V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Hetvenedik vércsepp Δ

- Itt vagyunk!- állította meg az autót egy hegyi ház előtt, mélyen az erdő közepén.
- Átjöttünk egy másik hegysébe, egy másik hegyi házba?- vizslattam a takaros kis épületet.
- Nem tetszik?- kérdezte aggódva.
- Dehogynem! Nagyon aranyosnak és otthonosnak néz ki - mosolyodtam el halványan.
- Gyere!- nyitotta máris nekem a kocsi ajtót, mire feleszméltem.
- Köszönöm!- fogtam meg a kezét.
- Itt csak mi ketten vagyunk, senki nem zavarhat minket és senki nem találhat ránk - húzott magához kettőnk közé suttogva a szavakat.
- Tae.... Ne haragudj, de nem érzem jól magam. Lefeküdhetek?- néztem a szemeibe szomorúan. Annyira sajnáltam, hogy tökre tetten ezt az utat, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
- Kicsim ...- sóhajtott fel. - Muszáj megbeszélnünk... Beszélj hozzám, kérlek! Segíteni szeretnék....- simított fel az arcomra aggódva vizslatva.
- Már amúgy is tudod, Taehyung... - sóhajtottam fel keserűen mosolyogva.
- Ne haragudj, de azonnal éreztem, hogy történik veled valami...- halkult el.
- Rendben van, jogod van tudni róla - ráztam meg a fejem.
- Annyira mérges vagyok rá! Hogy tehette? Tudja, hogy az enyém vagy!- szorított a derekamra enyhén, de közben látszott rajta, hogy nagyon ideges.
- Sajnálom, Tae.... Én nem tudom mi történt...- hajtottam le a fejem.
- Történt valami köztetek, míg nem voltam otthon?- nézett rám gyanakodva.
- Hah? Köztünk?- ijedtem meg.
- Szóval igen - szorította össze a száját.
- Tae...- ráztam meg a fejem.
- Nem akarom kiolvasni belőled, de ha nem beszélsz, meg fogom tenni!- hunyta le a szemeit idegesen.
- Érted tettem, Taehyung! Csakis érted!- fogtam rá a felsőjére, hogy ne tudjon tovább távolodni tőlem.
- Mit? Mit tettél, Areum? Mit?- nézett rám dühösen.
- Én...- hátráltam vissza.
- Tudnom kell, Areum-ah... Miért hazudozol nekem? - suttogta sértetten.
- Olvasd ki! - hunytam le a szemeimet.
- Mi?- lepődött meg.
- Nem tudom kimondani... Kérlek, csak nézd meg...- suttogtam halkan.

Taehyung megfeszülő állkapoccsal nézett a szemembe pár pillanatig, aztán hirtelen elkerekedtek a szemei és dühösen lökött el magától hátat fordítva nekem.

- Taehyung!- léptem utána.
- Ne!- szólt rám azonnal.
- Mi...?- sápadtam le azonnal.
- Hogy voltál képes ilyet tenni? Hogy tehetted ezt a hátam mögött vele, Areum?!-  fordult velem szemben vérfagyasztóan kiabálva.
- Sajnálom... Én csak jót akartam...- hátráltam meg.
- Jót? Jót?!- ordított teljes tüdőből.
- Igen.... M...mert így tudom, hogy nem lesz semmi baj....ha...ha megharapsz. Már nem ...nem kapok rohamot! Nincs mitől félnünk!- próbáltam összeszedni magam.
- Még mindig nem érted, Areum, és egyre több hülyeséget csinálsz! Mit kell tennem, hogy abba hagyd?!- indult meg felém dühösen.
- Ne!- tettem fel magam elé a kezeimet védekezőn. - Kérlek, ne! Sajnálom...- sírtam fel remegve.
- Hagytad, hogy megharapjon, Areum.... Ha egy kicsit is ravaszabb, mérget engedett volna beléd és bele is halhattál volna!! Nem gondolkozol, őt pedig elvakítja a vágy! Miért nem tudsz soha rám hallgatni?!- kiabált fájdalmas arccal.
- Miért? Miért árulsz el? Miért nem vagy képes soha szót fogadni nekem? - remegett meg a hangja.
- Tae...- akartam hozzá érni, de ellökte a kezemet.
- Sokkal kegyetlenebb lehetnék veled, Areum .... De én mindent megtettem, hogy ne legyek zsarnok veled, mert szeretlek.... Te mégis... Semmibe veszed a szavaimat. Ezt nem tűröm el... - rázta meg a fejét fáradtan.
- Sajnálom...- sírtam tovább.
- Tetszik vagy sem... Mostmár hozzám tartozol! Ezt pedig azt jelenti, hogyha én mondok neked valamit, az úgy van! Ha megtiltok valamit, akkor még álmodban sem jut eszedbe! Szót fogadsz nekem, mert én rendelkezek veled! - emelte fel a hangját a végére.
- Sajnálom...- szorítottam le a szemeimet.
- Kegyetlenül kell viselkednem veled ahhoz, hogy ezt megértsd? - nézett szigorúan a szemembe.
- De én csak segíteni akartam... - védtem magam indulatosan.
- Hát ezzel nem segítettél - felelte érzéstelenül.
- Miért? Mostmár tudjuk, hogy nem lesz semmi baj és ihatsz belőlem! Hiszen ez lenne az egyik feladatom, nem? Hogy táplálkozz belőlem. Ezt az egészet azért tettem, hogy ihass gond nélkül! Érted tettem!- mutattam rá dühösen.
- Fékezd magad! Nem engedtem meg, hogy kiabálj!- szólt rám eréjesen.
- Ezt fogod tenni velem? - nevettem el magam idegesen. - Büntetni fogsz, mert képes lennék bármit megtenni érted?- néztem rá csalódottan.
- Menj be a házba! Most azonnal!- nyújtotta ki a kezét a házra mutatva.
- Ne tedd ezt...- ráztam a fejem kérlelve őt.
- A házba, Areum! Most - nézett ridegen a szemembe.

Pár pillanatig szemeztünk, de végül megadtam magam és sírva rohantam be a takaros házba. Körül se néztem, csak egy ajtót keresve berohantam egy szobába és magamra zártam az ajtót, hogy ne is lássam Taehyungot. Ő csendben pakolt be a házba, majd rám parancsolt, hogy meg ne próbáljam elhagyni a házat, amíg nincs itt, különben megjárom. Aztán már csak az ajtó csukódott és a zár kattant. Elkerekedtek a szemeim. Bezárt volna a házba? Gyorsan kirohantam és lenyomtam a bejárati ajtót kilincsét, de valóban zárva volt. Idegesen felnevetve dobtan le magam a kanapéra és a nap során sokadjára sírni kezdtem. Mivel nem hallott senki, erőteljesen adtam ki magamból minden fájdalmat. Hajigáltam a díszpárnákat, takarókat ide-oda mérgemben, téptem a hajam, kiabáltam, végül csak a földre zuhanva sírtam tovább. Fogalmam sincs, hogy vettem észre a nagy sírás közepette az árnyékot mögöttem, de valahogy mégis és ijedten felugorva fordultam meg. Ám a házban senki nem tartózkodott rajtam kívül. Ellenben az ablak előtt egy hatalmas farkas álldogált egyenesen engem vizsgálva.

- Te vagy az!- siettem az ablakhoz. A farkas párat mozgolódott a hirtelen cselekedeteimre, de csak továbbra is nézte, mit csinálok. Ugyan az a farkas volt, aki a háznál is ott volt. Gyönyörű szűkre bundája volt, a jobb szeme körül egy fekete folttal.
- Hogy találtál rám? - mértem végig az állatot. Ő csak továbbra is álldogált ott és ártatlanul meredt rám.
- Követtél minket?- kérdeztem, miközben próbáltam kinyitni az ablakot. - Zárva van - sóhajtottam fel dühösen. A farkas megvizsgálta az ablakot, majd kissé hátrált és elkezdett neki menni, hogy betörje.
- Ne!- próbáltam megállítani.- Ne csináld, megsérülsz! Hé! - kopogtattam az ablakot belülről. - Farkas! Elég!- kiáltottam rá, mire megállt. - Meg fogsz sérülni! Ne csináld - mosolyogtam rá. - Nincs semmi bajom idebent, ne aggódj- nyugtattam meg.

Hirtelen hegyezni kezdte a füleit, majd sietősen rám nézett, mielőtt beszáguldott az erdőbe. Kíváncsian néztem utána, nem értve hova futott így el. Nem kellett egy másodperc, de máris értettem, mikor kattant a zárt a bejárati ajtón. Taehyung vissza jött. Idegesen a falnak dőlve bámultam ki az ablakon, próbálva nem ijedtnek látszani, pedig az voltam. Eléggé.

- Mindben rendben?- kérdezte mély, komor hangon.
- Csak elütöttem az időt nézelődéssel - indultam a szoba felé, ahonnan kijöttem még mikor elment.
- Nem mondtam, hogy elmehetsz- szólt rám erősen. Beharaptam a szám, nehogy valamit visszaszóljak neki, s lassan megfordultam. Felnéztem a komoran engem figyelő férfire. Alig állt tőlem egy méterre. A szája sarka véres volt, a kezei is véresek voltak, a világos pulcsija is.

Halihó!🥳
Mondtam, hogy a héten szeretnék pár részt kirakni, úgyhogy itt is van egy sok-sok szeretettel!
Köszönöm szépen a lassan 20k megtekintést, nagyon örülök, hogy ennyire szeretitek ezt a könyvet.❤️
Mindenkinek millió puszi, még jelentkezek a héten!😉