V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Ötvennegyedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Megint Taehyunggal álmodtam.

Ezúttal, egy hatalmas üvegházban sétáltunk, vagyis igazából ő sétált, engem pedig az ölében vitt. A furcsa az volt, hogy nagyon kicsinek éreztem magam hozzá képest, úgy cipelt a karjában, mintha egy gyerek lettem volna. Egy darabig csak csendben sétáltunk a gyönyörű növények között, nézelődtünk, még pillangókat is láttunk.

- Szereted a virágokat?- nézett rám séta közben Taehyung.
- Szeretem - bólintottam.
- Akkor gondoskodni fogok róla, hogy az új lakosztályod tele legyen mindig virágokkal. Attól jobb kedved lesz, igaz?- mosolyodott el halványan.
- Én csak haza akarok menni! Miért tartasz itt engem?- kezdtem el hirtelen sírni.
- Areum-ah... - sóhajtott fel ő. - Mondtam már, hogy velem kell maradnod, mert hozzám tartozol. Hiába sírsz, nem mehetsz haza - nézett komolyan a szemembe.
- Én nem akarok veled maradni! Nem tetszik itt ! Vigyél haza! Megparancsolom!- kezdtem el ficánkolni a kezei közt.
- Elég! Nem fogok ezen veszekedni megint! - csattant fel.
- Utállak!- ütöttem meg a vállát.
- Vége! Többet nem hagyod el a szobád, míg nem tanulsz meg viselkedni!- rivalt rám, s közben elindult a kijárat felé.
- Nem! Nem akarok! Segítség! Valaki segítsen! Nem akarok! Engedj el! - kezdtem el teli torokból kiabálni, miközben próbáltam kiszabadulni a kezei közül.
- Hagyd abba!- ordított az arcomba.

Heves indulatai hatására szemei lángoló vörösbe váltottak, szemfogai kiélesedtek és dühösen villantotta ki felém őket. Fogássa rajtam erősödött és már fájt, ahogy magához szorított, miközben gyilkos tekintettel nézett rám.

Hirtelen kipattantak a szemeim és a hálószobánk ágyában találtam magam. A nap épphogy nagyon halvány fényt adott az erdőnek, így arra következtettem, hogy még korán reggel lehet. Visszadőlve az ágyba próbáltam normalizálni a légzésemet, közben a heves szívdobogásomat figyeltem.

- Megint elfelejtetted, mit álmodtál?- törte meg a csendet egy mély hang hirtelen.
- Taehyung!- ugrottam meg, ahogy megpillantottam őt a szoba másik felében egy pohárral a kezében.
- Megint nem láttam semmit az álomból. Nem emlékszel rá?- hagyta figyelmen kívül ijedtségemet. Idegesnek tűnt, arca érzelemmentes volt, mozdulatlanul ült a széken és lélekbeható tekintettel nézett rám.
- Megijesztettél - néztem rá nagyokat pislogva.
- Sajnálom - sóhajtott, s végre megtört az ijesztő magatartása.
- Jól vagy?- mértem őt végig óvatosan.
- Hogy én jól vagyok-e? - nevette el magát idegesen. - Inkább nekem kéne ezt kérdeznem tőled!- mutatott rám.
- A többiek elmondták, mi történt?- sütöttem le a szemeimet.
- Nem kellett elmondják. Éreztem azt magam is - erősödött a hangja, ahogy közeledett felém.
- Érezted?- lepődtem meg, hiszen nem is volt a közelben, mikor az incidens történt, ha jól tudom.
- Hm - bólintott és leült mellém. - Mi történt?- nézett a szemembe aggódva.
- Nem tudom... - ráztam meg a fejem. - Csak elborult az agyam és az lett a vége... - motyogtam.
- Megsérültél? - pillantott végig rajtam gyorsan.
- Nem, csak kiütöttem magam utána - válaszoltam neki.
- Annyira aggódom - mormogta lehunyt szemekkel.
- Miért?- követtem mozdulatait a tekintetemmel.
- Először a rémálmaid, most meg ez. Aggódom érted és frusztrál, hogy nem tudok tenni semmit - húzódott közelebb hozzám.
- Ne aggódj miattam! Az álmok majd elmúlnak, csak buta képzelgések. Ami pedig ezt az esetet illeti, Namjoonék biztos kitalálják majd, mi a helyzet és akkor keresünk rá megoldást - közeledtem én is felé.
- Annyira szeretlek téged és úgy félek, hogy bajod esik - ölelt szorosan magához.
- Nem fog, hiszen itt vagy te és vigyázol rám - öleltem meg őt jó szorosan.
- Vigyázok rád éjjel- nappal!- értett velem egyet.
- Szerencsés vagyok, mert itt vagy nekem - nyomtam egy puszit a nyakára.
- Itt vagyok! És itt leszek mindig. Sosem foglak magadra hagyni!- puszilta meg a fejemet.

Hirtelen visszadöntött engem az ágyba, ő pedig a mellkasomon helyezkedett el. Felső testével a hasamon feküdt, feje a melleim között pihent, karjaival pedig az oldalamat fogta. Nagyon csikis érzés volt és teljesen zavarba jöttem attól, hogy a melleim közé helyezte a fejét, de láthatólag neki nagyon tetszett, mert jólesően felsóhajtott és halvány mosoly ült ki az ajkaira. Végül én is elmosolyodtam és az egyik kezemet a hajába vezettem, míg a másikkal a nyakát cirógattam. Taehyung nyomott egy puszit a ruha takarta mellemre, majd  vissza engedte a fejét és élvezte a kényeztetést. Hosszú percekig csak ültünk csendben, élveztük egymás közelségét. Tudtam, hogy turkál a fejemben, ezért próbáltam hétköznapi dolgokra gondolni, mint a szép napsugarak a fák között, vagy a repkedő madárkák, vagy a tény, hogy még mindig álmos vagyok, ugyanakkor éhes is kezdek lenni, de azért tetszik a helyzet, amiben vagyunk.

- Éhes vagy?- kérdezte mosolyogva.
- Egy kicsit - ismertem be.
- Akkor menjünk le és kérjük meg Seokjint, hogy csináljon neked valami reggelit- tolta fel magát.
- Nem gond, hogy folyton kell főznie rám? - ültem fel.
- Dehogy gond. Seokjin szeret főzni, csak általában nincs akinek, így örül, hogy most főzhet neked - húzott fel az ágyból.
- Főzhet nyugodtan, amennyit csak akar. Szívesen megeszem - mosolyodtam el szélesen.
- Gondoltam - borzolta össze a hajam.

Yoongi kivételével mindenki a földszinten tartózkodott, amikor lementünk. Namjoon és Jimin a hátsó teraszon üldögéltek, Jungkook tévét nézett, Hoseok éppen evett az asztal mellett, de közben a tévét nézte ő is, Seokjin pedig a konyhában forgolódott.

- Micsoda időzítés! Mindjárt kész a reggeli - fordult hirtelen hátra egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Jó reggelt!- néztem rá, majd a többieknek is köszöntem.
- Hogy vagytok?- kérdezte Hoseok, mikor Taehyung oda kísért az asztalhoz.
- Jól. Jól vagyunk, és ti?- ültem le vele szembe.
- Mi is jól - vette az ajkai közé a szívószálat, hogy felszívjon pár kortyot a pohár tartalmából. - Nem zavar, hogy eszek, ugye? Mert ha igen ... - pillantott gyorsan felém.
- Nem, nem! Maradj nyugodtan! Így nem zavar - ráztam meg a fejem gyorsan.
- Király - mosolyodott el és hátra dőlve tovább nézte a tévét.
- Tessék, Areum! Láss hozzá, amíg meleg!-  tett le elém egy megpakolt tányért Seokjin.
- Köszönöm szépen!- tettem össze a kezeimet hálásan.
- Én is csatlakozhatok?- állt meg mellettem egy pohárral a kezében Tae.
- Persze, gyere csak - invitáltam magam mellé.

Ez a poharas megoldás egyszerűen zseniális volt. Nagyban megkönnyítette az együttélést nekünk, mivel így én nem láttam a vért, amit szürcsöltek, ezért egymás mellett is tudtunk enni és nem kellett elbújniuk sem, ha enni akartak. A reggeli nagyon jó hangulatban telt, Seokjin is csatlakozott és egy kellemes beszélgetős evés zajlott le, ahol mindannyian jól éreztük magunkat. 

Reggeli után segítettem Seokjinnek elrámolni az asztalt és a konyhát. Mivel nekem főzött, ezért legalább ennyit én is akartam tenni érte. Taehyung el akart menni tusolni, így én lent maradtam és Jungkook mellé huppanva a kanapéra valami akciófilmet kezdtem el nézni én is, ahogy azt ő tette. Ám nem sokáig ülhettem ott, ugyanis Jimin megjelent előttem és eltakarta a tévét.

- Jimin! Nem látok!- néztem fel rá.
- Beszélhetnénk?- kérdezte csendesen.
- Baj van?- álltam fel.
- Nincs - rázta meg a fejét és megragadva a kezemet kivitt a teraszra.

Halihó!🥳
Meglepi rész, mert el kell újságoljam nektek, hogy a könyv már napok óta vezeti a #taehyung listát és egyszerűen elmondani nem tudom, milyen hálás és boldog vagyok!
Köszönöm, hogy vagytok nekem és szeretitek, támogatjátok, amit csinálok, a legjobbak vagytok! ❤️
Millió puszi, gyönyörű hétvégét!