Firgrove-i farkasok

46. rész

*Noah szsz.*

Egy idő után azt hallom, hogy apja is hazaér. Nyilván Vio is hallja, és ő próbál is engem eltolni magától. Én csak még közelebb húzódok hozzá, minél több nyomot hagyva a nyakán. Ezzel kapcsolatban már ő is elég hangosan tudatja velem, hogy tetszik neki amit csinálok.

Majd már csak az apja trappolását halljuk, mire szét is rebbenünk, és egymás mellé fekszünk, mintha csak filmeznénk.

-Itt meg mi folyik? -hallom meg apja ideges hangját.
-Csak filmezünk és beszélgetünk uram. -próbálok higgadt maradni. Tudom, hogy most Vio nem fog megszólalni egy ideig.
-Hát hogyne.. Én meg most jöttem le a falvédőről. -forgatja meg a szemét. -Mik voltak azok a hangok lányom? -intézi a hercegnőm felé kérdését, de ő inkább azt tetteti, hogy alszik.
-Ne hangoskodjon már annyira, nem látja, hogy alszik? -veszem lejjebb én is a hangerőt, és belepuszilok a hajába, mire érzem hogy kellemes melegség árad szét a testében.
-Jó.. Erre még visszatérünk.. Mondd meg Violet-nek, ha felkel, hogy beszédem van vele.. Négyszemközt.. -szúrósan rám pillant, és már el is tűnik.

Fellélegzünk mind a ketten, és egymásra nézve kitör belőlünk a nevetés. Pár percen keresztül nevetünk, majd Vio rám mászik, és jó szorosan hozzám bújik. Én csak amennyire csak tudom magamhoz szorítom. Majd véletlen Nyx most teljesen átveszi az irányítást, így farkasként fekszek alatta.

Kicsit meglepődik, de jó szorosan vissza bújik hozzám. Én csak “dorombolni” kezdek és ahogy érzem, ez neki is tetszik, mivel elmosolyodik. Felnyúl a fejemhez, és a fülem tövénél kezd el simogatni.

Egy pár perc múlva elvenné a kezét, de én, vagyis Nyx, elkezd(ek) kissé hangosabban, mint kéne morogni, így egyből vissza is teszi a kezét.

-Hékás.. Így apa meghallhat.. Halkabbnak kell lenned.. Nem tudhatjuk, hogy apa hogyan reagálna.. -ő is halkan beszél, de nekem ennyi úgymond nem elég, így most felülkerekedek rajta, ezért most én vagyok felette.

Csakugyan, mint amikor a réten voltunk, Nyx teljesen a nyakába bújik, és ott kezdi el megint szimatolni, nyaldosni, mire, ugyanúgy mint akkor, nevetni kezd.

Mi pedig csakugyan, mint akkor, csodálva nézzük az alattunk elterülő szépséget.