Firgrove-i farkasok

54. rész

*Vio szsz.*

Amikor felkelek, az első dolgot ami a kezembe kerül megszorítom, mintha az életem múlna rajta. Ez Noah keze..

Felülök és nehezen veszem a levegőt. Azt érzem, hogy felül mellém, és óvatosan magához ölel, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék. Elkezdi simogatni a hátam.

-N-Noah..? -ahogy beszélni kezdenék, köhögni kezdek.
-Shh.. Semmi baj, itt vagyok. -kicsit erősebben szorít magához.
-J-Jó.. Csak.. Csak ne menj el megint.. Kérlek.. -nagyon nehezen megy a beszélés, így egyből csitítani kezd.
-Nem megyek el.. Itt maradok.. Vigyázok rád, hercegnőm.. -ilyeneket, és ehhez hasonlókat mormol a fülembe, mire lassan el is alszok.

Pár perc múlva azt érzem, hogy fel akar állni mellőlem. Erre én csak jobban húzom vissza. Mikor érzem, hogy a mellkasára húz, én szorosan köré fonom a karjaimat. Majd mélyen magamba szívom az illatát.

Egy szebb életet kaptam.. Rose-t, Noah-t.. Egy fokkal jobb osztályt..
Majd mindent elvesztettem, amit akartam és megkaptam..

Erre csak ismét felriadok. De azt veszem észre, hogy Noah itt fekszik mellettem. Egyik karjával szorosan tart a derekamnál, míg a másik kezével eltakarja arcát, és úgy alszik. De nem sokáig, ugyanis ahogy, gondolom én, megérzi, hogy nézem, azonnal rám kapja a fejét.

-Minden rendben hercegnő? -ez a három szó kellett, ugyanis zokogva a nyakába borulok. -Jó, jó.. -egyből felül velem az ölében. -Itt vagyok.. Senki nem tud bántani, amíg itt vagyok, rendben?

Én csak sűrűn bólogatni kezdek, de nem engedek a szorításomon. Mintha ő lenne a mentőövem a saját tengeremben, ami el akar nyelni.

Pár perc múlva ismét vissza is alszok.

Majd pár óra múlva ismét felkelek. Izzadtan, zihálva. Most éppen az első támadásra emlékszek vissza úgymond. Amikor elsőnek rám támadtak az erdőben. Körülnézek a szobában. Nincs itt Noah.. Hol van..?

Pánik szerűen lepik el a gondolataim az agyam, és nem koncentrálok a külvilágra.