V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Nyolcvanötödik vércsepp Δ

Az éhség úgy rengette a gyomromat, hogy azonnal felébredtem. Nyűgösen forgolódtam egy kicsit, nem találva kényelmes pozíciót. Jobbról gátol valami, balról a kezemre nehezedett valami, így sehova se tudtam  kimozdulni. Nagyot ásítva nyitottam ki a szemeimet és próbáltam felmérni a környezetemet.

Lassan emlékezni kezdtem a tegnap történtekre, a vitánkra Taehyunggal, arra, hogy elszöktem, aztán a Seohos incidensre, majd arra, hogy a két fiú között aludtam el.

A jobb oldalamon valóban Baekhyun pihent, pontosabban én pihentem az ő mellkasán, miközben karja átölelt. Bal oldalamon Kai aludt mélyen, ő bal kezemet fogta, sajátjaival összekulcsolva ujjaimat. Mind a ketten békésen aludtak, s bár akármennyire is nem akartam őket zavarni, muszáj volt valamit ennem, mert éreztem, hogy elsorvad a gyomrom.

A mozgás sokkal fájdalmasabbnak bizonyult, mint amennyire azt elképzeltem. Az izmaim is fájtak, mindenem be volt görcsölve és ólom súlyúnak éreztem minden egyes porcikámat. Eltorzult arccal nyeltem vissza egy kikívánkozó fájdalmas nyögést és leszenvedtem magam az ágyról.

Mit sem törődve azzal, hogy nézhetek ki, kiosontam a folyosóra és lábujjhegyen kocogva szeltem át a házat a konyháig. A nappaliba már nagyon nagyon halkan átszűrődött egy kellemes dallam és halk beszélgetés foszlányok. Fogalmam sem volt, hány óra lehet, de még nem volt akkora világosság, úgyhogy korán reggelre tippeltem.

Kíváncsian léptem be a konyhába, ahol az asztalnál a tegnapi fiút pillantottam meg nyugodtan kávézgatva, aki vizet hozott nekem, mellette Seohot és még egy fiatalabb fiút. A tűzhely előtt két nő sürgött- forgott, az egyik középkorú lehetett a másik pedig igen fiatal.

- Ni csak, a vendégünk korán kelő! - vett észre először a számomra ismerős srác. Utána Seoho kapta fel a fejét, majd a fiatal fiú és a konyhából a lány is.
- Jó...jó reggelt!- köszöntem zavartan.
- Bátran, csak bátran! Gyere be, kedvesem! Foglalj helyet!- fordult felém végül az idősebb hölgy is. - Csak nem éhes vagy?- mosolygott mindentudóan.
- Ami azt illeti, de... - sütöttem le a szemeimet zavartan.
- Ugyan már! Ne szégyenlősködj! - nevette el magát. - Ülj csak le, az első adag reggeli mindjárt készen van - fordult vissza az edények felé.
- Köszönöm!- bólintottam.
- Gyere! Van hely bőven!- húzta ki a széket maga mellett a srác, akinek már jó lenne tudni a nevét.
- Köszönöm!- ültem le mellé.
- Tegnap nem hiszem, hogy bemutatkoztam volna. Lay vagyok, nagyon örvendek - nyújtotta ki a kezét felém egy kézfogásra.
- Areum! Nagyok örülök!- mosolyogtam.
- Vámpír szaga van - jegyezte meg a harmadik fiú gorombán.
- Sang Woo! Elég!- szólt rá azonnal Seoho.
- Mi van? Csak mondtam. Nem mintha nem érezné mindenki azonnal - röhögte el magát.
- Hagyd abba!- sziszegte Seoho.
- Semmi baj! - vágtam gyorsan közbe. - A párom illata, így természetes, hogy rajtam van - válaszoltam kedvesen.
- Akkor miért nem vagy a pároddal éppen?- utánozott vékony hangon.
- Sang Woo! Elég legyen, ha mondják! Mi ez a viselkedés?- rivalt rá a konyhából az idősebb nő. - Menj a szobádba! Ma reggel utolsónak kapsz ételt!- mutatott a fakanállal az ajtó felé.

A fiatal fiú idegesen pattant fel és valamit motyogva az orra alatt, kiviharzott. Bocsánatkerően néztem a nőre, aki csak egy laza legyintéssel elintézte és vissza fordult főzni.

- Mi ez a ricsaj már korán reggel?- jelent meg nagyot ásítva Xiumin.
- Sang Woonak agyára ment az átváltozás - morogta a nő.
- Miért? Mi történt?- nézett végig rajtunk. - Areum! Miért vagy fent ilyen korán? - vett észre végül és gyorsan leült mellém.
- Éhes voltam - mosolyogtam rá.
-A legjobb helyen vagy. In néni főztje a legfinomabb a földön!- felelte büszkén.
- Alig várom, hogy megkóstoljam - bólintottam.
- Ezt a lehetőséget kihagyni nem lehet. Apropó, akkor mi történt Sang Wooval?- jutott eszébe.
- Csak nem tud vislekedni- vont vállat Lay.
- Téged bántott?- nézett rám aggódva.
- Csak zavarta Tae illata rajtam. Semmiség, megértem -nyugtattam.
- Csak nemrég változott át. Még meg kell tanulnia kezelni az indulatait. Nézd el neki - simított a karomra bocsánatkérően.
- Máris el van felejtve - legyintettem.
- Menő csajszi vagy te!- borzolta össze a hajam.
- Neee! A hajam!- jajdultam fel.
- Amúgy is borzos volt - vont vállat.
- Xiumin!- szólt rá In néni, mire ő elnevette magát én meg a mellkasára csaptam.

Külső szemszög

- Állj le, Taehyung! Mostmár állj le!- kiabált Namjoon a törő- zúzó fiúra.-
Ezzel nem oldasz meg semmit! Meg kell hallgatnod minket, vagy végleg elveszítünk mindent, Tae!- jajdult fel Seokjin is.

Öccsük azonban dühtől forrva vágott földhöz és tört össze mindent, ami a keze ügyébe került. A történtek megviselték őt, és az, hogy tehetetlen volt, nem segített a helyzeten. Teljesen kifordult önmagából és nem lehetett a közelében maradni, mert életveszélyes volt. A szétszedett nappaliban csak a három testvér tartózkodott, ahogy a ház többi része is üres volt. Mindenki tudta, hogy Taehyunggal kikezdeni ilyenkor nem okos dolog.

Az a pillanat eltört benne valamit. Talán az utolsó szemnyi józan ész kristálya tört millió kis szilánkra, amikor látta a szemében létező egyetlen kincset elhagyni őt. Amikor Areum nemet mondott neki, hátat fordított és elment. A farkasokkal. Otthagyta őt, aki a világot képes lenne a lábai elé tenni, aki feltétel nélkül szereti, akihez tartozik, akinek a biztonságot nyújtó karjai közt kéne lennie mindig! Areum nem szereti őt. Taehyung meg volt győződve, hogy Areum nem is szereti őt és ez szaggatta szét a fekete, romlott lelkét. Az egyetlen lény ezen a világon, aki még életben tartotta, kilépett az életéből. Faképnél hagyta, miután azt mondta neki: "Szeretlek és soha nem foglak cserben hagyni!"  De igen! Cserben hagyta! Gondolkodás nélkül képes volt a farkasokkal menni. Itt hagyta őt a saját romlott világában elsorvadni. Itt hagyta, hogy megszakadjon a szíve és egy állattá változzon. "Senki mást nem szeretek úgy, mint téged, Tae..." Hazug! Egy nagy hazugság! Areum soha nem is szerette! Senki soha nem is szerette őt! Soha!

- Elegem van! Elegem van mindenből!- kiabált Taehyung. - Miért hagyott itt? Miért? Miért hazudik nekem? Miért nem bízik bennem? Mit kéne tennem még? Miért ?- zúzta szét egy nagy rúgással a dohány asztalt.
- Taehyung!- mennydörögte Namjoon.
- Hagyjatok magamra!- rivalt rá öccse.
-Ha most nem hallgatsz meg, akkor örökre elveszíthetünk mindent! Elveszítheted őt, Taehyung! Fogd már fel és szedd össze magad!- szidta Namjoon.
- Nem érdekel a hegyibeszéded, Namjoon. Csak üres szavak. Nem is szeret engem, csak játszott velem - horkantott fel dühösen.
- Az ég szerelmére, Taehyung, te nem érted, mi forog itt kockán! Nem értesz semmit!- csattant fel végül Seokjin.

A szobát Seokjin hangos szavai töltötték be, amint nem törődve semmivel kiabálta az öccse arcába az igazságot.
Ahogy szavai eljutottak Taehyung agyáig, a fiú ledermedve, hatalmasra kerekedett szemekkel bámulta a bátyját. Nem tudott hinni neki. Végül Seokjin hevesen kapkodva a levegőt fejezte be a kiabálást és fáradtan nézett a fiatalabbikra.

- Tessék?- lehelte Taehyung sokkos állapotban.

Sziasztok kedvesek!🥰
Remélem, jól vagytok és minden rendben veletek.
Itt van egy újabb rész, várom a véleményeket kommentben.🤗
Szép hetet kívánok!💕