V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Kilencvenkettedik vércsepp Δ

Hatalmas levegőt véve ültem fel az ágyban és azonnal a szívemhez kaptam, mintha fájt volna így hirtelen. Gyorsan felpattantam és a fürdőbe rohanva megnéztem a tükörben magamat, de persze kutya bajom nem volt. Hevesen szuszogva támaszkodtam meg a kagylóban és megviselt tükörképemet bámultam szüntelen. Mik ezek az álmok, így hirtelen? Ahogy Taehyung megjelent, azonnal visszatértek az álmaim, de vajon miért? Mit akarnak ezek az álmok jelenteni? Nem értem.

- Areum!- nyílt ki a fürdő ajtó.
- Igen?- pördültem Jungkook felé.
- Mi a baj? Sápadtnak tűnsz- jött közel hozzám.
-Csak rosszat álmodtam. Minden rendben - legyintettem.
- Beszélned kéne a látomásokról Namjoonéknak, Areum!- nézett rám óvatosan.
- Félek, Jungkook- ismertem be.
- Mitől?- ráncolta szemöldökeit.
- Félek, hogy valami szörnyűség rejtőzik az álmaim mögött - mondtam halkan.
- Akkor minnél hamarabb beszélned kéne róluk, hátha meg tudjuk akadályozni a szörnyűséget - győzködött.
- Azt hiszem, igazad van - adtam be magam.
- Menj, aludj még egy keveset! Korán van - simított a vállamra mosolyogva.
- Te mit csinálsz?- sétáltam ki a fürdőből.
- A teraszon őrködök - biccentett a nyitott terasz ajtó felé.
- Nem fázol? Vigyél ki egy pokrócot magaddal!- néztem végig az egy szál felsőt, amiben volt.
- Ne aggódj miattam! - pöckölte meg az orrom.
- Hé!- böktem oldalba.
- Jaj!- ugrott arrébb azonnal, amin nevetnem kellett.
- Rossz emberrel húztál ujjat, Jungkook!- büszkélkedtem.
- Hát persze, nagyon félek- nevetett.

Azt hittem, nem fogok tudni visszaaludni, ehhez képest viszont meglepően hamar lecsukódtak a szemeim. Alig érte el a fejem a párnát, máris aludtam. Ezúttal pedig álmok sem zavarták a pihenést, így jó pár órát aludtam még. Zavartalan alvás volt, talán az örökkévalóságig aludtam volna, ha nem szomjazok meg. De mivel kiszáradt torkom elviselhetetlen volt, bizony felébredtem és le kellett mennem inni, mert a fenti kancsó üres volt.

A ház olyan csendes volt, mintha nem lakna benne egy árva lélek sem. Sehol senki, semmi zaj, semmi élet, csak az üres folyosók. Kinéztem az egyik ablakon és a nap elég magasan járt, úgyhogy nem aludhatnak már a többiek. Talán elmentek valahová. De valaki csak maradt itthon.

A konyhába szerettem volna eljutni, hogy mielőtt nyomozni indulok, igyak egy kis vizet, de a konyháig el nem jutottam. Azonnal megtorpantam a nappali küszöbén, amikor megéreztem a sok tekintetet rám szegeződni. Szóval itt volt mindenki.

- Bocsánat, nem akartam zavarni - leheltem elvörösödve.
- Minden rendben?- kérdezte Xiumin.
-Hmm. Csak szomjas voltam - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Gyere, kedvesem! Készítek neked valami finomat!- állt fel az egyik fotelből meglágyuló arccal In néni.
- Nem szükséges! Nyugodtan folytassák, amit elkezdtek!- hátráltam.
- Gyere csak! Amúgy sem tudnék tovább itt ülni- sóhajtott fel mosolyogva.

Ijesztő és bizarr kép volt, ott látni mindenkit a nappaliban. Taehyung és a vámpírok egyik oldalon, a falka pedig a másikon. Tisztára olyan volt, mint valami titkos tárgyalás. Az egész hangulat feszült volt és nagyon szigorú.

- Mit szeretnél inni kedvesem?- szakított ki a gondolatmenetemből In néni.
- Víz jó lesz, köszönöm- ültem le az asztal mellé.
- Tessék!- tett le elém egy pohárral.
- Köszönöm!- néztem rá.
- Azonnal készítek valamit!- indult vissza a konyhába.
- In néni?-  szólítottam bátortalanul.
- Mond, kedvesem - válaszolt háttal.
- Mi történik a nappaliban?- kérdeztem. A nő lassan abbahagyta a tevékenykedést, sóhajtott egy nagyot, de végül szembe fordult velem.
- Sajnos nem hiszem, hogy el szabadna mondanom bármit is neked, gyermekem - rázta meg a fejét bűnbánóan.
- Valami baj van?- próbálkoztam.
- Baj az mindig van - legyintett.
- Olyan kellemetlen, hogy soha nem tudok semmiről - motyogtam idegesen.
- Amit tudnod kell, azt idővel úgyis megtudod, ne aggódj. Van, amikor jobb, ha nem is tudja meg soha az ember, mert csak fölösleges idegesség és aggodalom - próbált vidítani. - De van, amikor, hiába, hogy bármennyire is nem akarod, muszáj tudnod és nem hagyhatod figyelmen kívül a dolgokat - fordult vissza a zöldségek felé.
- Szerintem nekem tudnom kéne a dolgokat - mondtam.
- Akkor tudni fogod, amikor eljön az ideje - nyugtázta le.
- De mi van, ha már késő lesz?- mormogtam magamba.
- Reméljük, nem így lesz - lepett meg a válaszával In néni.
- Felejtem el ezeket a farkas dolgokat- nevettem el magam.
- Vigyázni kell velünk- kacsintott rám a válla felett.

Csendben ettem meg mindent. A tányéromba meredve elgondolkodtam és észre se vettem, hogy minden elfogyott. Mivel nem akartam mégegyszer átvonulni a nappalin, inkább a konyhából nyíló ajtón át kimentem a kertbe egy kicsit.

Hűvös volt, de nem fáztam. A nap ragyogóan sütött a sűrű lombozaton át, madarak csicseregtek, susogott az erdő. A természet békéjénél nincs is szebb dolog. Kissé messzebb sétáltam a háztól és leültem a fűbe. Felhúzott térdeimre hajtottam a fejem és pár fűszállal játszadoztam.

- Megjöttek a hercegek!- kiáltott a szolgáló izgatottan, mire felpattantam a fűre terített lepedőről és eldobva a babát a kezemből a közeledő alakok felé kezdtem rohanni.
- Kisasszony! Ez veszélyes! Álljon meg!- sikított pánikolva utánam a dajkám, de meg sem hallottam.
- Taehyung!- kiáltottam vékony hangocskámon és tovább száguldottam egyenesen a szembe rohanó lovak felé.

Nagy zsivaj zavarta fel az addigi csendet, amiből én egy szót se értettem, lassan elvesztem a porban, amit a lovak kavartak és már csak a hangos nyerítés és patadobogás volt képes visszarázni a jelenbe. Ijedten hátráltam pár lépést és az arcom elé kaptam kezeimet. A portól köhögni kezdtem.

- Areum-ah! - csendült fel a kétségbeesett kiáltás.

Mire kinyitottam a szemeimet, máris a hőn szeretett férfi karjaiban találtam magam, aki aggódva vizslatta az arcomat.

- Mi a fene ütött beléd, mond?- szidott le azonnal. - Egy hajszálon múlt, hogy el ne tapossanak a lovak!
- Milyen volt a vadászat?- mosolyogtam rá, nem figyelve szidására.
- Areum-ah! Komolyan beszélek!- nézett rám szúrósan.
- Csináltam neked teát és van sütemény is! Piknikezünk a kertben?- újságoltam lelkesen.
- Areum-ah...- sóhajtott nagyot Taehyung.
- Csak hiányoztál - hajtottam le a fejem.
- Életveszélybe sodortad magad, Areum. Először magadra kell vigyáznod, s csak utána jön minden más!- simított a fejemre.
- Sajnálom!- motyogtam zavartan.
- Kérlek, fogadj szót máskor! Nagyon szomorú lennék, ha bajod esne - emelte magára a tekintetem.
- Ne légy szomorú!- vizslattam az arcát.
- Akkor légy ügyes kislány, kérlek!- nézett a szemembe.
- Jó - sóhajtottam fel.
- Ez az én kis hercegnőm!- pörgetett meg vidáman a levegőben.

A hangulat hamar fellazult és nemsokára már mindenki elfelejtette a kis incidenst és nyugodtan üldögélve a gyepen figyelték, ahogy Taehyung meg én kergetőzünk. Az idő gyönyörű volt, az égen egy felhő sem volt látható, a madarak vidám dalt énekeltek és a fű is csak úgy zöldelt. Taehyung gyönyörű volt, mint mindig, mosolyával beragyogta a kertet. Az elegáns, méregzöld vadász öltöny lélegzetelállítóan mutattott rajta.

És akkor itt is az első vasárnapi rész számotokra. 
Sziasztok kedvesek!
Hogy vagytok?
Várjátok-e a Karácsonyt? Én már nagyon.🥰
Remélem, mindenki jól van, további kellemes vasárnapot!💕