V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Első vércsepp Δ

Areum szemszöge

- Ne apa! Apa várj! Kérlek! Ne apa! Apa várj! Kérlek! Beszéljük meg! Hadd utazzak ki Európába! Apa könyörgök!- ordítottam torkom szakadtából, miközben a férfi a karomtól rángatott a ház ajtaja felé. - Apa nem teheted ezt velem! Én is boldog akarok lenni! Apa!- kaptam rá szorító kezére az én szabad karommal.

- Fogd be a szád mielőtt lekeverek neked egy nagyot!- fordult felém szikrázó szemmel. Az a méretű düh ami sütött a szemeiből, hangzott a szavaiból és áradt a mozdulataiból teljesen megdermesztett. Kikapcsolt aggyal, mozdulatlan testtel hagytam, hogy bevonszoljon az ajtón és a komoran engem figyelő nagymamám karjaiba rajkon.

-Kérem viseljék gondját!- hadarta el apám, aztán egy gyors puszitt nyomott a fejemre és kiment. Hát ennyi volt. Tényleg megtette. Itthagyott és elment. Nem tudtam lereagálni.

- Nos... akkor megmutatom a szobád!- mondta zavart hangon a nagymamám és bőröndjeimet oda adva nagypapámnak a karomtól fogva kezdett a lépcső felé vonszolni.

- Tudom, egyszerű, de majd feldobhatod vagy ilyenek - engedett el a szoba közepén. Valóban egyszerű volt, de mégis otthonos, a régi bútorok pedig varázslatossá tették. Az ajtóval szemben volt egy hatalmas ágy, olyan hercegnős, aminek baldachinja is volt, két oldalt és a lábamnál vékony függönyt lehetett engedni rá. Májva, karamell és aranybarna színekben pompázott az egész, mint a mesékben. Mellete egy ugyancsak karamell éjjeli szekrényke álldogált, rajta egy halvány rózsaszín lámpával. A jobb fal háromnegyedét hatalmas ablakok töltötték meg, pasztel rózsaszín függönyökkel, előttük ott volt az íróasztal is, egy fehér forgós székkel, valamint egy ajtó, ami az erkélyre vezetett ki. A bejárattól közvetlenül jobbra ott voltak a hatalmas karamell szekrények a ruháimnak, a ball oldalsó területen pedig a fürdő ajtó és pár alacsony, lábas polc állt a könyveknek és hasonlóknak.

- Ha túl rózsaszín , akkor majd lecseréljük a függönyöket és az ágyneműt -mondta nehézkesen. Láttam, hogy nem igazán tudta mit mondjon nekem.
- Tökéletes így. Köszönöm - erőltetem ki magamból.
- Jó - mondta halkan. - Szólunk ha vacsora, addig....rendezkedj be - lépett ki a férfival együtt.

Amint kimentek kitört belőlem a sírás. Az ágyhoz szaladtam és a végébe fúrva a fejem, próbáltam a lehető legcsendesebben sírni. Nem tudom összejött-e, de én megpróbáltam.

Mikor már elfogytak a könnyeim és a fejem is rendesen megfájdult a sok bömböléstől összeszedtem magam és nekiálltam kipakolni.

Először elővettem a laptopomat és a kis hangfalaimat, majd ügyelve a hangerőre beraktam egy kis zenét. Mivel imádtam a klasszikus zenét egy egyszerű hegedű-zongora összeállítás mellett döntöttem, hogy kis ritmust adjon a pakolászáshoz. Hála a zenének gyorsan végeztem, minden ruhám, kellékem és egyéb személyes tárgyam szépen helyet nyert a szobában.

A fürdőt is feltérképeztem. Gyönyörű volt, minden vajszínű és halvány barna volt. Egy sarokkád, egy hatalmas, elengáns kerettel körbevont tükör, egy ahhoz passzoló régies kagyló és egy mindenhez passzoló wc volt benne. Egy kisebb szekrényke állt a cuccaim és a törölközők rendelkezésére és nagyjából ennyi. Szép volt, ahogy a szoba is. Nem volt okom panaszra.

Leülve az ágy széllére megnéztem pár üzenetet a barátaimtól, akiket hátra hagytam. Tipikus üzenetek voltak, "vigyázz magadra", "majd hívj ha van időd", "mindenképp látogass meg", "hiányozni fogsz" és még sorolhatnám, de attól jól estek.

Mosolyogva válaszoltam mindenkinek, aztán a hátteremre pillantottam.
- Mi lesz velem anya? - suttogtam a boldogan mosolygó nőre. Haja rendezetlenül kontyban ült a fején, gyönyörű élék piros ruha volt rajta, természetes arca csak úgy ragyogott. Gyönyörű. Így maradt meg az emlékeimben. Fájdalmas grimaszba torzult mosollyal simítottam meg a képet, aztán az ajtó felé indultam , mert jött lentről az infó, hogy vacsora van. Remek! Iszonyat kínos lesz.