V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Hatvanadik vércsepp Δ

Szokásos reggel, fejfájás és hányinger. Átszelve a szobát csapódtam a wc előtt a földre, hogy egy újabb adag nem szükséges vörös lé hagyja el a gyomrom. Nyöszörögve terültem el a földön a maró érzés és a fejfájás miatt. Nem volt valami kellemes.

Mivel semmi erőm nem volt és fáradt voltam, na meg rosszul is éreztem még magam, úgy döntöttem inkább még vissza fekszek pár órára. Komótosan ballagtam vissza a hatalmas ágyig és egyenesen a középre levetettem magam. Nyakig felhúztam a takarót magamon és már indultam is vissza az álmok világába.

- Ígérd meg! - mondtam szigorúan.
- Mit ígérjek meg?- kérdezte huncut mosollyal az arcán Taehyung. Velem szemben ült a kerti asztalnál és míg én rajzolgattam egy lapra, ő addig engem bámult felkönyökölve.
- Hogy nem kiabálsz többet... - meredtem erősen a hercegnőre, aminek éppen fekete ruháját színeztem.
- Miért fekete a ruhája a hercegnőnek?- tért ki a válaszolás elől Taehyung.
- Hogy el tudjon bújni a sötét kastélyban - színeztem tovább.
- Miért akar elbújni?- ráncolta a szemöldökeit Taehyung. Hullámos fürtjei hátra voltak simítva, elegáns, hosszú fazonú, deréknál szűkülő, sötétkék zakót viselt, alatta pedig csipkés, fehér inget. Egy vörös köves bross díszelgett a nyakát körbefogó, fehér- arany, csipkés anyagon.
- Hogy ne találják őt meg - válaszoltam röviden.
- Miért?- kérdezte.
- Mert bántani fogják őt - szorítottam meg a ceruzát.
- Areum-ah!- állt fel Taehyung és legugolt elém. Ahogy magam elé néztem, felfedeztem apró kezeimet és rövidke lábaimat, melyek nem érték a földet, ahogy a széken ültem. Olyan volt, mintha egy kisgyerek lettem volna. Taehyung óvatosan felemelte az állam és a szemembe nézett. - Sajnálom, Areum-ah! Ígérem, többé nem kiabálok veled. Jó?- mosolyodott el
- Jó...- kaptam el a fejem.
- Nem kell félned tőlem. Sosem bántanálak. Az a feladatom, hogy örök életünkre veled maradjak és vigyázzak rád - fogta meg apró kezeimet, amik szó szerint elvesztek a hatalmas kezeiben.
- Nem kell örökre velem lenned! - néztem rá. - Majd egyszer elmegyek innen és akkor már nem kell rám vigyáznod - mondtam neki.
- Én szeretném, ha itt maradnál velem örökre - mosolygott.
- Miért?- biccentettem oldalra a fejem.
- Mert szeretlek téged - mondta lágyan.
- Engem? - lepődtem meg.
- Hm. Csakis téged, Areum-ah - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Areum! Jah! Areum! Ébredj fel! Mi a fene van veled? Areum!- rángatott ki az édes álomvilágból Yoongi zsémbes hangja.
- Hah?- nyitottam ki a szemeimet álmosan.
- Délután három óra van és még mindig alszol! Azt hittem, meghaltál!- nézett rám dühösen.
- Már délután van?- ültem fel lassan.
- Igen. Átaludtad a napot - bólintott engem vizslatva.
- Észre sem vettem...- motyogtam.
- Jól vagy?- kérdezte enyhe aggodalommal a hangjában.
- Persze. Miért?- néztem rá.
- Sápadt vagy kissé - mondta.
- Szerintem csak a fény miatt látod így. Elég borús az idő odakint - néztem az ablak felé.
- Előkészítem neked a Jin álltal hagyott kaját. Gyere enni!- állt fel.
- Köszi, Yoongi, és bocsi - mosolyogtam rá bocsánatkérően.
- Legalább nem vagy halott- morogta, azzal kiment.

Szórakozottan nyújtóztam párat, aztán ismét a fürdő felé vettem az irányt, hogy rendbe rakjam magam, bár sok értelme nem volt, hiszen hamarosan feküdhetek vissza. Mikor prezentálható állapotba varázsoltam magam, lementem a nappaliban. Yoongi és Jimin éppen hevesen vitáztak valamiről, ami már a lépcső tetejéről is hallható volt, de ahogy felfigyeltek a jelenlétemre, azonnal abba hagyták.

- Mi van Csipkerózsika? - vigyorgott rám Jimin.
- Valami baj van?- néztem felváltva kettőjükre.
- Nincs semmi. Gyere, egyél!- indult el a konyha felé Yoongi.
- Miért veszekedtetek?- indultam Yoongi után.
- Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk - ült le az asztalhoz Jimin.
- Elég hevesen beszélgettek ezek szerint - néztem rá gyanúsan.
- Egyél, míg ki nem hűl! - csitított el Yoongi elém téve egy tányér meleg ebédet.
- Köszi, Yoongi!- pillantottam fel rá.
- Hmm - sétált el kedvetlenül.

Idegőrlő volt a csend, ami ránk telepedett. Yoongi a tévét bámulta meredten, Jimin valami magazint lapozgatott, én pedig hangtalanul fogyasztottam a késői ebédet. A hangulat nagyon nyomott volt, a hülye is tudta volna, hogy valami történt. Nem értettem,  miért nem akarják elmondani mi a baj.

- Miután ettem, ki szeretnék menni egy kicsit - szólaltam meg ,mire mindketten felém kapták a fejüket.
- Ki? - kérdezett vissza Yoongi.
- Sétálni - feleltem zavartan.
- Elkísérlek- egyezett bele Jimin.
- Egyedül nem mehetek?- próbáltam óvatosan.
- Persze, hogy nem! - horkant fel Yoongi.
- Miért?- sóhajtottam fel.
- Mert bajod eshet - válaszolt tömören.
- De nem megyek messze - győzködtem.
- Egyedül a házon kívülre nem mész. Téma lezárva - fordult vissza a tévé felé.
- De szükségem van egy kis magányra - mondtam csalódottan, amire nem reagált. - Kérlek, Yoongi! Ígérem nem megyek messze - bámultam a férfit könyörögve.
- Szörnyű vagy - sóhajtott fel.
- Ez egy igen?- csillantak meg a szemeim.
- Sötétedés előtt itt vagy, és a háztól nem mész el!- nézett rám szigorúan.
- Ígérem úgy lesz!- pattantam fel vidáman.
- Legalább az ebédet fejezd be!- jajdult fel
- Nem kérek többet, köszönöm! - kiáltottam még vissza.

A friss, hűvös levegő és a késő őszi erdő látványa a felvillanyoztak. Mosolyogva sétáltam a fák között és szívtam magamba az erdő illatát.

- Hiába menekülsz! Úgyis elkaplak!- jelent meg az egyik fa mögött Taehyung nevetve.
- Sosem fogsz elkapni!- visított egy nyolc- kilenc év körüli kislány egy másik fa mögül.
- Ha elkaplak, az enyém maradsz örökre!- kiáltott utána Taehyung. Fehér, fodros inget viselt, sötétbarna nadrágot és elegáns cipőket. Haja ismét hátra volt simítva, csak néhány kósza tincs szabadult előre. Gondtalanul boldognak tűnt, ahogy üldözte a kislányt.
- Úgysem kapsz el! - nevetett a lány. Hosszú, sötét haja volt, ahogy nekem, és ugyanolyan zöld szemei, az arca is ismerős volt és a hangja is. Piros, majdnem bokáig érő ruhát viselt és egy barna köpenyt. Haja egy piros masnival volt össze fogva hátul.
-Areum- ah! Ha elkaplak tényleg velem kell maradnod örökre!- lassított egy pillanatra a férfi. Elkerekedtek a szemeim. Ez a kislány én lennék? Mi ez? Egy újabb látomás?
- Túl lassú vagy! Nem tudsz utol érni!- rohant be egy másik fa mögé a gyermek, ezek szerint én.
- Ne felejtsd el az egyezséget!- mondta huncut mosollyal az arcán Taehyung, aztán hirtelen szembe ugrott velem, amikor egy fa mögül rohantam ki.
- Áh!- visítottam vékony hangon.
- Megvagy!- kapott fel a levegőbe győztesen felkiáltva.
- Megijesztettél!- kiáltottam mérgesen.
- Bocsánat!- tett le és legugolt elém.
- Ez nem igazság! Biztos csaltál!- fontam össze a karjaimat gyanakodva.
- Nem csaltam, csak nagyon gyors vagyok. Majd te is az leszel - pöckölte meg az orrom.
- Mikor én is erős leszek, akkor majd simán le foglak pipálni - feleltem hetykén.
- Alig várom hercegnő, alig várom - folytotta vissza a nevetését Taehyung.
- Miért nevetsz? Ne nevess!- háborodtam fel.
- Bocsánat! Nem akartam- tette fel védekezőn a kezeit még mindig mosolyogva.
- Ha azt akarod, hogy veled maradjak, szépen kell viselkedned velem!- mutattam rá dühösen.
- Ígyis úgyis itt ragadtál velem, mert nyerteeem!- kapott fel mint egy zsákot.

Hangos rimánkodásaim és Taehyung édes, férfias nevetése töltötték be az erdőt, ahogy elindultunk valamerre, majd a kép egy röpke pillanat alatt szerte foszlott a szemeim elől.

Sziasztok drágáim!😇
Ne haragudjatok, végül annyira besűrűsödött a hetem, hogy hiába akartam, nem tudtam egy második rész is posztolni, pedig nagyon szerettem volna. Ezen a héten igyekszem majd időt szorítani mégegy részre, ígérem.
Mindenkinek szép hetet addig is és sok- sok napsütést!❤️