Firgrove-i farkasok

61. rész

*Vio szsz.*

Egy hónapja és pár napja, hogy ismét úgy nézek ki, mintha élő halott lennék..
Az emberek átnéznek rajtam, apa szokásosan földbe tipor, és a munkámat is ott hagytam.. Borzasztóan hideg ez a tél, így csak remélni tudom, hogy Noah azóta már hazament. Vagy az is elég ha csak életben van..

Épp órán ülünk, amikor elkezd csörögni a telefonom. Ismeretlen szám, így felnyújtom a kezem. Pár perc múlva már a mosdó felé igyekszek, és közbe már fel is vettem a telefont.

-Haló? Violet? -hallom meg Rose édesanyjának a hangját.
-Igen, én vagyok. Tudok segíteni?
-Noah ma bent volt az orvosnál, tudod aki téged is vizsgált már meg nem egyszer, de azt mondta, hogy már vissza is ment az erdőbe..

Noah nevére nagyot dobban a szívem. Még életben van!

-És lehet tudni, hogy kb merre ment? Azonnal indulok és megyek keresni. -teljesen felpörögtem, és úgy ahogy vagyok, egy szál pulcsiban, ami igen a Noah-é, indulok az erdejük felé. Közbe dobtam egy üzenetet Rose-nak, hogy haza kellett mennem. Nem szeretek hazudni, de én akarom megtalálni..

-Próbálj meg olyan helyeket keresni, ahol együtt voltatok.. Számítok rád.. Hozd haza kérlek.. -hallatszik a hangján, hogy a sírás kerülgeti.
-Ne aggódjon, hazaviszem..

Ezután le is tesszük, és elindulok arra a helyre, ahol először mutatta meg, hogy milyen is ő farkasként. És uram isten.. Amit ott látok.. Ott van! Megyek egyre közelebb hozzá, mire rám kapja a fejét, és hátrálni kezd miután felállt.

-Noah..? Kérlek gyere haza.. -letérdelek elé a hóba, mire ő is megáll.
-Nem lehet Vio.. Őt választottad.. És ez nekem fáj.. Borzasztóan fáj..
-Nem félreérted.. Az első két szó után nem hallottad, hogy mit mondtam neki.. -könnyezni kezdek. -Kérdezz meg bárkit aki ott volt. Elküldtem a fenébe..

-Miért..? Miért csinálod ezt magaddal? -nézek végig rajta. Bundája elázott, és sebek tarkítják. Látszik rajta, hogy nem volt visszaváltozva azóta.

-Fáj.. De ez most tényleg.. Remélem veled minden rendben van. Én meg leszek. Menj nyugodtan vissza a saját életedbe. Én is élem a sajátom..

-Ez nem élet Noah! Ez nem élet, hogy kint élsz a hidegben, ahol bármikor történhet veled bármi!! -emelem meg kissé a hangom.

-De. Nekem ez a legjobb. -észreveszi rajtam a pulcsiját. -Látom hordod. Daniel biztos nem örült neki.. -tovább indul mire utána kiáltok. Erre megáll de nem fordul vissza.
-Nem érted, hogy elküldtem? -csendesen sírni kezdek. -Miért nem hiszel nekem..? Szerinted nekem nem fáj? Ugyanaz történik, mint amikor múltkor ugyanígy egy hónapra eltűntél..

Folytatnám tovább, de csak azt látom, hogy felém közelít, így ránézek. Ő is könnyezik. Lassan lehajol és így, farkas formában nyom egy puszit a homlokomra..

(Fordítva képzeljétek el. Valahogy úgy, hogy a csaj (a képen) Noah, míg a farkas (a képen) Vio. Remélem érthető 😅)

Majd óvatosan hátrálni kezd. Végül megfordul és elindul. Ugyanakkor el is esik. Nincs elég ereje.. Haza kell vinnem.. Valahogy..

Ráírok Alex-re, hogy jöjjenek gyorsan, ugyanis haza kell vinniük Noah-t. Pár percen belül írta, hogy indulnak is.

Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, majd szorosan hozzábújok Noah-hoz.
(Úgy mint a képen)

Fél órán belül kb 5-10 farkas áll körülöttünk, és emelnek fel minket egyszerre Noah-val. Jó erősek.. Bár mindketten fogytunk nem is keveset, azért biztos sokak vagyunk együtt..

Mikor hazaérünk, anyja sírva néz fiára, aki útközben vissza is aludt.. Vagyis remélem, hogy csak vissza aludt..

Lefektetnek mindkettőnket Noah szobájába, és engem gondosan betakarnak, majd ott is hagynak minket. Lassan én is elalszok mellette, de előtte még szorosan hozzábújok.