Δ Hetedik vércsepp Δ

839 53 8
                                    

(meglepi a rész végén😉)

Hiába lovagoltam a témán, a fiúk nyomták a saját igazukat, még Taehyung is, aki pedig látta a telefonom óráját és tényleg 32 volt! Ennek az lett a vége, hogy puffogva vonultunk be a kasszához, mint a kisgyerekek.

Hevesen kezdtem kipakolni a szalagra, amiért eléggé megbámultak.
- Aish!- szisszentem fel, mikor rosszat rántottam a karomon.
- Hagyd, majd mi!- fogta meg a kezem Taehyung.
- Nem kell! Megoldom!- löktem el a kezét.
-Areum! Sérült vagy!- szólt rám, tónusa ismét parancsoló volt. Nem akartam rá hallgatni, így folytattam.-Areum, tedd le és hagyd hogy segítsünk!- mondta ellentmondást nem tűrően.

Hangjától kirázott a hideg és megállt a kezem pakolás közben. Taehyung hangtalanul kikapta a kezemből a tésztát és folytatta a pakolást, hozzá Jungkook is csatlakozott kis idő múlva.

-Köszönjük! Viszlát! - motyogtam a kasszásnak.

A fiúk előttem sétáltak pár méterre két nagy szatyrot cipelve. Hát igen, a nagyi nem mérte fel, mennyi mindent írt arra a listára. Fogalmam se volt mit kezdjek a helyzettel, nem akartam velük haza cipeltetni mindent, és a furcsa történtek után nem akartam velük lenni. Valamitől rossz érzés fogott el engem.

- Tudjátok mit?- léptem közéjük, ők pedig kíváncsian néztek rám.- Fogok egy taxit és innen megoldom! Biztos van egyéb dolgotok is, minthogy engem kísérgessetek. Menjetek nyugodtan!- fogtam meg a szatyrokat.
- Rendben van! Nincs semmi dolgunk!- kapta el a tasakot Taehyung.
-De tényleg nem muszáj...-  suttogtam zavartan.
- Nézd, ha az bánt , ami a boltban történt, ne rágd magad! Csak egy félre értés történt! Fölösleges ezen agyalni!-  sóhajtott fel.
- De láttam, amit láttam! - néztem rá.
- Rosszul láttad!- vágott vissza Jungkook.
- Rosszul a fenét! Nem vagyok hülye!- vágtam vissza sértetten.
- Na menj már!- csapta le a szatyrot.
- Jungkook!- szólt rá Taehyung.
- Hagyd csak! - feleltem halkan.

Felkaptam a földről a szatyrot, a másikat kirángattam a kezéből és a fájdalom ellenére elindultam.

- Areum ! Állj meg! - kiáltott Taehyung. - Ne csináld Areum ! Fáj a kezed!- fogta meg a vállam.
- Megoldom egyedül!- hagytam ott őket gyorsan.

Fülembe raktam fülhallgatómat és elindítottam valamit. Fújtattam egyet mielőtt végül nekivágtam az útnak hazáig. Nagyon mérges voltam erre az egészre. Teljesen össze zavarodtam és fogalmam sincs mit minek gondoljak.

Még arra sem reagáltam, hogy Jimin szüntelenül szólongatott az udvarukból. Csak bent akartam lenni a házba végre, s mindent magam mögött tudni.

-Megjöttem!- jelentettem ki fellélegezve a biztonságot nyújtó falakon belül.
- Mi tartott ilyen sokáig? Minden rendben volt?- sietett elém nagymamám.
- Csak nagy volt a sor, és mivel nem ismertem az áruházat mindent, meg kelett keresnem - magyarázkodtam a leghibetőbben.
  - Áh értem. Köszönöm szépen! - vette el az egyik szatyrot. - Nagyon nehéz volt elhozni? Észre se vettem, hogy ennyi mindent felírtam - nézett rám bűnbánóan.
- Rendben van! Nem volt vészes!- vittem be a konyhába a dolgokat.
- Menj, nyugodtan pihenj meg. Szólunk, ha vacsora- kezdett el kipakolni.
- Rendben- indultam a lépcső felé.

Fent ledobtam magamról a véres felsőt, pólót egyarán, amik még a Jungkookba való ütközéskor lettek véresek. Kissé fájt a karom, de az új kötés még hófehér volt, ezért nem aggódtam annyira.

Gyorsan magamra kaptam egy bő fekete pulcsit, hogyha véletlenül megint átázna a kötés ne látszon, aztán ledobtam a nadrágom és bedőltem az ágyba. Elővettem a telefonom és elolvastam pár üzenetet a barátaimtól.

 V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίrWhere stories live. Discover now