JOYCE ✔️

71.

- Te meg ki vagy?- nézett végig rajtam.

- Joy, és téged kerestelek.- néztem rá, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről.

***

- Szóval téged örökbe fogadtak, és van rá esély hogy testvérek vagyunk?- kérdezte, miután mindent elmondtam neki, amit tudok. Sarah a szobánkban pihenget, mi pedig egy közeli kávézóban ülünk.

- Így van, és sajnálom, ha most tönkre tettem ezzel az életed.- szomorúan hajtottam le a fejem.

- Elég hihetetlen a meséd számomra, mert anyámmal élek, és le sem tagadhatnám, hogy az anyám. Nagyon hasonlítunk. Biztosan csak hasonmások vagyunk, tudod mindenkinek van egy a földön. Sajnálom, hogy téged eldobott a szülő anyád, de nem az vagyok akinek hiszel.- tette le a kávéja árát az asztalra, és közben felállt.

- Akkor ha ebben biztos vagy, akkor mutass be az anyukádnak. Ha nem ő dobott el magától, nincs mitől félni. Viszont ha testvérek vagyunk, szint fog vallani.- álltam fel én is.

- Megőrültél? Sajnálatos, ami veled történt, és döbbenetes a hasonlóság, de ezt már nem.- fordított nekem hátat.

- Kérlek, tudnom kell!- megállt, és rám nézett.

- Rendben, akkor jössz, vagy nem?- indult el, a számla rám eső részét kifizettem, majd rohantam Mia után, mert hogy így hívják.

- Az anyukáddal nyaraltatok akkoriban a tengernél, amikor a párom barátjával kavartál?- érdeklődtem.

- Áh dehogy, arra nincs pénzünk. Az egyik pénzes ismerősöm hívott el magukkal.- magyarázta.

- Hol tanulsz?- kérdeztem.

- Már sehol, tudod ahhoz hogy megéljünk, dolgoznom kell.- vágta a fejemhez.

- Értem.- mondtam.- Anyukád mit dolgozik, és te?- folytattam.

- Apolónő, én meg egy bárban vagyok pincérnő. Légyszi ne faggass már jó, mert még nem biztos bármi közöd is van a dolgainkhoz!- förmedt rám, tehát befogtam a szám.
Egy kicsit rossz állapotban lévő panelház előtt álltunk meg.

- Itt lakunk bent.- írta be a kódot.- Gyere csak!- nyílt ki az ajtó.- Kérlek ne támadd le az anyámat, oké!?- nézett rám felvont szemöldökkel.

- Oké.- bólintottam.

- Anya, megjöttem és hoztam valakit!- kiabálta el magát. A konyhából finom illatok áradtak, és betöltötték az egész lakást.

- Gyertek a konyhába!- kiabált vissza az asszony. Mia mutatta hogy menjek csak, de a lábaim alig akartak mozdulni. Végülis, lehet hogy az a nő az én anyám is, ha tényleg annyira hasonlít Miára, és az véletlen nem lehet.

Mia két puszival köszöntötte anyját, majd a nő rám nézett. Hulla sápadt lett, és a konyha ruha kiesett a kezéből.

- Az nem lehet.- közeledett felém, és lassan megérintette az arcom dolgos, ráncos, mégis puha kezével, hogy megbizonyosodjon valóságos vagyok-e.

-Nos, anya. Mondd el neki, hogy nem ikreket szültél, és főleg nem hagytad ott őt egy árvaháznál, Amerikában!- kérte meg anyját Mia, de a nő csak bámult engem.- Anya! Modd már!- kezdett idegeskedni Mia.

- Bárcsak tehetném!- hullott ki egy könnycsepp a szeméből. Hirtelen szédülni kezdtem, majd elsötétedett minden.

- Mégis hogy tehetted ezt? Magyarázatot követelek!- Mia dühös, hangos hangjára ébredtem.

- Elmondok mindent, csak várjuk meg, hogy felébredjen!- sírt a nő, aki elhagyott. Felültem a kanapén, mire rám néztek.

- Tessék fent van. - mutatott felém Mia. A nő arcát könnyek áztatták, és szomorúságot, fájdalmat tükrözött. Tényleg nagy a hasonlóság köztünk. Ráadásul, nagyon fiatalnak néz ki, bár a nevét sem tudom még, nem hogy a korát.

- Miért? Miért én? Miért engem hagytál ott?- tettem fel a kérdéseket, és közben próbáltam nem át adni magam a bennem kavargó érzéseknek.

- Akkorát csalódtam most benned, hogy azt szavakba sem lehet önteni. Azt hittem őszinték vagyunk egymással, és erre kiderül  hogy titkon van egy testvérem.- kelt ki magából Mia.- Hogy tehettél ilyet? Hogy hagyhattad el?- kérte számon anyját idegesen.

- Szóhoz sem hagysz jutni, akkor hogy magyarázzam meg?- emelte meg most már a nő is a hangját.

- Akkor gyerünk, állj neki!- mondta türelmetlenül.

- Jól van, jól van.- törölte le fáradt arcát.- Az igazság az, hogy apád,- rám kapta a tekintetét.- az apátok, nem halt meg, hanem egy szörnyű ember. Ha még él.- kezdett bele lehajtott fejjel.

- Azt akarod mondani, hogy az apámmal kapcsolatban is hazudtál?- Mia, ahogy látom, teljesen kezd összeomlani.

- Azt akartam, hogy egy rendes apa képe lebegjen a szemed előtt. A lényegre térve, az az ember, nem akarta, hogy a világra jöjjön a gyermek, aki bennem növekedett. Többször megvert miután rájött, hogy terhes vagyok. Az ötödik hónapig tudtam csak titkolni. Amikor beindult a szülés, nem vitt kórházba, mert ő nem fizet utánam számlákat. Ott volt amikor megszülettél,- nézett rám.- és megfogott téged, majd mielőtt elviharzott veled, azt mondta: "Ne is keresd, mert ez a gyermek nem létezik." Még csak nem is láttalak, nem tudtam hogy fiút, vagy lányt hoztam-e világra. Aztán hirtelen újabb fájások jöttek, nem értettem mi történik, csak sodródtam az árral, és ott volt még egy baba. Még csak sejteni sem sejtettem, hogy ikreket várok. A barátaim segítségét kértem, és amilyen gyorsan csak tudtam, Miával a karomban eltűntem, hogy soha ne találjon ránk újra. Közben pedig azt hittem, hogy téged megölt, vagy hagyott valahol meghalni. Nem gondoltam, hogy életben vagy.- sírta el magát újra.

- Az egész életem hazugság volt.- fújtatott Mia.

- A tiéd volt hazugság?- néztem rá kérdőn.- Te az édesanyád mellett nőttél fel, és a fájdalmas részeket nem mesélte el, de veled volt, míg én alig több mint féléve tudtam meg, hogy örökbe fogadtak, és azt gondoltam, hogy a nő, aki világra hozott, elhagyott, mert nem kellettem neki.- keltem ki magamból most már.

- Bocs, igazad van.- húzta a száját.

- Most elmegyek.- álltam fel.

- Kérlek ne! Maradj még!- ugrott fel a szülő anyám.

- Talán visszajövök, de most időre van szükségem.- mondtam, majd ott hagytam őket.