JOYCE ✔️

32.

Újra az apja telkén jártunk. Vigyorogva, és önelégülten hallgatta ahogy arról áradozok, hogy milyen szép volt madártávlatból New York.

- Na és hány lányt reptettél meg eddig?- vigyorogtam rá, és kíváncsian vártam válaszát.

- Egyet sem. - mondta egyszerűen.

- Ezt higgyem is el?- kérdeztem.

- Ha hiszed, ha nem, ez az igazság. Eddig nem akartam többet egy lánytól, csak szexet. Azt pedig megkaptam anélkül, hogy ilyen utakra kellett volna vinnem bárkit is.- magyarázta öntelt vigyorral.

- Hú de nagyképű valaki.- kuncogtam.

- Ami igaz, az igaz.- vont meg nevetve a vállát.- Haza viszlek.- mondta pár pillanattal később, már komolyabb hangnemben.

- Rendben.- mosolyogtam. - Beszélünk majd azért, amíg nem leszek itt?- kérdeztem már a kocsiban.

- Persze. Hívj amikor jól esik!- nézett rám mosolyogva.- Aztán én is hívlak, mihelyst rájöttem hogy is van pontosan az idő eltolódás.- nevettünk fel.

- Jól van. Majd beszélünk valahogy.- mondtam, még mindig nevetve. Tekintetem meg akadt rajta. Ahogy nézte az utat, és közben nevetett, olyan volt, mintha egy filmet néztem volna, és Roy volt a tökéletes férfi, aki csak dögösebb ha nevet. Szemem átsiklik a kezére, amivel a kormányt markolja. Eddig észre sem vettem milyen izmos a karja. Erre is csak világított rá, hogy ma említette az apja edző termét, és hogy ő többet jár oda, mint a tulajdonosa.

- Jól vagy?- rázott ki gondolataimból.

- Mi? Igen, persze.- mosolyogtam zavartan.

- Megjöttünk.- mutatott a házunkra, és  tényleg, a kocsi sem mozgott.- Hát, jó utat, és jó szórakozást Európában!- fordult felém félig a testével is.

- Bárcsak magammal vihetnélek!-mosolyogva hajtottam le a fejem.

-  Sajnos nem férek bele a bőröndödbe.- ránéztem vigyorgó fejére, és arc izmaim leutánozták övéit.

- Sajnos.- motyogtam.- Biztos nem jössz be?- kérdeztem.

- Hát, David biztosan Emilyvel van, és már félek belépni azon ajtón.- fintorogva nézett a ház felé.

- Nekem mondod?-nevettem fel.- Amúgy, nem Davidhez gondoltam hogy gyere.- haraptam be alsó ajkam idegesen. - Segíthetnél pakolni.- vigyorodtam el.

- Furcsa - kezdett bele, aztán nagy levegőt vett.- dolgok történnek velünk. - nézett a távolba.

- Milyen furcsa dolgok?-értetlenkedtem.

- Például - rámnézett a szeme sarkából, majd újra előre.- a kanapénkon történt majdnem csók.- mondta ki, és akkor jöttem rá miről is van szó.

- Oh. Hogy az.- emelkedett meg a pulzusom egy másodperc alatt. A szám szélét kezdtem harapdálni. Ez most már szokásommá vált úgy tűnik.- Megbeszéljük?- kérdeztem,és ránéztem.

- Meg kell.- fordult felém mosolyogva. Az én szám is fel felé görbült.

- ÁÁÁ.- sikítottam fel, és behunytam a szemem, amikor valaki dörömbölni kezdett az ablakon. Kinéztem és a bátyám röhögve nézte, ahogy még az ijedségtől kapkodom a levegőt. Roy hitetlenkedve rázza a fejét. Csalódottak vagyunk mind ketten, mert újra el kell napolnunk ezt a beszélgetést. Viszont most ráadásként el is utazok.

- Te beteg vagy. Ez most muszáj volt?- szálltam ki mérgesen a kocsiból. Roy is megkerülte autóját, és míg én idegesen vártam bátyám válaszát, ő kezet fogott vele. Látszott rajta,hogy igazából most a háta közepére sem kívánja a legjobb barátját, bármennyire is szereti.

- Mit csináltok itt kint?- kérdezett, figyelembe sem véve az én kérdesemet.

- Beszélgettünk.- válaszolt Roy.

- Mért nem ott bent?- nevetett.

- Mert nem akartam bemenni. Majd beszélünk.- fogott megint kezet Daviddel, és megölelték egymást.- Jó utat!- fordult hozzám mosolyogva, majd közel hajolt, hogy adhasson egy puszit, amibe tuti belepirultam. - Sziasztok.- intett a kocsi másik oldaláról.

- Szia.- köszöntünk egyszerre a testvéremmel, és néztük ahogy elmegy.

- Na? Csókolóztatok már?- kérdezte nevetve David.

- Hol van a barátnőd?  Nem vele kéne lenned?-  indultam el befelé.

- Haza kellett mennie. Mért nem válaszolsz?- jött a nyomomban.

- Nem tartozik rád.- néztem hátra.

- Joy, mondd mire jó ez? Nem lenne egyszerűbb, ha csak megcsókolnátok már egymást, aztán boldogan élnétek míg

- vége lesz a nyárnak.- fejeztem be a mondatát.

- Ne már! Mért vagy ilyen, ilyen sötét?  Csak akkor nem működne a nyár vége után, ha igazából nem is szeretitek egymást.- magyarázta.

- Nem erről van szó.- ültem le a pulthoz már a konyhában.

- És ha mégis? Kit érdekel? Legalább lenne egy emlékezetes nyaratok. Szeressétek már egymást nyíltan! Adjátok át magatokat a rohadt vágynak!- nézett rám.- Mi is csak remélhetjük hogy sokáig együtt leszünk Emivel, mert semmi sem biztos.- mondta, és mondta.- Tudod, ha újra suli lesz, mi is csak hétvégén találkozunk majd. Még sem sírtuk tele a párnáinkat, hogy együtt legyünk-e, mert lehet szeptembertől bonyolultabb lesz.- fejezte be.- Figyelj!- folytatja.- Érezhető a köztetek lévő vonzalom. Hülyék vagytok, ha nem engedtek az érzéseiteknek.- mondta, és egyedül hagyott. Csak ültem, és gondolkodtam. Most már nem zavarom Royt, de ha visszajöttünk Eurpából, beszélni fogok vele. Vagy csak megcsókolom.  Fenébe is a sok beszéddel. Igaza van a testvéremnek, és mindenkinek. Saját magamnak állítottam akadályokat. Tényleg, a lányokat is fel kell még hívnom, hogy elmeséljem a csodás estémet. Ezért felmentem a szobámba, és egyesével felhívtam mindenkit. Saraht, Kellyt és Sandrát is. Míg elmeséltem háromszor mindent, be is csomagoltam, majd fáradtan, mégis mosollyal az arcomon feküdtem le. Royra gondoltam, és hogy egy hét múlva újra látom.