V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Százharminckettedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Az a pár nap, ami érkezésünk után maradt a ceremóniáig, egy szempillantás alatt eltelt.  Egy pillanat nyugtom sem volt, mert folyamatosan tenni kellett valamit: megismerkedni a hellyel, végighallgatni a ceremónia mentét, előkészíteni a ruhám, beszélni a ceremóniát segítőkkel, megtisztuló rituálékat végezni és még megannyi más dolog is.

A legizgalmasabb pillanat a ceremónia előtt talán a Sigunnal való találkozás volt.

- Miért jön ide? Ő nem apa embere? - néztem fel kérdőn Taera, miközben vezetett valamerre.
- Sigun a szövetségesük, mióta apád megváltozott és őrült módjára kezdett viselkedni - magyarázta.
- Miért kell vele találkoznom?- kérdeztem nyűgösen.
- Mert ő fogja levezetni a ceremóniát - válaszolt röviden.
- Miért?- faggattam volna tovább, de mielőtt válaszolhatott volna, nyílt az ajtó előttünk és beléptünk egy terembe, ahol Taehyung szülei mellett megláttam a látomásaimban megjelent Sigunt életnagyságban.

Pár pillanatig csak csendben figyeltük egymást. Sigun végül elmosolyodott és kitárta karjait felém. Taehyung ellépett mellőlem és hagyta, hogy a férfi felém sétáljon.

- Hercegnő!- hajolt meg előttem.
- Üdvözlöm - feleltem zavartan.
- Jó önt újra látni - egyenesedett fel.
- Köszönöm - figyeltem őt óvatosan.
- Gondolom, sok kérdés kavarog önben, amikre válaszolnom kéne. Miért nem sétálunk egyet?- ajánlotta.
- Miért gondolja azt, hogy kérdéseim vannak?- próbáltam összeszedett maradni.
- Hallottam a történtekről, tudok mindent - mosolyodott el ismert sejtelmesen.
- Jó, legyen - adtam be végül a derekam.

A sétára Kai kísért el minket. Kissé távolabb tőlünk őrködött farkas alakban, míg mi egymás mellett lépdeltünk a köves úton. Egy darabig csend volt.

- Nos, halljam azokat a kérdéseket - nézett végül rám mosolyogva.
- Mi a teljes igazság apámmal kapcsolatban?- mondtam ki pár másodperccel később.
- Ezt hogy érti, felség? -nézett rám furcsán.
- Mi történt vele? - pontosítottam.
- Á, vagy úgy...- értette meg. - Nos, a király nagyon félt a jóslattól és amikor ön megszületett, teljesen megváltozott. Ön változtatott meg mindent, amibe a király beleőrült. Mindennél jobban féltette a trónját, amire ön veszélyt jelentett a jóslat miatt, hiszen az apja azt hitte, a jóslat önön keresztül fog teljesülni. Emellett elvesztette a feleségét, élete szerelmét.... az édesanyja meghalt szűlés közben, ez pedig összetörte őt - mesélt komoran.
- De hiszen anyám utána is ott volt mellette! Láttam!- ráztam meg a fejem idegesen.
- Az nem az édesanyja volt, hanem a királynő ikertestvére, aki végül az ön gyámjává vált, mikor az emberek világába került - nézett rám szomorúan mosolyogva.
- Tehát anyám meghalt, mikor engem megszűlt?- kérdeztem könnyes szemekkel.
- Sajnálom, felség - sóhajtott fel Sigun.
- Ezért nem szeretett soha apám igazán?- sírtam el a magam.
- A király mindig is félt öntől a jóslat miatt és haragudott önre az édesanyja miatt... de legbelül mégis a lánya volt mindig is,....felség...- próbált vígasztalni.
- Miért kerültem az emberek világába?- fordítottam el a fejem.
- Mert elkezdett kiszivárogni egy pletyka, miszerint létezik egy hercegnő valahol, aki teljesíti a jóslatot és az apja ellenségei az ön keresésére indultak - válaszolt Sigun.
- A Kim család is ellene volt?- jutott eszembe pár részlet a látomásaimból.
- Az apja sosem volt egy igazán jó uralkodó. Kegyetlen volt és hataloméhes, ezért a legtöbben, köztük a Kim család is, jobbnak látták, ha végre lekerül a trónról - fogalmazta meg finoman.
- A Kim család csak érdekből vigyázott rám és Taehyung csak érdekből akart elvenni engem?- gyűltek újabb könnyek a szemembe. - A herceg édesapja számára volt inkább érdek az egész. A nagyherceg magán keresztül akart a trónhoz eljutni. Remélte, hogy Taehyung a házasságon keresztül eljut a trónra, ha sikeresen megölik a királyt. De azt ön is nagyon jól tudja, hogy Taehyung herceg magába szeretett és szándékai mindig is őszinték voltak önhöz, nemde?- nézett rám mosolyogva.
- Azt hiszem...igen - néztem a földre.
- Így van - helyeselt elégedetten.
- Apám tudja, hogy mi történik éppen? - töröltem le pár könnyet.
- Sajnos tudja...- komorodott el Sigun újra.
- Ez rosszat jelent?- néztem fel rá.
- Őszintén nem tudom, felség - sóhajtott fel. - Mindenki azt feltételezte, hogy az apja, megpróbálja megállítani ezt az egészet, amint a tudtára jut, azonban a király teljesen ellentétesen cselekszik és menekül éppen. Senki nem tudja, hogy ez csak egy csapda, vagy ténylegesen ez történik és ez aggodalomra ad okot - vázolta fel.
- Van esély rá, hogy ide jön és megpróbálja megakadályozni a ceremóniát?- nyeltem egy nagyot.
- Aszerint, amit látunk éppen, nincs. De sosem lehet tudni és ezért aggódunk - nézett a szemeimbe.
- Bár lennénk már túl rajta - fújtattam dühösen.
- Holnap itt a nagy nap és akkor mindennek vége - bíztatott.
- Maga hisz ebben az egészben?- kérdeztem halkan.
- A jóslatban?- kérdezett vissza.
- Abban, hogy én vagyok-e az, akiről a jóslat beszél- ráztam meg a fejem.
- Vagy úgy...- bólintott egyet. - Számomra mai napig hihetetlen, hogy az édesanyja mindvégig el tudta rejteni a kilétét mindenki elől, de ennek is utána jártam és úgy néz ki minden igaz, ahogy az édesapjával kapcsolatosan is. Ezek alapján azt tudom mondani, hogy több mint valószínű, ön az, hercegnő ...- mosolygott rám.
- Én erre alkalmatlan vagyok - kértem ki magamnak.
- Nincs mitől félnie, hiszen nincs egyedül. A két faj tagjai ön mellett állnak - nyugtatott. - Itt az ideje, hogy egységes béke uralkodjék - nézett az égre.
- Hmm- hagytam jóvá a dolgot közben őt figyelve.

Mikor visszaértünk a kastélyba már vacsorához készülődtek. A nagyteremben megtaláltuk Taehyung szüleit és Seokjint Jimin és Yoongi társaságában. Sigun az idősebbik Kimhez lépett társalogni, hozzám pedig Jimin lépett oda.

- Minden rendben?- simított a vállamra.
- Már nagyon szeretnék túl lenni ezen az egészen - sóhajtottam fel.
- Minden rendben lesz, Areum. Ne aggódj, itt vagyunk! - bíztatott kedvesen.
- Tae hol van?- mosolyodtam el fáradtan.
- Megbeszélése van valamelyik teremben - magyarázta.
- Ha keresne, szólj neki, hogy a szobánkba leszek - kértem őt.
- Nem vacsorázol?- mért végig aggódva.
- Talán később - ráztam meg a fejem.

Kimerült voltam és egyre idegesebb, ezért nem akartam mások körül lenni, mert nem akartam rajtuk kitölteni a frusztrációmat. Csendre volt szükségem és nyugalomra. Nem akartam, hogy aggódjanak értem, ígyis elég nagy teher volt ez az egész ceremónia mindenkinek.

Csendben löktem be a szoba ajtaját, aztán magam mögött be is csuktam. Megmosakodtam egy tál forró vízben amennyire lehetett, aztán átöltöztem és miután nagy nehezen raktam még a tűzre, ágyba bújtam.

Halkan beszűrődtek a kastélyban zajló élet hangfoszlányai, de nem zavart, inkább kellemesen hatott. Egy darabig hallgattam őket, miközben a vékony függönyökön át a ragyogó holdat néztem.

Lassan éreztem, hogy a fáradtság eluralkodik rajtam és nem ellenkezve vele, csakhamar lezárultak szemhéjaim. Azt hittem, a kavargó gondolataim miatt nem fogok tudni elaludni, ehhez képest viszonylag szerintem hamar elszenderedtem.

Jól esett a béke és a csend, legalább míg alszom, megszabadultok az aggodalmaimtól és a sok megválaszolatlan kérdésről a fejemben, amik nem hagynak nyugodni.

Elcsúsztam egy napot, elnézést kérek. ❤️