V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Harmincharmadik vércsepp Δ

Csendes feketeségben lebegtem. Kellemes volt. Testem teljesen elengedtem, s mintha valami kellemes körbejárt volna, jólesően kirázott, a hideg. Nem fájt semmim, nem cikáztak a gondolataim, egyszerűen csak békésen léteztem valahol.

De mi történt?

Vártalanul, mint egy villámcsapás, nyílalt a fájdalom a mellkasomba a következő pillanatban. Belém szorult a levegő és sípolni kezdett a fülem. Levert a víz, remegtek a kezeim, de mégse tudtam megmoccani, hogy tegyek valamit. A hatalmas feketeség egyre jobban folytogatott. Szabadulni akartam, de a testem nem mozdult meg.

-Areum... Areum... Areum! - csendült fel egy édes, mély hang. Olyan távolinak tűnt, hozzám képest. Meg akartam fogni, oda akartam menni hozzá, mégsem voltam képes mozogni. -Areum! Semmi baj! Tudom, hogy hallasz engem. Nyugodj meg! - kúszott a fülembe a hang ismét. Hogy nyugodjak meg, mikor mindenem fáj, úgy érzem fulladok meg, és még csak egy árva szót sem tudok kinyögni a számon?! -Areum! Ébredj fel! - hívogatott a világ felé.

A fájdalom egyre jobban roppantotta össze a testem, muszáj volt tennem valamit. Össze gyűjtöttem minden erőmet hogy végre felébredhessek és vissza találjak az életbe.

Egy ...két.....há....és!

Szemeim kipattantak és hatalmas lendülettel ültem fel. Remegő kezeimmel próbáltam ülve tartani magam, míg kapkodtam a levegő után. Tüdőm majd kiszakadt a helyéről a sok levegőtől, ami belé áramlott. A fény valósággal égette a szemeimet, le kellett hunynom őket megint.

-Nyugodj meg! Nincs semmi baj! - karolt át valaki és simogatni kezdte a karom. - Vegyél mély levegőt! Vége van! - suttogta.

Vége van? Akkor sikerült? Megmenekültem? És Taehyung? Ez nem az ő hangja. Vajon hol van? Muszáj volt lenyugodnom, ahhoz, hogy ezeket megtudjam, úgyhogy próbáltam mély levegőket venni, nem pánikolni és a szemeimmel megszoktatni a fényt.

-Aishhh! - szisszentem fel a testem különböző pontjaiba nyílaló fájdalomtól.
- Hé, hé! Minden oké? - fordított maga felé.
- Xiumin? - néztem fel a fiúra.
- Szia. Hogy vagy? - mosolyodott el.
- Jól vagyok azt hiszem, csak mindenem fáj ... - szusszantam meg.
- Ez teljesen természetes, a lényeg, hogy ébren vagy és jól vagy - sóhajtott nagyot.
- Mi történt? Hol van Taehyung? - reagáltam azonnal.
- Sttt! Minden rendben van! Taehyung is jól van és te is. Megmenekültél! - csitított le.
- És a többiek? Kai, Chen...? Namjoon, Jin, Jungkook...? - pillantottam körbe az üres szobában.
-Chen, Kai és Suho lent vannak, a többiek pedig egy közeli szövetségesünknél szálltak meg... - kezdett bele.
-  Mindenki jött veletek? - szakítottam félbe.
- Igen. Bár elég nagy meglepetés, hogy itt találunk - nevetett fel.
- Ezt hogy érted? - vizslattam az arcát.
- Majd később elmesélem, most engedd meg, hogy beengedjem Kaiékat. Nem tágítanak addig, amíg nem látják, hogy jól vagy - nevetett fel.
-Nyugodtan bejöhetnek - próbáltam kicsit össze szedni magam.

-Areum! - jelent meg az ágyamnál Kai.
- Szia- mosolyogtam fel rá.
- Te jó ég, de örülök, hogy jól vagy! - nyomott egy hatalmas puszit kezeimre.
-Jól vagyok bizony! - nyugtattam meg.
- Rendesen ránk hoztad a frászt kiscsaj! - csípte meg a combom Chen.
-Szia neked is - nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Nem is kell érte aggódni, elemében van, ahogy látom - nézett rám pimaszul Suho.
- Akárcsak te - vágtam vissza.
-Mindent rendben veled? Hogy érzed magad? - leste minden mozdulatomat Kai.
-Jól vagyok....én csak még mindig nem tudom felfogni mi a fene történt - nevettem el magam kínosan.
- A kilétünkre gondolsz? - kérdezte Suho.
- Legfőképpen igen a tiétekre és a fiúkéra is - vallottam be.
- Sajnáljuk, hogy hazudtunk neked, de csak a legjobbat próbáltuk tenni azzal, hogy nem rángattunk bele ebbe a  világba - sóhajtott Xiumin.
- Tudom, és megértem. De ha olyan állapotban lettem volna, hogy képes legyek rá, valószínűleg elmenekültem volna előletek - néztem rá komolyan.
Látszólag mindannyian megfeszültek, senki nem szólt egy szót se, próbálták kerülni a tekintetem. - Ti vérrel táplálkoztok, öltök... én ezt nem tudom hova tegyem. Akármennyire is nem akarok, azért félek....-tördeltem az ujjaimat.
- Sajnos nem tehetünk semmit az ellen, hogy mik vagyunk. Így születtünk és ez a sorsunk, együtt kell élnünk vele - válaszolt Suho.
- Tudom, és nem akarok félni tőletek. Ugyanúgy fontosak vagytok nekem és szeretlek titeket, mint eddig. Nekem csak idő kell, hogy felfogjam ezt az egészet - néztem rá reménykedve.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél Areum. Mi itt leszünk, készen arra, hogy elmondjunk neked bármit, amire kíváncsi vagy. Nem akarunk lemondani rólad - simította meg a fejem mosolyogva Xiumin.
- Sajnálom - néztem rá bocsánatkérően.
- Nem a te hibád. Egyikünké sem - nyugtatott meg.

-Jobb lesz, ha megyünk. A vámpír barátaid szeretnének megvizsgálni, hogy rendben vagy-e meg hasonlók. Azt hiszem velük több tárgyalnivalód van, mint velünk - kezdett el szedelőzködni Suho.
- Elmentek? - ijedtem meg.
- Nem. Pár napig még a városban leszünk, ne félj. Csak enni és ruhát cserélni megyünk. Pár óra és itt leszünk - nyugtatott.
-Akkor találkozunk hamarosan - mosolyogtam.
- Úgy van - viszonozta a gesztust.

Az ajtó becsukódott és én egyedül maradtam odabent. Magam elé emeltem a kezeimet, megvizsgáltam őket, meglepődve vettem tudomásul, hogy a karomon égtelenkedő vágásnak nyoma sem volt már. Lenyűgözött, hogy ilyemsi létezik egyáltalán. Mikor felócsudtam az ámulásból megmozgattam a lábaimat is, aztán a mellkasomhoz értem, levegőt vettem, kicsit fájt, de működött. Körbe is néztem, mindent tisztán láttam, füleltem, minden egyes kis neszt meghallottam. A fájdalmakon kívül semmi bajom nem volt. Mozogni is tudtam, minden érzékszervem tökéletesen működött, a testem rendben volt. Hosszan kifújva a levegőt dőltem vissz az ágyba. A plafont bámultam és gondolkodtam.

Vámpírok, vérfarkasok, vérrel táplálkozó szörnyek. De hiszen hogy lehetnének ők szörnyek? Hogy lehetne szörny Chen vagy Kai, vagy Xiumin? Na és Taehyung? Jimin? De hiszen a saját szememmel láttam. Láttam, ahogy Jimin átváltozik és megtámad, láttam mire képes Taehyung abban az alakban, láttam hatalmas farkasokká változni Chent és Kait. Lehetséges ez egyáltalán? Mert én nem akarom elhinni. Vérre szomjazó vámpírok és vérfarkasok vesznek körbe. Nekik én csak egy vértasak vagyok, kaja, olyan, amit a fiúk hűtőjében láttam.

A felemlegetett emlékek hatására hányinger kezdett kerülgetni, torkomban éreztem a savas ízt. Ijedten tapasztottam kezeimet a torkomra és próbáltam mély levegőket venni. Vér bűze áramlott az orromba, savas ízét éreztem a számban.  Némán tátogva próbáltam elűzni a vér gondolatát, de mintha hipnotizáltak volna, úgy hogy közben a tudatomnál vagyok, nem tudtam semmit tenni. Hiába tudtam , hogy nincs vér a számban se a szobában, hogy a szagát vagy ízét érezhessem. Ijesztő volt. Hangosan szuszogva szorongattam a torkomat. A kezem egyre szorult a nyakam körül, saját magamat folytogattam. Addig szorítottam, hogy már levegőt se kaptam.

Mintha valami forróhoz nyúltam volna, úgy kaptam el a kezeimet a nyakamról, mire kirobbant belőlem egy átlátszó energiahullám és mindenféle tárgyakat lökött le mindenhonnan, üvegek törtek el és az ablakok nagy ricsajjal törtek ki. Eltávozott belőlem minden erő és gyengén dőltem vissza a matracra. Éreztem, ahogy újabb álomba rángat a sötétség. Mi folyik itt?

- Azt hittem, azt mondták ébren van - harsant fel még halkan egy ismerős hang.

Meglepiiii!🥰
Elértünk a 4K megtekintést, amit nagyon- nagyon szépen szeretnénk megköszönni minden egyes drága olvasómnak, aki követi és támogatja a munkásságomat.
Hálám jeléül hoztam nektek egy meglepi részt, remélem tetszett nektek ❤️
Köszönöm szépen mégegyszer, hogy itt vagytok velem, találkozunk kedden! Szép hétvégét kívánok!💕