V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Kilencvennyolcadik vércsepp Δ

Csupán vágóképeknek tűnő pillanatokban láttam az elkövetkező eseményeket, ahogy, a szűlésnél jelenlévő összes személyzetet kegyetlenül megölik, ahogy anya sír engem szorongatva a kezei között és kiabál a királyra. Aztán ahogy elveszik tőle a kisbabát, ami ellen próbál küzdeni, de esélye sincs. Egy fekete köpenyes asszony eltűnik a babával folyosón, majd anya utolsó leheleteit kifújva életét veszti. Aztán a kastély elé gyűlt tömeget is, láttam, a felháborodott vámpírokat. Aztán ahogy a sokkos állapotban lévő királyt kikísérik a teraszra és mindenki láthatott a Sigun nevű férfi kezében egy halott fiúgyermeket, aztán előhozták az árulót és a tömeg a kivégzését követelte.

Aztán képszakadás történt és a következő jelenet, ami megjelent előttem, az egy lovaskocsi képe volt, melyet elől hátul katonák kísértek. Döcögött az éjszakában a szekér a végtelen hosszú úton, a kíséret néma csendben gyalogolt körülötte. A békés képet egyedül a meg nem szűnő gyermeksírás zavarta meg, ami a kocsi belsejéből szűrődött ki. Ahogy a kocsi távolodott tőlem, úgy a sírás is halkult egyre és egyre jobban, míg már nem hallottam azt, csak a sötétbe olvadó jármű alakját követtem.

A következő pillanatban fényes nappal lett, és a kocsi éppen a hídon gurult át, egyenesen a már jól ismert vár felé. Ugyanis ez az a vár volt, melyet látomásaimban annyiszor láttam már. A híd, a kert, a köves út, a sötét falak, a hatalmas kapu. Minden stimmelt.

- Milyen gyönyörű kastély! - csapat össze a kezeit egy középkorú hölgy boldogan a lovas kocsi mellett állva.
- Jó nagy? - kukucskált ki egy fiatalabb a kocsi ajtaján, majd kis is szállt.
- A lényeg, hogy biztonságos legyen!- lépett ki egy harmadik hölgy kisbabábal a kezében. - Ne feledjétek el, hogy miért vagyunk itt!- nézett szigorúan társaira.
- Ne aggódjon, kisasszony! Nem eshet bajuk, amíg mi itt vagyunk - nyugtatta meg az egyik katona.
- Költözzünk be!- jelentette ki a hölgy, aki a babát hordozta.

Ahogy eltűntek a hatalmas kapu mögött, sétált is ki rajta az előző katona férfi civil ruhákban, maga előtt vezetett egy kisgyermeket, aki láthatólag tanult járni éppen. A férfi mosolyogva figyelte a fodros ruhába öltöztetett kisbabát, ahogy ingatagon tipeg előtte. Nem sokkal később megjelent mellette a hölgy, aki az előző jelenetben a babát vitte a kezében, csókot adott a férfinek és együtt sétáltak be a sövények mögé. Onnan már nevetve szaladt ki egy kislány, aki után rohant a középkorú hölgy és a fiatal lány, utánuk kiabált a harmadik hölgy, aki kézenfogva sétált a katona férfival.

Hirtelen lovak tűntek fel, patájuk kopogott a fahídon, ahogy átléptettek egyenesen a kastély területére. A két nő azonnal elkapta a kislányt és visszahúzták az időközben odagyűlő katonák felé. A harmadik nő és a katona férfi párosa volt az, akik a kis csapat elejére álltak. A lovasok lassítottak, ahogy a kis csapathoz közeledtek, én pedig azonnal felismertem a királyt az egyik lovon. Mellette egy másik középkorú, elegánsan öltözött férfi lovagolt, mögöttük pedig.... Taehyung és Seokjin?! Hihetetlen. Pont ugyanúgy néztek ki, mint most, csak a ruháik és hajuk volt más. Ahogy a kis csapat felismerte a királyt, mindenki azonnal térde borult előtte. Csak a kislány bármult ki értetlenül a kör közepéről a hatalmas lovakra.

- Nem félős gyermek - jegyezte meg a férfi a király mellett mosolyogva.
- Csak lány -horkantott fel a király.
- Biztos, gyönyörű fiatal nő lesz belőle - bíztatta a férfi.