Firgrove-i farkasok

65. rész

*Vio szsz.*

Miközben vizsgálják Noah, vagyis Nyx néha szó szerint felüvölt a fájdalomtól. Ebből lehet tudni, hogy még él egyáltalán.. Biztató..

-Valahogy rá kéne venni, hogy vissza változzon. Azért fáj neki ennyire, mert valószínűleg olyan sebei is vannak, amit a bundája miatt nem veszünk észre. Ilyenkor meg megnyírni veszélyes, hiszen azért hideg van.. -hallom meg az orvosok szavait, ugyanis kissé elkalandoztam gondolatban.
-Tudok valamiben segíteni esetleg? -kérdem meg kissé bátortalanul.
-Tudsz rá hatni úgyis ha nincs ébren? -kérdőn néz rám, gondolom, a főorvos.
-Megpróbálhatom, ha gondolják. -közelebb lépek az ágyhoz, mire ők arrébb mennek tőle.

Leülök Noah mellé az ágyra, és, mint aki érzi, hogy ki van mellette, azonnal magához húz a mancsaival. Erre nem számítok így ráborulok, mire kissé felnyüszít, de nyakamba temeti a fejét. Igen, mindezt úgy, hogy elvileg nincs magánál.

-Kisvirág.. Segíts nekem kérlek.. Nem érdekel hogyan, de segíts.. -hallom meg, ahogy mormol, gondolom Nyx. Biztosan Noah már alig él..
-Hogy tudnék segíteni? -óvatosan simogatni kezdem a fejét, nem tudva hogy hol fáj neki.
-Vedd rá Noah-t, hogy itt vagy vele. Tudasd vele valahogy.. Máshogy nem fog tudni visszajönni..

Erősen törni kezdem a fejem, hogy mit is csinálhatnék. Az orvosok valószínűleg már kimentek, mert nem érzékelek rajtunk kívül senkit.

Hogy tudnám pont én visszahozni Noah-t? Már lemondott rólunk.. Ugyanis akkor nem lennénk itt..

-Miért mindig ilyeneken töröd azt a szép kis buksidat hercegnőm? -a becenévre rákapom a fejem. -Tudod jól, hogy nem mondtam le kettőnkről.. -hangja nagyon rekedtes, majd hirtelen arrébb húzódik.

Furán nézek rá, de amikor látom, hogy visszarendeződnek a csontjai emberi alakba, kicsit megkönnyebbülve nézek rá, ugyanakkor a szám elé kapom a kezem, amikor meglátom, hogy hogy néz ki.

Nincs rajta felső, gondolom már annyira tönkrement, így látszanak rajta a nem kis sebek. De ezek még a múltkoriak. Az arcán lévő hegek, valószínűleg az erdőben a gallyak okozták. Nagyon sokáig nézhettem, ugyanis már csak Nyx hangját hallom meg ismét.

-Kisvirág. Máskor tetszene ha így bámulnál, de most kérlek gyere ide.. És mielőtt megkérdeznéd, igen.. Sikerült. -elsírom magam és, nyilván óvatosan, de sírva a karjaiba borulok.
-Annyira.. De tényleg annyira sajnálom Nyx.. Nem akartam ezt tenni veled.. -sírok még jobban.
-Sh. Nem tettél te semmi rosszat. Én fagytam le az első két szavad után.

(Kb így fekszenek/ölelkeznek az ágyon ülve (kép)

Amennyire csak tud hozzám bújik, én meg csak ölelem. Egyszer csak azt hallom, hogy sír. Erre csak még jobban magamhoz ölelem és nyomok pár puszit a hajába.

-Annyira sajnálom hercegnőm.. Nem akartam, hogy ez történjen de.. -folytatná még Noah, igen a hangjából hallom, hogy most épp melyik személyisége van felszínen, de most én csitítom.
-Sh sh. Ne beszélj most, jó? Majd megbeszéljük. De most ki kéne mennem tőled, hogy le tudjanak kezelni. -próbálok szabadulni az öleléséből, de erre csak kissé morogva “tekeredik” még jobban körém.

Az egyik orvos aki bent volt, most visszajön, és amikor látja, hogy már emberi alakjában van, szól a többieknek, és megpróbálják rólam lefejteni Noah-t, aki csak morgással fejezi ki nemtetszését, de nincs ereje ahhoz, hogy tiltakozzon, így pár percen belül már kint ülök a folyosón, az ajtóval szemben, a földön.
Csak bámulom az ajtót, ahonnan néha fájdalmas kiáltás hallatszik. Közben már Rose, Alex, az anyjuk és még az apjuk is itt ül velem, várva a fejleményeket.

Pár óra múlva nyílik az ajtó. Az orvos elmondja az infókat, hogy mit szedjen, hányszor meg stb. De én már nem bírom kivárni, amíg a szülőkkel is vált pár szót, így bemegyek hozzá, és óvatosan, szorosan mellé bújok, a most épp alvó, Noah-hoz.

Pár perc múlva azt érzem, hogy magához ölel, fejét nyakamba temeti, és oda szuszog tovább. Légzését/szuszogását hallgatva pár percen belül én is elalszok mellette.