JOYCE ✔️

34.

JOY

Valamikor dél körül ébredhettem fel. Talán aludtam négy órát, amitől eléggé nyúzott fejem van. Otthon még csak reggel van, és nem szoktam ilyenkor fent lenni. A telefonomra nézek. Egy óra van. Ezek szerint rossz az időérzékem.

- Remek.- morogtam a párnámba temetve az arcom. Muszáj fel kelnem, hogy az itteni esti órákban tudjak majd aludni. Kikecmergek az ágyból, a fürdő megyek, hogy megmossam az arcom.  Bekukkantok a bátyámhoz, miközben hidratáló krémet kenek a megtisztított területre. Eléggé mélyen alszik, szét terülve az ágyon. Tovább megyek, a konyhát keresve. Jól esne egy erős kávé. Az asztalnál apámat pillantom meg, épp újságot olvas. Anyám pont kávét készít.

- Jó reggelt!- lépek apámhoz, és puszilom meg a homlokát.

- Az csak neked van. Nekünk akkor volt reggel amikor jöttetek.- magyaráz apám.

- Tudom.- huppantam le a székre.

- Jó reggel szívem!- rakta le elém a bögre kávét anyám, és most én kaptam egy puszit. - Jól aludtál?- érdeklődött, majd leült mellém.

- Persze, bár tarhatott volna tovább is.- ittam bele a kávéba.- Ezt nekem csináltad?- kérdeztem.

- Hallottam hogy valaki felkelt, és tudtam hogy szükség lesz rá.-mosolygott. Adtam neki egy hála puszit, amitől szemei még vidámabban csillogtak.- Milyen volt otthon egyedül ez a pár hét? A ház ugye még egybe van?- kíváncsiskodott.

- Persze hogy egyben. Csak három bulit tartottunk. David nem tart minden nap tánc estet, főleg hogy barátnője van. Az elején még azt hittem sok időt tölt majd velem, de nem igazán érdekli hogy ott vagyok.- meséltem, szinte nevetve.

- Barátnője?- vigyorog anyám.

- Igen. Nagyon aranyos lány. Kedvelni fogod. Teszem fel, ha bemutatja.- mondom.

- Már mért ne mutatná?- néz rám apám értetlenül.

- Nem tudom, csak mondtam.- válaszolom.

David is, felébredt nem sokkal később, így anyáék körbe vezettek minket a könyéken. Közben kaptam pár sms-t, de nem akartam bunkó lenni, így csak később hívtam fel a lányokat. Amikor már mindenkivel beszéltem, kivéve Royt, elgondolkodtam hogy felhívjam- e, mert ő igazából nem írt, és nem tudom hogy akarna-e beszélni velem.
Biztosan akar, hisz mondta hogy hívjam amikor csak szeretném. Már hívni is akartam, amikor jött egy üzenet, tőle.

Hé. Engem már fel sem hívsz?

Olvatam mosolyogva, majd hívást indítottam.

- Szia. Épp hívni akartalak amikor jött az üzeneted.- mondtam azonnal.

- Na persze. Már el is felejtettél, ahogy odaértél.- hallottam a hangján hogy vigyorog.

- Ez nem igaz. Írtam is amikor ideértünk.- mondtam.

- Na és milyen ott?- érdeklődött.

- Nagyon szép helyen vagyunk. Ma még csak körül néztünk, mert délután ébredtünk fel és nem volt sok időnk. Majd holnap talán már lesz mit mesélnem.- magyaráztam.

- Áh. Szóval holnap is felhívsz?- szórakozottságán csak vigyorogni tudtam.

- Meglehet.- mondtam.- Neked milyen napod volt?- kérdeztem.

- Itt még nincs vége a napnak hello.- emlékeztetett.

- Tényleg.- csaptam homlokon magam nevetve.

- Egyébként, elmegy. Reggel felkeltem, úgy fél tíz körül.- kezdte.

- Az neked reggel?- nevetek.

- Igen. Na, aztán apámnál jártam edzeni. Most jöttem el a többiektől, és nem tudom hova menjek, hogy ne unatkozzak. Se a bátyád, se te. Szörnyű lesz ez a hét.- nevette el magát.

- De rossz neked. Szegény Roy. Mi meg itt szórakozunk majd egész héten.- húztam egy kicsit az agyát.

- Nagyon rendes vagy. Ne is hívj ha jobban szórakozol ott, mint itt velem!- játszotta a sértődöttet.

- Akkor szia.- mondtam.

- Most leteszed?- kérdezte.- Le ne tedd!- vágta rá egyből.

- Mondj egy jó okot, amiért nem kéne megnyomnom a piros gombot a kijelzőn!- beharaptam az alsó ajkam, már megint.

- Mert legközelebb fel sem veszem.- mondta.

- Ez gyenge indok volt.- mondtam egyszerűen. - Szia Roy.

- Várj! Nehogy kinyomd!- kétségbe esett hangján nevetnem kellett.

- Miért?- kérdeztem nevetést visszafojtva.

- Mert... Azért mert... Mert jó hallani a hangod, ha már nem láthatlak.- a nevetés alább hagyott, és átvette a helyét, egy mosoly. Jól estek a szavai, nagyon jól.

- Na, ez már valami.- próbáltam elviccelni, de aztán nem ment.- Én is örülök, hogy hallhatom a hangod.- mondtam mosolyogva.

A hét minden napján, szinte egésznap a szüleinkkel voltunk. Strandoltunk, túráztunk, wellnesseztünk, múzeumokat, kiállításokat néztünk meg. David és én újra az a két kisgyerek voltunk, mint régen. Minden létező helyen összekaptunk, kicsit bunyóztunk, persze minden alkalommal nevetésbe fulladt a harc. A szüleink csak hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy hogy lehetünk ilyen gyerekesek. Az utolsó estén még az étteremben is belekeztünk. Egymást dobáltuk az ételell. Apánk többször is ránk szólt, majd amikor azt mondta: "Ha nem fejezitek be, itt maradtok egész nyáron." Egyből angyalokká váltunk. Minden egyes nap, lefekvés előtt felhívtam Royt, és egy órán át beszélgettünk. Elmeséltem neki, mi történt az adott napon. A lányokkal is beszéltem minden este. Most pedig, túl a könnyes búcsún, izgatottan ülünk a gépen, a testvéremmel. Elvileg Roy kijön értünk, és hozza Emilyt is. Már nagyon várjuk, hogy újra láthassuk őket. Bár én ezt így nem mondtam a bátyámnak, de úgyis átlát rajtam. Tudja mi a helyzet Royjal, tehát valószínűleg sejti mit érezhetek most. Sőt, talán ugyan azt érezzük.
Sietve lépkedtünk a tömegben, és közben szemünkkel az ismerős arcokat kutattuk. 

- Joy.- hallottam meg a nevem, bár nem hittem a fülemnek. Majd amikor körülnéztem és megláttam a hanghoz tartozó személyt, már a saját szememnek sem hittem. A döbbenetet átvette a boldogság, és vigyorogva futottam batátnőm felé.

- Sarah.- szorítottam erősen magamhoz. A csomagjaim a földön hevertek, a bátyám valószínűleg nem tudja miütött belém.- Hogy kerülsz ide? Nem úgy volt hogy csak egy hét múlva érkezel? Hogy vagy? Mi újság? Mesélj mi van veled?- enyhén felpörögtem.

- Hé. Nyugi! Lassabban!- nevetett.- Meglepetés!- tárta ki a karját vigyorogva.

- Hát megleptél. - öleltem meg újra.

- Reméltem hogy nem késik a járatom, és hogy itt talállak még a reptéren.- szedtük össze a cuccainkat.

- Oh ő ott a bátyám, gyere menjünk... oda!- nagyot nyeltem a mikor megláttam Royt. Szívem szaporábban vert, és a légvételem és sűrűbb lett.

- Az ott Roy igaz? - vigyorgott a képembe Sarah. Bólintottam.- Igen, ahogy sejtettem, így élőben sokkal jobban néz ki. Na menjünk már oda és mutass be nekik! Már mint engem.- nevetett, és engem is erre a cselekedetre késztettet. Ahogy közeledtünk, kiszúrt minket Roy, és láttam hogy elvigyorodik, még mielőtt a föld felé fordította a fejét. Számat harapdálva érkeztünk a többiekhez. Annyira jó volt őt újra látni. Istenem a szívem majdhogynem kiugrott a helyéről.

- Sziasztok.- köszöntem, miközben próbáltam visszafogni a vigyoromból. Nem nagyon ment.

- Szia.- ölelt meg Emily. Roy felé már hatalmas volt a vigyorom, és ő sem palástolta bodogságát.

- Szia.- öleltük meg egymást.- Örülök hogy újra itt vagy.- mondta és belepuszil a hajamba. Ezzel a tettével, majdnem megölt, mert a szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem átszakítja a mellkasom.