V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Ötvenhetedik vércsepp Δ

- Areum-ah!- rázta a vállaimat Taehyung.
- Hah?!- rezzentem össze teljesen megrémülve és hátrálni kezdtem tőle.

Az aggódó, félelmet tükröző arca egybeolvadt az álomban látott ijesztő arcával, mint egy látomás láttam magam előtt az egészet és teljesen megrémített engem.

- Mi történt Areum? Jól vagy?- próbált közeledni, de én ijedten hátráltam tovább. - Nem bántalak téged, ne félj! Én vagyok az, Taehyung - tette fel a kezeit.
- Ijesztő vagy....- suttogtam reszketve.
- Nem akarok neked rosszat, Areum-ah! Én vagyok az, a te Taehyungod! Szeretlek téged! Sosem bántanálak - beszélt hozzám óvatosan.
- Kérlek! Menj el! Menj el! Nem akarom látni!- kaptam a hajamba leszorított szemekkel, hogy hátha, eltűnne a látomás.
- Areum-ah! Akármit is látsz, az nem a valóság! Az csak egy buta rémkép! Nem higyj neki! Sosem bántanálak téged, ezt te is tudod! Amit látsz, az nem a valóság! Nem történik meg! Csak egy képzelgés! - beszélt hozzám folyamatosan.
- Elég! Hagyd abba! Kérlek!- ráztam a fejem kétségbeesetten.
- Areum-ah...!- szólított meg újra.
- Elég!- fakadtam ki torkom szakadtából.

Fel sem tudtam fogni, mit idéztem elő, máris éreztem az erőhullámot kirobbani belőlem, aztán hallottam a hatalmas robajt és Taehyung kiáltását. A falnak csattanva ültem le és sírtam tovább megállíthatatlanul, mivel minden erőmet elvesztettem. Remegtem és azt hittem le fog állni a szívem, olyan hevesen dobogott.

- Areum!- fonódott körém két erős kar.
- Sajnálom! Úgy sajnálom, nem akartam!- kapaszkodtam a férfiba teljesen elveszetten.
- Stt! Vége van! Vége van, ne félj! Nyugodj meg!- súgta egyenesen a fülembe.

Hallottam a háttérben a többiek kiabálását és a hangzavart, de nem figyeltem semmi egyébre, csak Taehyung nyugtató szavaira, amiket folyamatosan a fülembe suttogott. Egy könnyed mozdulattal felkapott az ölébe és kivitt az ágyra, ahová lefektetett és addig simogatta a fejem, amíg teljesen meg nem nyugodtam.

Csak feküdtem lehunyt szemekkel, míg Namjoon megvizsgált, közben hallottam, ahogy a többiek a fürdőt próbálják rendben tenni. Megijedtem az újabb látomástól, el is felejtettem már, hogy nekem látomásaim is szoktak lenni. Először a hét alak, most meg Taehyung. Teljesen felzaklatott és nem segített a megnyugvásban, hogy folyamatosan ismétlődött a fejemben az egész jelenet.

- Mi az? - kérdezte Namjoon.
- Nem tudom. Nem látok semmit, mintha nem gondolna semmire - válaszolt idegesen Taehyung.
- Az lehetetlen! Mindenről születnek gondolatok. Mi az, hogy nem látsz semmit? - háborodott fel Namjoon.
- Nem látom, Namjoon. Se a rémálmait, se a látomásait. Semmit, ami ezekhez kapcsolódik! - felelte idegesen Taehyung.
- Az mégis hogy lehetséges?- suttogta Namjoon.
- Nem tudom. Fogalmam sincs, mi ez az őrület, kezdtem elveszíteni a fejem. Nem értek semmit abból, ami vele történik - motyogta Taehyung.
- Tennünk kell valamit, mielőtt valakinek baja esik! - morogta Namjoon.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte az öccse.
-Meglátom, mit tehetek - halkult el az idősebbik. - Majd értesítelek - tette hozzá.

Nyűgösen helyezkedtem egy kicsit az ágyban és próbáltam elrejteni a könnyektől csillogó szemeimet. Nem akartam, hogy észre vegye, hogy ébren vagyok.

- Areum...- súgta a nevemet. - Beszélned kell velem, édesem! Tudnom kell, mi történik veled! Kérlek, beszélj velem!- szorított a kezemre.
- Nem megy Tae... Egyszerűen nem megy - ráztam meg a fejem, még mindig csukott szemekkel.
- Muszáj lesz! Ez így nem mehet tovább! Ki tudja, mikor sérül meg valaki súlyosan!- mondta ingerülten.
- Aludni szeretnék - utasítottam el őt.
- Elmegyek - sóhajtott fel.

Az ajtó kattanása után teljesen kiadtam magamból mindent. A sok feszültség és megválaszolatlan kérdés miatti aggodalom nagyon is felgyűlt bennem. Elegem volt az egész helyzetből és azt szerettem volna, ha végre vége.

Csak valamikor késő délután szedtem annyira össze magam, hogy felkeljek és lemenjek a földszintre. Ám a ház gyanúsan csendes volt, egy árva hangot se hallottam sehol. Lent a konyhában éget a villany, ami kis fényt adott a hatalmas nyitott földszinti térnek, de ezen kívül sehol semmi mozgás vagy élet. Óvatosan lépkedtem az üres nappaliban és azon gondolkodtam, vajon hol lehet mindenki?

- Elmentek - csendült fel a válasz mögüllem. Megijedve fordultam hátra, hogy minnél hamarabb felmérjem a hang forrását.
- Jimin!- fújtam ki a levegőt.
- Mindenki elment, kivéve én és Yoongi - informált.
- Hova mentek? És mikor jönnek vissza?- kérdeztem.
- El kell intézzenek pár dolgot. Azt mondta Namjoon, pár napig távol lesznek - mondott el mindent, amire kíváncsi voltam.
- Taehyung is?- szomorodtam el.
- Ő is - bólintott.
- Értem - sóhajtottam fel.
- Seokjin hagyott neked ennivalót, gyere egyél!- invitált az asztalhoz.

Bántott, hogy Taehyunggal rosszul váltunk el és most, ki tudja meddig, nem is láthatom őt, de legalább így van lehetőségünk Jiminnel előre haladni a tervünkkel. Mondjuk a kis beszélgetésünk után, világossá vált számomra, hogy Taehyung nem hajlandó önszántából a dologra, sőt egyenesen ellene van. Nem tudtam, mi tévő legyek. Szüksége van rá, ezt tudtam és bármennyire is megbántott és haragszom rá, nem akartam annyiban hagyni a dolgot. De, hogy őszinte legyek, teljesen elbátortalanodtam és már nem is akartam annyira lefeküdni vele vagy bármi hasonló.

Nagyon sok minden volt bennem, így végül úgy döntöttem, egyszer eszek, aztán kitalálom, mi legyen tovább. Jimin elém pakolta a Seokjin által gondosan elkészített ételeket, én pedig mohón csaptam le rájuk. Jól esett a finom étel, éhes is voltam már rendesen. A szemem sarkából láttam, hogy Jimin is előkészíti magának a vacsoráját, de csendben és óvatosan ügyködött, hogy ne zavarjon engem. Hálás voltam a figyelmességéért. Végül leült velem szemben és ő is enni kezdett úgymond, hiszen csak a szívószálat kellett szívnia. Csendben voltunk egy jó darabig, de nem bántam. Jól esett a csend, de ugyanakkor örültem, hogy mégse vagyok egyedül. Csak élveztük a másik társaságát, nem kellettek ide szavak.

- Mit csináltok?- jelent meg Yoongi két nagy vászon szatyorral.
- Eszünk éppen - informálta őt Jimin.
- De éhes vagyok már én is!- jajdult fel erre Yoongi.
- Kaját hoztál?- fordult felé Jimin.
- Igen - bólintott az idősebbik.
- Tedd valahova félre és majd elpakoljuk - sietette őt Jimin.
- Nyugodtan elpakolhatjátok, innen nem látom - mosolyogtam Jiminre.
- Ezúttal ne nyiss be a hűtőbe!- heccelt Yoongi.
- Hogy is felejthetném el...- dünnyögtem kelletlenül.
- Gyere, Jimin, segíts!- szólította a társát vidáman.
- Jövök!- állt fel a szólított velem szemből.

Míg ők ketten diskutálva pakolásztak, addig én befejeztem a vacsorámat és próbálva figyelmen kívül hagyni őket, elpakoltam és elmosogattam magam után.

Már nem akartam semmi különöset csinálni, csak egy kiadós alvásra vágytam, így elköszöntem a fiúktól és elvonultam a szobánkba. Furcsa volt egyedül lenni és egyedül feküdni le, mert azért az elmúlt héten, Taehyung minden este velem aludt és együtt feküdtünk le, ami most nagyon hiányzott. De azért próbáltam nem megint elveszni a negatív gondolataimban, mert nem akartam sírni sem stresszelni magam. Csak remélni tudtam, hogy hamar visszajön és akkor megbeszélhetünk mindent, amiben annyira nem voltam biztos, mert azért kicsit tartottam attól a pillanattól, mikor majd szemtől szemben meg kell beszélnünk a történteket. Na, de az még messze van, hiszen Jimin elmondása alapján pár napig biztos nem látom majd őt, úgyhogy inkább gyorsan elkészültem a lefekvéshez és bebújtam a kényelmes ágyba.

Meglepi rész, mivel több időm van.🥰
Sziasztok kedveseim!
Először is szeretném megköszönni a sok-sok kedves és humoros kommentet, megmelengetitek velük a szívemet minden egyes alkalommal.❤️
Másodszor pedig gyönyörű hétvégét kívánok nektek, pihenjetek és szórakozzatok!💕🤗