Firgrove-i farkasok

8. rész

*Vio szsz.*

Nagyon fáj a fejem.

Ez volt az első gondolatom, mikor magamhoz tértem. Majd eszembe jutott, hogy mi is történt.
Ha nem érzem meg, valaki nyugtató érintését, hangját, illatát, akkor már valószínűleg törnék, zúznék ebben a szobában. Hál istennek Rose egyből mellém ül, és szorosan a karjaiba zár, miközbe nyugtatni próbál.
Én csak csendesen sírok a vállán, és újra és újra pörögnek előttem a történtek.
Majd eszembe jut, hogy az egyik támadóm a nagyobbik, fekete farkast Noah-nak szólította.
~Le kell fürdenem! Most! -elhúzódok Rose-tól, aki aggódva néz rám.
-Szeretnék.. -megköszörülöm a torkom, mert a sok sírástól majdnem hogy elment. -Szeretnék fürdeni.. Persze ha nem gond.. ~Muszáj lemosnom azt a "mocskot" ami rajtam van~
-Dehogy baj, kint leszek a szoba előtt, szólj ha kell valami, rendben? -mosolyogva, kedvesen néz rám.

Én csak bólintok. Kimegy, én pedig a tőle kapott ruhákkal a kezemben a fürdőbe vonulok. Levetkőzök és beállok a hideg zuhany alá. Lehajtom a fejem, és a vízcseppeket nézem, ahogy egymás után hagyják el a testem, eltűnve a lefolyóban. Mikor kellően eláztam, elzárom a zuhanyt, megtörölközök és felöltözök.

Visszamegyek a szobába, ahol most látom, hogy az egyik fal csak ablak. Odasétálok és kinézek rajta. Egy gyönyörű kis falucska tárul a szemem elé, körülötte fákkal, ami valószínűleg az az erdő, ahol az esemény történt. Tovább nézelődve, azt veszem észre, hogy kint gyerekek játszanak. Illetve azt is, hogy ez egy kastély szerű, így van egy másik szárnya is.

Velem szemben, egy ugyan ilyen szobát látok. Pontosan velem szemben áll ő is. Noah. A szeme aggódást tükröz, mégis kedvesen mosolyogva figyel. Óvatosan én is elmosolyodok. Majd látom, ahogy felveszi a telefonját, és pötyög valamit rata. Visszanéz rám, és ezzel egy időben pittyen egyet a telefonom. Előveszem a zsebemből, és látom, hogy Noah nekem írt.

-Remélem minden rendben.. Aggódtam érted hercegnő. <3 -a becenevet olvasva elmosolyodok-
-Persze, minden. -feltűnik valami, így hogy kötekedjek vele, ezt írom. -Aggódtál. Tehát múlt időben? -ránézek az ablakon keresztül, és látom, hogy mosolyogva megrázza a fejét, mire én is elmosolyodok.
-Nyilván nem. Most is aggódok, de érted nah :) -nevetve kissé megrázom a fejem.