?
-Daniel kérdezte, hogy nem-e akarsz felmenni vele a szobába. Mert valamit elkezdett amit nem tudott befejezni. -rám mosolyog. Mosolyog. Azta.. Tud ilyet?
-Őszintén? Én nagyon fáradt vagyok, és szeretnék inkább már aludni.
-Na, Vio légyszi. -rámnéz Daniel, és amikor látom, hogy az ő szemében is megcsillan az a fajta pirosság, mint Noah szemében szokott, kicsit azért megijedek tőle.
-Öhm.. Jó.. Jó rendben, menjünk, de kérek egy percet, mert elszaladok mosdóba.
-Fent várlak kislány.

Be sietek az egyik mosdóba fent az emeleten, és ráírok Rose-ra.

-Rose! Segítened kell! Most! -alig küldtem el, már jött is a válasz.
-Mi történt?
-Daniel valamit akar velem csinálni.. Azt mondta, hogy a múltkori alkalomkor nem sikerült befejeznie, így most akarja pótolni, de nem tudom, hogy ez mit jelent.. És.. Ugyanaz a piros csillogást láttam a szemében, mint amilyen Noah-nak szokott lenni..
-MI? Tarts ki! Amilyen gyorsan csak tudok megyek!
-Köszönöm.. Tényleg siess!

Ezután átmegyek a szobámba. Ott áll a sötét szoba közepén, és csak azért látom, mert szeme pirosan villog. Egyenesen rám néz, mire én fordulnék is ki az ajtón de egy pillanat alatt mellettem is terem, becsapja az ajtót, így az ajtó és ő közé vagyok szorulva. Háttal neki.

-Meg se próbálj megszökni kislány. Tönkre fogom tenni Noah-t, és ha ehhez az kell, hogy téged bántalak, akkor tudd, hogy megteszem.

Nem mondok semmit, és félelemtől zihálva nyomódok az ajtónak.

-Ez az. Félj csak. Úgyse jön ide senki. Apád pedig most lép ki az ajtón, úgy hogy ketten vagyunk. -azt érzem, hogy arrébb tolja a hajam a nyakamtól, bele szimatol, majd a múltkori “sebnél” megnyal.

Pár perc múlva ezt megunja, így megfordít, hogy a szemébe nézzek. Meglátja, hogy könnyektől csillog a szemem. Majd mintha rájött volna valamire gonoszan elmosolyodik, és erőszakosan megcsókol. Próbálom arrébb lökni, de nehezebbnek bizonyul, ugyanis egyre jobban nyomul rám. Áttér a nyakamra, ahol helyenként megszívja. Majd halad tovább.

-Ez ide nem kell nekünk szerintem. -szó szerint letépi előszőr Noah pulcsiját, majd a nadrágot is rólam, és az ágyra lök.
-Ne ne ne.. Kérlek.. -sírva kúszok hátra amennyire csak tudok tőle az ágy másik végébe.
-Ugyan már kislány. Jó lesz. Nekem mindenképp, mert ezzel tudlak a legjobban megtörni. És Noah meg se tud védeni tőlem. -bokámat elkapva ránt vissza magához.
Fölém tornyosul és ismét rám erőszakolja magát. Nagyon durván csókol mindenhol. Helyenkét azért elég erősen belém mar, és/vagy megharap. Tuti hogy mindennek nyoma marad.

Éhes tekintetét rajtam legelteti, és amiért eltakarom magam, úgy dönt, hogy kikötözi a kezeimet az ágyhoz. Istenem.. Hol vagy már Rose? Vagy bárki? Segítség!..

Egyre lejebb és lejebb halad. Próbálom magamtól elrúgni, de erre csak még jobban siet, és látszik rajta hogy tetszik neki, ahogy vergődök alatta.

Egyszer csak azt érzékelem, hogy ő is levetkőzik. Egyből be is csukom a szemem, nem akarom látni..

-Nyisd ki a szemed kislány. Nem lenne jobb, ha látnád, hogy mi történik? -csak megrázom a fejem, mire maga felé fordítja a fejem az arcomat szorítva. -Máshogy fogalmazok. Nyisd ki a szemed és nézd végig ahogy tönkreteszlek. -egyre jobban szorítja az arcom, így inkább engedelmeskedek neki. -Ügyes kislány.

Úgy letörölném azt az önelégült vigyort a képéről. Valaki jöjjön már.. Kifutunk az időből..

Mikor már rajtam sincs semmi egy mozdulattal belém nyomódik, mire felkiáltok. Nem is.. Felsikítok és csak hangosabban kezdek sírni. Őt viszont ez nem hatja meg, és egyre gyorsabban csinálja.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de azt érzem, hogy.. Vagyis pont ezaz. Nem érzek semmit. Kinyitom a szemem, és azt látom, hogy nincs már itt Daniel, és én is el vagyok engedve. Gyorsan berohanok a fürdőbe és engedek egy kád vizet magamnak.
Amikor beleülök a vízbe, csak akkor esik le hogy mi is történt. Csendesen sírni kezdek és összehúzom magam amennyire csak tudom. Így ülök már nem is tudom mióta, amikor hallom, hogy kopognak az ajtón.

-Vio.. Rose vagyok.. Bejöhetek? -nem válaszolok, ezért bejön és leül a kád mellé. -Annyira sajnálom.. Nem értem ide időben.. Jöttem ahogy tudtam, de..
-Ne.. Kérlek.. Csak.. Egyedül szeretnék lenni.. -nem nézek rá, hanem előrefelé nézek üveges tekintettel. -Menj vissza Noah-hoz.. De.. Ne beszélj erről neki..
-Dehogy megyek vissza. Nem hagylak itt egyedül teljesen.
-Rose! Kérlek.. -ránézek, mire csak azt látom, amit sose akartam senkitől látni. A sajnálatot. Sose szerettem, ha így néznek rám.. Még akkor se ha tényleg sajnálják..

Rose csak bólint egy aprót, és már itt sincs..
Ismét egyedül maradtam. Megfürödtem jó alaposan, majd felöltöztem és beleborulok az ágyba. Könnyes szemekkel nézem a falat. Aludni nem tudok, és nem is akarok.