V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Nyolcvanegyedik vércsepp Δ

Sírtam. Persze, hogy sírtam. Buta vagyok és felelőtlen. Azonnal szólnom kellett volna neki és a látomásaimról is beszélnem kéne neki. Nem értem magam sem, mitől félek, csak azt érzem, hogy valami visszatart engem és egyszerűen nem tudok neki ezekről a dolgokról beszélni. De készen álltam volna mindent megosztani vele, ha hajlandó lett volna visszajönni. De nem jött, hiába vártam rá. Hiába hívtam őt, hiába gondoltam rá, hiába könyörögtem és fohászkodtam, nem hallgatott meg, pedig biztos voltam benne, hogy hallotta a gondolataimat.

Teljesen összetört, hogy nem jött el. Ott ültem a kanapén, üveges, égő szemekkel magam elé meredve és éreztem, ahogy a düh és a szomorúság egyre nő bennem. Tudtam, hogy ki fog robbani és azt is tudtam, hogy valami hatalmas hülyeséget fog eredményezni, de én továbbra is csak ültem ott és vártam, hogy mikor robban el bennem a bomba. Mozdulatlanul ültem és vártam.

- Areum-ah!- fogta meg a kezem Taehyung.
- Engedj el! - kiáltottam rá kikapva a kezem az övéből.
- Ugyan már, hercegnőm, ne csináld ezt! Kérlek! Mondtam, hogy sajnálom!- fogott meg ismét.
- Elég! Nem akarom hallani!- rivaltam rá.
- Areum....- rázta meg a fejét szomorúan.
- Leégett az összes gyertya, addig vártam rád! Beesteledett és hideg lett, de én még mindig vártam rád! Kértem, hogy ma gyere el! Annyira fontos volt nekem!- fakadtam ki erősen sírva.
-Nem tudtam eljönni, Areum-ah, sajnálom. Igazán nem tehettem semmit. Nekem kötelességeim vannak és nem hányhatok rájuk fittyet, amikor csak kedvem tartja - térdelt le elém.
- De rám fittyet lehet hányni, igaz? - kérdeztem csalódottan.
- Tessék?- lepődött meg. - Dehogy is! Areum-ah...- fogta meg a kezeimet.
- Mindegy... Már úgysem tudod jóvá tenni -  fordítottam el a fejem.
- Ugyan, Areum-ah! Biztos tehetek érted valamit - próbálkozott.
- Tönkre tetted a szülinapomat, Taehyung... Most nem akarok veled beszélni!- húztam el a kezeimet és besétáltam a sötét palotába.

Teljesen kiborulva és dühösen löktem le az asztalról az elsősegély Továbbra is sírva hajigáltam szét a párnákat, az egyik egy képkeretet is levert a polcról. Földhöz vágtam a dohányasztalra helyezett vázát, ami hangos csörömpöléssel tört darabokra, felborítottam a székeket, lelöktem az asztalról mindent. Teljesen elveszítettem a fejem.

- Areum! - kiáltott kétségbeesetten valaki, aztán erős karok fogtak le, de én csak tovább rángattam magam kiabálva, mint egy őrült.- Nyugodj meg, Areum! Elég! Hagyd abba!- ölelt szorosan magához Jimin.
- Engedj el! Engedj el!- kiáltottam rá kifulladva.
- Könyörögnöm, nyugodj meg! Areum!- szorított mégjobban.
- Areum! Nézz ide! Nézz ide! - szaladt velem szembe Yoongi és a hideg kezei közé vette az arcomat.
- Elég! Engedjetek el! Elég!- sírtam tovább.
- Az ég szerelmére, hagyd abba! Nyugodj meg! Semmi baj! Itt vagyunk!- tartotta helyben a fejemet.
-Nem! Elég!- toporzékoltam tovább.
- Fogjátok meg!- engedett el Yoongi, s mielőtt bármit is reagálhattam volna, Jimin mellkasával találkoztam. A fiú szorosan ölelt, miközben hallottam magam mögött Yoongit és Jungkookot beszélgetni.
- Engedj el! Jimin! Engedj el!- ütöttem a fiú oldalát.
- Sttt! Minden rendben lesz! - suttogta megtörten.
- De hyung...- hezitált Jungkook.
- Nem tehetek mást, Jungkook! - rivalt rá Yoongi. 
- Mit csináltok? Hagyjatok békén! Elég!- kiabáltam ijedten. - Yoongi! Elég! Állj!- próbáltam minden erőmmel kiszabadítani magam Jimin karjai közül.

Aztán éreztem, hogy a bal karomat erősen lefogják, mire még erősebben kiabálni és sírni kezdtem, utána lassan szembe fordítottak Yoongival, míg Jimin fogta a jobb karomat. Testből próbáltam mozogni össze vissza, de a két fiú maga mögé préselt, így nem volt sok esélyem. Yoongi megállt előttem és kezeit a homlokomra téve, lehunyt szemekkel mormogott valamit, míg én kiabáltam neki. Mikor a másik két fiú végre elengedett, homályosan láttam, ahogy a három alak hátrál. Megtántorodva rohantam az ajtó felé, mert magam mögött akartam hagyni ezt az egész átkozott világot, de az ajtó zárva volt. Idegesen ütöttem párat az ajtóra, de vártalanul megszédültem és hátra lendülve elestem volna, ha Jimin nem kap el. A karjai közt landoltam és onnan már nem tudtam felállni. A lábaim lassan zsibbadtak, az agyam kezdett leállni, már nem volt erőm, se hangom kiabálni, nem tudtam elég levegőt venni és lassan összeomlottam a karjai közt. Mi történik?

Namjoon szemszöge

- Ez azt jelenti...?- tágultak ki Seokjin szemei.
- Még nem biztos!- tette fel a kezét a tanácsos. - És senkinek erről egy szót se, amíg nem tudjuk biztosra - figyelmeztetett.
- Ugyan már ez lehetetlen! - nevettem el magam.
- Miért lenne az?- rázta meg a fejét a tanácsos.
- Ő egy ember - mondtam ki.
- Valóban az, ezt én is alátámasztom - helyeselt Seokjin.
- És akkor mivel magyarázzátok a képességeit? A látomásait?- vonta fel a szemöldökét az öreg.
- De hát éreztük, hogy ember...- bizonytalanodtam el.
- Az nem olyan biztos- mosolyodott el sejtelmesen és a hatalmas könyvespolcok egyikéhez sétált.
- Miről beszél Tanácsos úr?- nézett utána Seokjin.
- Az anyja...- kezdett bele egy könyvet hozva mellénk.

Ha azt mondom, hogy hosszú- hosszú életem során soha nem sokkolt így semmi, akkor azt mindenki elhiheti nekem. Azt hittem, nincs olyan dolog ezen a földön, amiről ne tudnék, de attól, amiket hallottam, egyszerűen eldobtam az agyam. Ilyen létezik egyáltalán? Ennyi egybeesés? Ennyi szerencsés véletlen? Ennyi sorsszerű találkozás és történés? Komolyan?

- Mi lesz, ha a farkasok előttünk cselekednek? Nem hagyhatjuk, hogy kicsússzon a kezünk közül - tárgyalt tovább lelkesen Seokjin, mert míg engem sokkolt ez az egész, ő teljesen bezsongott tőle.
- Tárgyaltunk velük, és hajlandóak szövetségre lépni, ha az új vezetőség békét ígér a két faj között - mondta a tanácsos.
- Ezt az Alfák szövetsége döntötte el?- szólaltam fel végül én is.
- Nagykövet érkezett tőlük és pecsételt levelet hozott. Bízhatunk a szavukban - bólintott az idős férfi.
- Ezt nem tudom elhinni, annyira...annyira....- kereste a szavakat Seokjin.
- A királyi családban mindig is volt, mit titkolni - bólintott mosolyogva a tanácsos.
-Mindent meg kell tennünk, hogy tökéletesen sikerüljön a tervünk! - lelkesedett Seokjin.
- Először is, el kell mennetek az Alfák tanácsával tárgyalni, utána pedig fel kell vennetek a kapcsolatot az érintett falkával és össze kell dolgoznotok... - sorolta a férfi.
- Várjunk csak!- nézett rám hirtelen Seokjin.
- Mi az?- kérdeztük tőle egyszerre.
-A farkas támadás! - mondta.
- A mi?- ráncoltam a szemöldökeimet, de egy másodperccel később már értettem is, miről beszél.- Azt akarod mondani...?- kérdeztem óvatosan.
- Ő az! Ő kell legyen az! Végig itt voltak! Minden magától működött!- hadarta hevesen Seokjin.
- Miről beszéltek?- kapkodta a fejét kettőnk között a harmadik jelenlévő.
- Mennünk kell! Mennünk kell!- mondta neki sietősen Seokjin, mire bólintottam és már szedelőzködni is kezdtünk.
- Hova mégis?- ráncolta a szemöldökeit.
- Tudjuk, hol van az a falka, akit keresünk - magyaráztam neki.
- Végig az orrunk előtt voltak!- tárta szét a kezeit Seokjin.
- Valóban?- lepődött ő meg.
- Ne aggódjon! Mindent kézbe veszünk!- tettem a vállára a kezem mosolyogva.
- Kérlek, legyetek óvatosak! Nem szabad feltűnést keltenetek, különben veszélybe sodortok mindenkit!- kérte aggódva.
- Nagyon óvatosak leszünk, ígérem!- bólintottam.
- Sok szerencsét!- intett utánunk, ahogy elhagytuk a könyvtárat.

Sziasztok!❤️
Hogy vagytok, kedvesek?
Nálunk esik az eső és köd van, de ennek ellenére nagyon lelkesen hoztam nektek a mai részt.🥰
Ki mit gondol? Születnek-e gondolatok arról, mi is folyik a háttérben?
Remélem, még mindig izgalmas számotokra ez a könyv.
Szép hetet kívánok!💕