JOYCE ✔️

59.

A napokban csak pihentünk, beszélgettünk, és hülyéskedtünk. Most pedig hátra hagyva a kocsit, félúton vagyunk az új táborozási ponthoz, ahogy Roy mondta.

Kézen fogva megyünk együtt, és ez annyira jól esik. Nagyon megnyugtató. Jól érzem itt magam, a fák között, a csendes erdőben. Ha végre lesz saját életem, amikor a magam ura vagyok, és pénzem, biztosan lesz egy nyaralóm egy erdő közepén. Más a tenger partra tervez, én a fák közé.

- Természetes vörös vagy?-  jött a kérdés hátulról. Meglepetten fordultam meg, Carl kíváncsian nézett.

- Miért kérded?- kérdeztem vissza, majd előre fordulva folytattam az utat.

- Kíváncsi vagyok.- mondta.

- Igen, így születtem, de még kicsiként sokkal világosabb volt. Idővel besötétült.- válaszoltam.

- Nem bántottak miatta a suliban?- mi ez kihallgatás?

- Volt egy két idióta, akit zavart, de úgy neveltek anyáék, hogy ne foglalkozzak az olyanokkal. Otthon sokat mondták hogy szép vagyok, és különleges a hajam színe, ilyet keverni se tudnak. Az iskolában pedig az ellenkezőjét kaptam meg. Csúnya vagyok ezzel a hajjal, undorító és a többi. Tudod én azoknak hittem akik szerettek, így nem fogot rajtam a bántásuk. Arra gondoltam, hogy féltékenyek, és ezért bántanak. Aztán megunták, mert nem foglalkoztam velük. - meséltem el. Igazából büszke vagyok erre a történetemre, mert sok kisgyerek nem képes rá  hogy figyelmen kívül hagyja a bántásokat, viszont nekem sikerült legyőznöm a bántóimat. Ezt a szüleimnek köszönhetem, mert ők alapozták meg a önbizalmamat, a szeretetükkel.

- Hmm. Érdekes. - ennyit mondott csak.

- Igen az, és elképesztő.- szólalt meg, Emily.- Sok olyan esetről hallottam sajnos, hogy bántották a haja miatt ezért megölte magát a kislány vagy kisfiú. Van a jobbik eset, amikor levágják, vagy amikor nagyok lesznek befestik, mert utálják úgy magukat. Mind csak azért, mert kicsiként bántották miatta.- igen, én is sok ilyenről hallottam, és a mai napig vannak olyan emberek, felnőttek, akik valamiért utálják a természetes vörös hajú embereket.

- Hát sajnos a gyerekek néha kegyetlenek tudnak lenni.- mondta Jason.

-Igen.- mondtam, de aligha hallotta bárki is.

- Jól vagy?- kérdezte Roy.

- Persze, csak eléggé hervasztó ez a téma.- sóhajtottam.

- Az.  Viszont, ha lesz gyerekünk, én örülnék,ha olyan gyönyörű lenne, mint az anyukája. - vigyorgott.

- Gyerek? Ennyire előre tervezel?- nevettem fel.

- Igen, mert úgyis szülni fogsz nekem egy kislányt. Sosem engedlek el Joy. - mondta, és ez megható volt, meg egy kicsit ijesztő is.

- Komolyan?- vigyorogtam rá.

- Nem, ha nem akarsz velem lenni, elengedlek.- szomorodott el.

- De veled szeretnék.- néztem a szemébe.

- Messze vagyunk még?- kérdezte a bátyám.

- Szerintem megállhatunk itt is, és majd innen tovább indulunk pár nap múlva. - fordult feléjük.- Van itt nem messze valahol egy  forrás, ott lehet fürdeni. Persze ott vagyunk ahol lennünk kell.- dobta le a táskáját. Mind ugyan ezt tettük.

- Sajognak a lábaim.- ült le Sandra.

- Aha, az enyéim is.- vett elő egy üveg vizet Kelly.

- Én egész jól vagyok.- mondta Sarah.

- A lábaimnak nekem sincs gondjuk, csak szimplán fáradt vagyok.- ültem le közéjük én is.

- Engem az éhség gyötör.- kutatott a táskám Emily.

- Az nem az a táska.- mondtam, ls egy másikra mutatta.- Abban lelsz élelemre.

- Remek. Kösz.- lépett a másik táskához.

- Tudjátok, kezd unalmas lenni ez az egész. Már hiányzik a pláza, a bulik.- szólalt meg Sandra.

- Hát bulizzunk! Van pia, igyunk!- mondtam.

- Rendes bulira gondoltam, ahol szól a zene.

- Már csak egy hetet kell kibírnod, meg pár napot.- mondta Kelly.

- Sajnálom, hogy nem érzed jól magad.- mondtam, és felálltam. Túl fáradt vagyok én most az ilyen nyavalygásokhoz. Szeretem őket, de ebben különbözünk. Ők plázáznának, és buliznának, míg én mindent megadnék hogy itt lehessen velük a semmi közepén, mert jól érzem magam. Nem mondom, hogy én ne szeretnék vásárolgatni, de nem az az életem értelme. Nem az tesz boldoggá. Valahogy én kilógok a gazdagok világából. Sosem költöttem többet mint szükséges, vagy felesleges dolgokra. Két lábbal a földön állok. Mindent a céljaim elérésért teszek. Művész akarok lenni, és majd a saját pénzemből házat venni, abból megélni. Felmászni azon a jelképes létrán, ami a sikerig visz. Azt hogy ez lehetsége a szüleimnek köszönhetem. Ha ők nem állnának mellettem, mind lelkileg, mind anyagilag, kitudja ott tartanék-e ahol.
Vannak a suliban egészen szegény diákok is, akik dolgoznak, hogy tanulhassanak, és ezért tisztelem őket. Nem adják fel, hanem küzdenek az álmukért.  Mások pedig a plázában szórják el a pénzt.

- Jól vagy?- jött utánam Sarah.

- Mért ne lennék?- néztem rá összevont szemöldökkel.

- Úgy elrohantál.- mondta.

- Ja, csak nincs most kapacitásom a nyavalygásokhoz. Nagyon fáradt vagyok. Örülök hogy itt lehetek veled, mindenkivel. Ők meg már rohannának haza plázázni.- mondtam ki. Sarah épp mondani akart valamit, de mondtam tovább. -Még ha valami értelmeset hiányolnának, mint én a festést, vagy az ágyamat. Nem ők a plázát.- a szokásosnál is hisztisebb vagyok ma azt hiszem.

- Nem vagyunk egyformák. Ők ilyenek, te pedig más vagy. Jelenleg hisztis, de megértelek. Szerintem pihenjünk, és holnapra el is felejted. - mosolyodott el.- Nekem amúgy a mindennapi nyüzsgés hiányzik a suliban. Hülyeség, mert amikor ott vagyunk, meg menekülnék.- nevettünk fel egyszerre. Sarah tudja hogy lehet megnyugtatni, vagy felvidítani. Ezért is ő a legjobb barátnőm.

Halihó

Bocsi hogy tegnap nem hoztam részt. Nem volt semmi kedvem írni. Nagyon elnyom az időváltozás, egyik nap süt a nap negyven fok van, másnap meg már esik. Amúgyis meg vagyok fázva, meg még rá tesz ez is. Remélem tetszett a rész.

Jók legyet puszi😘