JOYCE ✔️

48.

- Mert még a végén letépem rólad a ruháidat, tudomást sem véve a többiekről.- vigyorodott el. Megkönnyebbülten nevettem fel, és temettem arcom a mellkasába.

- Már azt hittem szégyellsz.- motyogtam.

- Mi? Ne légy butus baba. Büszkébb nem is lehetnék, hogy te vagy a...- itt felemeltem a fejem és a szemébe néztem, amiben zavart láttam.

- Barátnőd?- mosolyodtam el, és ahogy felfogta mit is mondtam, felcsillant a szeme, és vigyorogva megcsókolt.

- Joyce Bennet a barátnőm.- mondta ki boldogan, amin én csak nevetni tudtam.- A legszívesebben most világgá kürtölném.- csókolt meg újra, és újra.

- Hahó. Ugye ruhában vagytok?- hallottuk meg Sandra hangját.

- Igen.- nevettem.

- Ha gondoljátok indulhatunk tovább.- mondta, már mellettünk állva. - Neki mi baja?- nézett a mellettem álló fiúra, aki mint a tejbetök vigyorgott.

- Boldog, mert azt mondtam, hogy barátnője vagyok.- mondtam el.

- Waoh. Gratulálok.- vigyorgott Sandra is.- Ez aztán az előre lépés.- elismerően bólogatott.- Most már azért indulhatnánk!- mondta, és elindult vissza a többiekhez, mi pedig utána. Royjal összekulcsolt kézzel sétáltunk. Emily már messziről észre vette, és vigyorogva könyökölt Sarah oldalába.

- Hivatalosan is együtt vannak.- jelentette be Sandra, mintha valami világszenzáció lenne. Carlon kívül, mindenki mosolygott, és tett valami féle pozitív megjegyzést, még Jason is. Nem foglalkoztunk ezzel, csak tovább indultunk.

Lassan sötétedni kezdett. Megálltunk, és elkezdtük felállítani a sátrainkat, miközben Carl tüzet rakott.

- Kéne még tűzifa, ahogy látom. Ki vállalja?- kérdezte David.

- Majd én megyek.- mondtam egyből. Már egy ideje, csak kínlodok a sátorral. Gondoltam rám fér a pihenés, és hát titkon remélem, hogy mire visszaérek, valami csoda folytán egyben találom majd a sátram.

Bóklászom, nem mesze a többiektől, és gyűjtöm a száraz faágakat. Nem tűnik elegendőnek, ezért még szedni próbálok, de ahogy leguggolok, hogy felvegyek egy vastagabb fát, az összes többi a földre hull.

- A francba.- morgom az orrom alatt idegesen.

- Hadd segítsek!- lépked felém Carl.

- Köszi.- nézek rá egy pillanatra.- Kérdezhetek valamit?- néztem rá, már kiegyenesedve, a gallyakkal a kezünkben.

- Kérdezz!-mondta hanyagul.

-Mi bajod velem? Ne mondd hogy semmi, mert észre vettem, hogy nem szívesen látsz!- néztem rá komolyan, ő pedig enyhén felnevetett.

- Sandra előtt, volt egy lány. Te pedig, ijesztően hasonlítasz rá. Egyszer találkoztam vele, egyszer csókoltam meg, egyszer törte össze a szívem. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem emlékszik rám. Egy buliban ismerkedtünk meg, de ő már akkor sokat ivott.- mesélte, én pedig furán éreztem magam, mert nem gondoltam hogy így megnyílik.- Neki semmit sem jelentett, de nekem annál többet. Ezután Sandra segített ezen túl. Beleszerettem, és elfelejtettem az álomarcú lányt. Mert az volt ő nekem. Majd megjelentél te,- nézett a szemembe.- és újra eszembe jutott a mosolya, a nevetése, és csókjának édes íze.- nagyot nyeltem, mert megláttam a szomorúságot, szenvedést a szemében.

- Sajnálom.- csak ezt tudtam kinyögni. Nem számítottam erre az egészre.- Köszönöm, hogy válaszoltál, így már mindent értek, csak...- nem folytathattam mert közbe vágott.

- A fenéket. Nem értesz te semmit. Nem tudsz te semmit.- mondta idegesen, majd a földhöz vágta a gallyakat, és ott hagyott. Lefagyva álltam, és újra nem értettem semmit. Felszedtem a fákat, és visszamentem a táborunkhoz.

-Várj! Segítek.- rohant hozzám Roy, és elvette a tűzifát.- Minden rendben?- kérdezte aggodalmasan.

- Persze.- eresztettem el egy mosolyt. A sátramra néztem, és lám feszesen állt a helyén.

- Ugyen nem baj, hogy megcsináltam helyetted?- ölelt át hátulról Roy.

- Nem. Együtt alszunk benne, szóval. Meg nem tudtam felállítani, azért is hagytam itt az előbb.- magyaráztam kedvetlenül.

- Más felállításában, sokkal jobb vagy.- dörmögte a fülembe. Enyhén felkacagtam mondatán, majd szembe fordultam vele, és megcsókoltam. Nem volt olyan aktív, mint amikor kettesben, egymást őrülten kívánva faljuk egymást, de a szívem így is hevesen kalimpált érintésétől. Lágyan csókolóztunk, ám egyre jobban vágytam rá, de a tudat hogy mások is itt vannak, ráadásul látnak is, fékezte az indulataimat.

- Menjetek sátorra!- kiabálta Jack, mire felnevettünk.

- Mi van?- néztem rá nevetve.

- Azt szokták mondani, menjetek szobára, de most itt sátor van.- magyarázta meg az iménti megjegyzését.

- Te hülye vagy.- mondta Roy, és mind jót nevettünk.

- Joy nem jössz ide?- kérdezte Sarah, én válaszul csak bólintottam. Nyomtam egy puszit Roy arcára, majd a lányokhoz sétáltam.

- Minden rendben?- érdeklődtek.

- Igen, csak fáradt vagyok.- válaszoltam. Nem szívesen beszélek nekik a Carl-os dologról, már Sandra miatt sem.

- Ja, eléggé fárasztó nap volt.- mondta Emily, és mindenki egyetértett vele.

Csendben ültem, és hallgattam a többieket. Legalábbis úgy tettem mintha, mert igazából máshol járt az agyam. Carl és a meséje. Az, hogy egyik pillanatban próbál normális lenni velem, aztán mintha megnyomnék egy gombot, úgy vált át egy barommá. Egy részt pedig megértem, mert az emberi agy ilyen. Ha meglátok valakit akit utálok, akkor  előjön a kisördög, és ha már csak emlékeztet rá valaki, vagy hasonlít arra a személyre, hát azt is utálni kell. Ez ellen igazán nem tudok mit tenni. Ha így érez, hát legyen. Nem is értem miért agyalok ezen.

- Elmondod?- szakít ki gondolataimból Roy.

- Hmm?- nézek rá értetlenül.

- Mi lefekszünk aludni.- szól a többieknek. Elmondják egymás után, hogy  aludjunk jól, majd már a sátorban is vagyunk.- Látom, hogy van valami, ami miatt nem érzed magad jól. Szeretném ha bíznál bennem, és tudd, hogy bármit elmondhatsz!- nézett mélyen a szemembe.

- Beszélgettem Carlal.- mondtam ki.

- Mondott valamit?- kérdezte.

- Ha beszélgettünk, valószínű.- mondtam.

- Mármint olyat, amivel bántott? Igaz, nem úgy tűnik, mintha ne mondott volna.- hunyta le a szemét, és fújt egyet idegesen.

- Nem. Megkérdeztem mi baja velem, erre elmesélte, hogy volt egy lány, akire nagyon hasonlítok. Azt a lány utálja, és rá emlékeztetem, ezért ilyen velem.- mondtam el Roynak.

- Már megint az a lány.- morogta.