JOYCE ✔️

68.

Roy mindent tud, ahogy a lányok is, mert hogy nekik is elmondtam. Ők, az elmondásuk szerint, nem fogadnák ilyen jól, ha kiderülne, hogy örökbe fogadott gyerekek.

Miután jól átrágtuk a témát, már már könnyes búcsút vettem tőlük, még tegnap este, mert holnap utazom. Roy persze minden idejét velem tölti, amit nem bánok. A szüleinknek semmi ellenvetése nem volt a kapcsolatunkhoz, bár az is lehet, hogy most, ebben a felállásban, nem is nagyon akarnak beleszólni a dolgainkba.

Amiből kisebb vita keletkezett, hogy ki visz ki a reptérre. Roy is, és a szüleim is ragaszkodtak hozzá, mire a bátyám benyögte majd ő.  Majd közöltem velük, hogy Royjal szeretnék menni, ezzel lezárva a témát.

- Mindent elraktál?- kérdezte anyám az ajtóban állva.

- Igen persze.- mosolyogtam rá.

- Roy?- érdeklődött utána.

- Mindjárt visszajön, csak valamit elkell intéznie.- mondtam, amit Roy mondott a távozásakor.

- Mi lesz veletek, így?- tette fel a kérdést, amin én is rágódtam egész nyáron.

- Kitartunk, amíg csak tudunk.- válaszoltam.- Megpróbáljuk a távkapcsolatot. - néztem rá.

- Rendben, csak féltelek a csalódástól.-   hajtotta le a fejét.

- Anya, minden rendben lesz. Tudod, hogy tudok éretten gondolkodni. Ha rosszul alakulnának a dolgok, akkor sem lesz semmi baj.- nyugtattam, és őszinte volt minden szavam.

-  Tudom. Te egy csodálatos ember vagy.- simított végig az arcomon, s közben mosolygott. - De, most hagylak pakolni.- állt fel, majd magamra hagyott.

**

- Szia baba.- lépett be Roy az ajtón.

- Szia.- mosolyogtam.

- Hoztam neked valamit, amit szeretném, ha elvinnél magaddal!- fogta meg a kezem. Kicsit meglepődtem, mert nem számítottam ajándékra.

- Nem kellett volna venned semmit.- ráztam a fejem.

- Ki mondta, hogy vettem?- vigyorgott, majd egy borítékot húzott elő.- Nyisd csak ki!- adta át nekem. Lassan nyitottam ki, és közben Roy arcát is figyeltem. Nagyon izgatott volt, hogy hogy tetszik majd az ajándéka. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon, amikor megláttam a képeket, amiket még nyár elején csináltunk. A közös képeink, akkorról, amikor majdnem meg volt az első csókunk, csak a telefon félbe szakította a pillanatot. Olyan hosszúnak tűnik az idő, ami eltelt azóta, pedig alig több egy hónapnál. Nagyon jó sikerült képek lettek, és mind mosolyt csal az arcomra.

- Ez azt jelenti, hogy tetszik?- érdeklődött Roy vigyorogva.

- Igen, köszönöm.- borultam a nyakába, majd kicsit eltávolodva tőle, a szemébe néztem, és szenvedélyesen megcsókoltam, amit egy morgással díjazott. A következő pillanatba kattant a zár az ajtón, és hamar az ágyamban találtuk magunkat.

***

-Vigyázz magadra!- ölelt magához anyám, már hajnalban.

- Ti is!- engedtem el, majd apám elé álltam.

- Ha van valami hír hívlak. Jó utat!- adott puszit a homlokomra. Ezután a bátyám volt soron.

- Jó legyél, és ne felejts el írni, és hívni!- mutogatott az ujjával, majd szorosan magához húzott.

- Még eleged is lesz belőlem.- nevettem.

- Mehetünk?- kérdezte Roy, miután bepakolta a táskáimat a kocsiba.

- Igen.- még mosolyogva intettem a családomnak, majd beszálltunk a kocsiba, és a reptér irányába indultunk.

- Már most elszorul a torkom, pedig még itt vagy.- mondta Roy egy sóhaj kíséretében.

- Igen, nekem is.- néztem rá szomorúan. Kezét a combomon pihenő kezemre csúsztatta.

- Minden rendben lesz, ígérem!- nézett rám egy pillanatra, majd újra az utat figyelte.

- Ne ígérj semmit, csak hogy kitartunk, amíg lehet! - néztem ki az ablakon.

***

Még húsz perc van a felszállásig, és lassan indulnom kell, de olyan nehéz itt hagyni őt. Látom rajta, hogy neki is nagyon rossz most, és ha ez a tudat nem lenne elég, itt a saját szenvedésem is.

- Indulnod kell!- szorította meg a kezem. Ránéztem, és könnybe lábadt a szemem. Nem akarom itt hagyni. Nem akarok elmenni, de muszáj. Szorosan átöleltem, és a könnyeim megindultak. Pólója magába szívta arcomról a nedvességet.

- Szeretlek Roy!- néztem fel a szemeibe, amiben szomorúságot láttam, és megjelentek a könnyek is. Mosolyával próbálta leplezni a fájdalmat, amit mind ketten egyformán érzünk.

- Én is szeretlek téged Joy! Mindennél jobban.- suttogta az utolsó mondatát, majd gyengéden megcsókolt, úgy  ahogy az együtt töltött időnk óta még nem. Minden érzelmünket beleadtuk, hogy kitartsunk az alatt a hosszú idő alatt, amit külön kényszerülünk tölteni. 
Míg ő szorosan tartott a derekamnál, én minden érzék szervemmel azon voltam, hogy megőrízzem bőre illatát, érintését, és csókja ízét. Próbáltam a retinámba égetni arca minden egyes vonását, szeme csillogását ahogy rám néz. Lehet túlzásba esem, mert láthatom a közös képeinken, és beszélünk majd Skype-on is, de úgy még sem ugyan ilyen.

Elhangzott az utolsó felszólítás is a gépre való felszállásra, így könnyekben úszva, még egy utolsó csókot váltottunk, és lassan indultam el a kapu felé, amit átlépve, egy hosszú, fájdalmas időszak veszi kezdetét. Ujjaink eleresztették egymást, megszakadt minden érintés, és bezárult mögöttem az ajtó.  Az utolsó pillanatig néztem őt, míg a folyosón jobbra nem fordultam.
Ha most egy filmben lennénk, boldogan szaladnék vissza a karjaiba, és hagynám a francba az egész iskolát, de ez a valóság. Ha elég erős a szerelmünk, kibírja a távolságot, és az időt is. Ha nem így lesz, kár is lenne feladnom a tanulmányaimat.
Most még borzalmasan nehéz, de idővel talán jobb lesz, és a végén boldogan élünk majd.

Halihó

Remélem tetszik az új rész, és nem utáltok nagyon a sok kihagyás miatt. Már gondolkodom a történet végén, aminek lassan eljön az ideje. Gondoltam rá, hogy itt befejezem, és írok második évadot, de inkább nem. Még egy két rész, és lezárom a történetet.

Jók legyetek, és élvezzétek a nyarat!

Puszi 😘