V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Százhuszadik vércsepp Δ

Másnap reggel egyedül ébredtem fel. Már áradt be a napfény az ablakokon és teljesen világos volt. Az órára nézve délelőtt fél tizenegyet mutattak a mánusok. Kicsit elszörnyedtem, hogy mennyit aludtam, de legalább kipihentnek éreztem magam.

Eléggé sajnáltam, hogy nem Tae mellett ébredtem fel, de biztos voltam benne, hogy szegénynek megint dolgoznia kellett menni.

Ahogy felültem az ágyban, megpillantottam az éjjeliszekrényen egy kis cetlit és egy szál fehér rózsát. Elmosolyodva vettem kézbe a virágot, megszagoltam, majd a cetlit is.

Jó reggelt, kicsim!

Mire felkelsz, én már nem leszek veled, dolgozni kellett mennem, mert apám hívatott. Légy jó, vigyázz magadra és kérlek, ne keveredj bajba!
Ebédelni együtt megyünk majd, úgyhogy addigra készülj el, ha lehet.
Legyen szép napod!

Szeretlek,
Tae.

Elmosolyodtam, aztán pár perc erejéig még visszadőltem az ágyba. Mikor sikerül összeszednem magam és végre felkeltem, gyorsan fogat mostam és kicsit rendbe raktam magam. Éhesnek éreztem magam nagyon is, hiszen a vacsorát is kihagytam tegnap este, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy meg kéne keressek valakit, lehetőleg Jimint, és kérni egy kis segítséget az ügyben.

Magamra dobtam Taehyung egyik ujjabb ingjét, ami ezúttal krém színű volt, buggyos ujjai és v nyaka volt, meg egy egyszerű nadrágot, amiben még jöttem ide. Még egyszer átfésültem a hajam, aztán elindultam utamra.

Ám az ajtóban nem várt meglepetésbe ütköztem. Két, magas, idegen fikció állt az ajtóm előtt, és ahogy kinyitottam azt, ők elállták az utat, így nem tudtam kimenni.

- Segíthetek?- néztem rájuk furcsán.
- Nem, felség, köszönjük - felelte az egyikőjük.
- Akkor félre állna, kérem, hogy tudjak elmenni?- vontam fel a szemöldökömet.
-Sajnálom, felség, de a herceg parancsára állunk itt, és nem szabad önt kiengednünk - utasított el a másik.
- Tessék?- lepődtem meg.
- Mi nem érthető?- vonta fel szemöldökeit a férfi.
- Mi az hogy nem mehetek ki? Mi vagyok én? Fogoly?- kértem ki magamnak.
- Ezt, kérem, a herceggel beszélje majd meg, felség - vont vállat.
- Hát ez hihetetlen!- csaptam rájuk az ajtót dühösen.

Ideges voltam és felháborodott, hiszen úgy éreztem igazságtalan, ami történik, mellesleg éhes voltam és meg akartam keresni Jimint. Ledobtam magamról a nadrágot és fújtatva végigdőltem a kanapén. Taehyung nem képzelheti komolyan, hogy egész nap itt fogok ülni. Nem egy hat éves kislány vagyok, akit szobafogságra lehet ítélni. Dühös voltam rá.

- Igen, igen, tudom... - csapta ki az ajtót Jimin és szemforgatva belépett a szobába.
- Jimin!- ültem fel.
- Jó reggelt, Csipkerózsika - mosolyodott el.
- Meg akartalak keresni, de ez a két gorilla az ajtóban...- kezdtem felháborodottan.
- Tudom, tudom...ne is mond - legyintett.
- Mégis honnan tudod...?- ráztam meg a fejem.
- Taehyung - mondta a nevet unottan. - Hallotta a gondolataid, szólt nekem és én jöttem. Csak a szokásos - dobta le magát mellém.
- Miért rendelte el ezt az egészet? Igazságtalan!- néztem Jiminre dühösen.
- Túlságosan aggódik, már megint. Tegnap úgy ordibált mindenkivel, mikor nem talált, hogy azt hittük megfullad. Olyan öklöst kaptam, mikor megpróbáltam lecsitítani, hogy csak na - horkantott.
- Tae megütött?- lepődtem meg.
- Hmm...- bólintott.
- Sajnálom, Jimin. Miattam volt az egész - értem a vállához.
- Nyugi, kislány. Ittam egy kis vért és seperc alatt rendben voltam - nyugtatott meg.
- Le kell nyugodnia de tényleg - sóhajtottam fel.
- Taehyung már csak ilyen - rázta meg a fejét Jimin.
- Megpróbálok vele beszélni - mondtam neki.
- Nem hiszem sok haszna lenne - vont vállat.
- De ez így nem mehet, Jimin! - jajdultam fel.
- Nem vagy éhes? Hozatok neked reggelit - ajánlotta.
- De, ami azt illeti eléggé - ismertem be.
- Bármi preferencia? - állt fel.
- Hmmm... Talán egy kis müzli jól esne - bólintottam.
- Müzli?- ráncolta a szemöldökét.
- Nem tudod mi az?- mosolyodtam el.
- Nem, de a konyhások tuti, tudják - hagyta annyiban. - Mindjárt jövök!- nézett még vissza az ajtóból.

Mosolyogva figyeltem, ahogy elhagyja a szobát, majd a teraszajtóhoz sétáltam és kiléptem a hűvös levegőre. Megborzongtam, azonnal éberebbnek éreztem magam. Kikönyököltem a korlátra és csak bámultam messze a sűrű erdőket és hegyeket, meg a kék eget. Enyhén fújt a szél, hajamba kapott és csontig hatolt a hideg áramlat. De eszem ágában sem volt bemenni, mert élveztem a csendet és tetszett, hogy gyönyörködhetek a természetben.

Taehyungra gondoltam és arra, amit ma reggel tapasztaltam. Nem tetszett, amit csinált és úgy éreztem, nem helyes, hogy ahelyett, hogy megbeszélje velem, inkább cselekedett a hátam mögött.

Aztán a ceremónia jutott eszembe és aggódni kezdtem. Mi van, ha mégse ébredek tudatra? Mi van, ha nem is vagyok hibrid, csak egy átlagos ember? Nem, az nem lehet, hiszen képességem van, egy embernek nem lehet olyan. Egyáltalán miből áll ez az egész ceremónia? Fájni fog? Ugye nem fog senki megsérülni? És ha tényleg én vagyok a hibrid, akkor nekem kell uralkodnom majd a vérfarkasok és a vámpírok felett? Egyáltalán lehetséges, hogy a két faj együtt éljen? Hiszen évszázadok óta ellenségek.

Annyi kérdésem volt, és messze nem éreztem magam otthon ebben a világban és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy valóban itt a helyem. Jobban szerettem volna egy békés életet Taehyunggal. Elvégezni az egyetemet, karriert építeni, megházasodni, gyerekeket szülni és boldogan élni, mint bármelyik átlagos ember. Egyáltalán nem tetszett nekem ez a sok felhajtás, konfliktus és az sem, hogy folyton megsérült valaki.

- Megfázol!- terített a hátamra egy pokrócot Jimin.
- Köszi - fordultam szembe vele.
- Megjött a reggeli. Gyere!- invitált.
- Szuper!- követtem őt.

Egy kis tolókocsin pihent a reggelim az asztal mellett. Egy tál és egy kanál pihent a tálcán, mellette egy kisebb tálban csokis müzli és mellette egy kancsó tej. Elmosolyodtam. Ezek mellett egy tányéron pár palacsinta gőzölgött sziruppal leöntve.

- Nem voltam biztos benne, hogy azzal a cuccal jól laksz, úgyhogy kértem neked pár palacsintát is - informált Jimin.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
- Jó étvágyat!- bólintott kedvesen.
- Köszi, te nem kérsz?- ültem le.
- Csak megkóstolom majd a müzlit, mert kíváncsi vagyok, milyen - ült le mellém.
- A legkirályabb reggeli a földön - tettem fel az asztalra a dolgokat. - A tejbe.. - vettem a kezembe a kancsót és kitöltöttem a tálamba valamennyit. - ...beleöntjük a müzlit - vettem el a másik tálat. - Kicsit össze keverjük - illusztráltam. - Majd kész is! Kóstold meg!- toltam felé a reggelimet és a kanalat.
- Na lássuk - vette kezébe a kanalat. Óvatosan bevette az első falatot a szájába, majd elkezdett rágni.
- Na?- kérdeztem pár pillanattal később.
- Ez nem is rossz - nézett rám elismerően.
- Ugye?- dőltem hátra elégedetten.
- Hmmm...nagyon jó!- tömte tovább a száját.
- Adj nekem is!- könyököltem fel az asztalra.

Mivel Jimin nem tudta abbahagyni az éves, ezért ketten fogyasztottunk el végül az egészet. Egy falat ment neki, aztán egy nekem. A tányér kettőnk közé volt téve és adogattuk egymásnak a kanalat, hogy enni tudjunk. Elég vicces volt, de én nem bántam egyáltalán, Jimint pedig lenyűgözte a müzli.

❤️