V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Százötödik vércsepp Δ

- Vigyetek Taehyunghoz! Most!- kiabált Areum könnyes szemekkel a nappali közepén állva.

Modern nappali volt, egy tipikus családi ház nappalija: plazma tévé, kanapé és fotel, szőnyeg, nagy ablakok, virágmintás függönyök, könyvespolc és festmények a falon, na és persze egy kandalló.

- Areum-ah... Hagyd abba, kérlek! - térdelt le elé az a nő, aki a király mellett állt ez egyik előző jelenetben, aki pont úgy nézett ki, mint anya, vagy lehet ő anya? Már nem tudom.
- Taehyungot akarom látni! Vigyetek hozzá! Most azonnal! - dobbantott a kislány dühösen.
- Most nem lehet, Areum. Gyere és játssz valamit vagy nézz mesét- próbálkozott.
- Nem! Én Taehyungot akarom! Most azonnal! Látni akarom őt! - sírt egyre erősebben.
- Hallgass el, Areum! Fáj a fejem tőled!- kiabált az apámként ismert férfi.
- Ezzel nem segítesz!- nézett rá a nő.
- Idegesít ez a gyerek. Csinálj vele valamit!- rivalt rá a férfi.
- Csak hiányzik neki ... Azzal, hogy kiabálsz rá, nem segítesz!- sóhajtott a nő.
- Nem érdekel! Akkor vidd el ahhoz az idiótához, csak hagyja abba! - tárta szét a kezeit apu.
- Nem lehet. Távol kell maradnia attól a világtól. Ez volt az utasítás!- nézett rá kétségbeesetten.
- Akkor is hallgason már el! Areum, hagyd abba!- ordított vérfagyasztóan.

A gyermek összerezzenve rohant fel a emeletre és magára zárva az ajtót az ágyra vetette magát és a takarók alá bújva sírt tovább. Még hallatszott, ahogy tovább veszekednek lent a szülők, de nem érdekelte semmi.

A férfi végül dühösen vonult vissza a hálójukba, míg a nő sírva roskadt a kanapéra. Pár pillanattal később habozva lépett a vezetékes telefon felé, majd kis gondolkodás után bepötyögött valamit.

- Haló? ... Segítség kell. Nem tudunk, mit kezdeni vele... Folyamatosan a herceget keresi, félek, hogy baj lesz belőle, ha ez kitudódik... Ugye nem lesz baja? Megígértem a nővéremnek, hogy vigyázok rá!... Jó... Akkor holnap...Viszhall!...- motyogta halkan, majd letette a telefont.

Másnap reggel a lány indult volna iskolába, ám a konyhában anyja és apja mellett a Sigun nevű férfi ült. Mit keresett ott Sigun?

- Megyek suliba...- mondta bizonytalanul a lány.
- Ma nem - állította meg szigorúan apa.
- Ma nem lehet, szívem - enyhítette anya.
- Miért?- sétált oda aggódva a lányuk.
- Ez a kedves férfi hozzád jött, Areum. Beszélned kell vele - kérte anya.
- Miért?- nézett bizonytalanul a férfire.
- Nincs okod félni, gyermekem. Segíteni jöttem - mosolygott rá biztatóan Sigun.
- Jó...- nyelt nagyon.
- Menjünk! - állt fel apa.
- Itthagytok minket egyedül?- ijedt meg Areum.
- Dolgoznunk kell, szívem - simította meg a haját anya.
- Muszáj?- suttogta a gyerek.
- Nem lesz semmi baj!- ölelte meg anya.

Így hát ott ült a fiatal lány és a férfi egymással szemben, míg a szülők elhagyták a házat.

- Hogy érzi magát itt, hercegnő?- kezdeményezett a férfi.
- Ki maga?- lepődött meg a lány.
- Sigun vagyok, felség. Édesapja főtanácsadója és barátja - mutatkozott be.
- Azért jött, mert mehetek haza?- kérdezte azonnal a lány izgatottan.
- Annyira csak nem lehet rossz itt- nevette el magát a férfi.
- Vigyen haza! Azonnal!- követelte a lány.
- Nem lehet, hercegnő. Kérem, legyen türelmes!- kérte a férfi.
- Beszélni akarok apámmal! Ez nem igazságos! Nem tettem semmit, amiért száműzni kellett volna!- kiabált a lány.
- Hercegnő!- állította le szigorúan a férfi.
- Menjen el! - nézett félre a lány. - Ha nem azért jött, hogy haza vigyen, nem is akarom hallani - állt fel.
- Üljön vissza, kérem! Üzenetet hoztam.
- szólt utána.
- Kitől?- fordult azonnal vissza.
- A hercegtől - mosolygott sejtelmesen.
- Taehyungtól? - kerekedtek el Areum szemei.
- Csakis tőle - bólintott.
- Kérem!- nyújtotta ki felé a kezét a hercegnő.
- Tessék!- vette elő a levelet. - Jöjjön és vegye el, kérem!- lengette meg a levelet.

A lány pár pillanat gondolkozás után elindult a férfi felé, lassan nyúlt a levél után, de amikor elvette volna a férfi határozottan megragadta a kezét, szemei erősen ragyogni kezdtek.

A lány térdre rogyott előtte, a férfi a fejére tette másik kezét és motyogni kezdett valamit. A lány szemei elnyíltak, szája is és mozdulatlanul térdelt a férfi előtt. A mellkasa fényleni kezdett, szemei is és fájdalmas kiáltás hagyta el a száját, ahogy a fény kiszállt belőle, mintha a lelke hagyta volna el a testét. Sigun a kezével elkapta a fénycsóvát és a markában az kialudt.

A lány pedig ájultan esett a férfi karjaiba, aki megfogta, majd a kanapéra helyezte. Aztán felegyenesedett és pár pillanatig csak csendben figyelte a lányt, arckifejezése komor volt, s mintha gondterhelt is.

Végül egy halk sóhaj kíséretében fordult el tőle. Összeszedte dolgait és vissza se pillnatva hagyta el a házat. A lány pedig a kanapén maradt, továbbra is eszméletlenül.

Amikor a szülők hazajöttek, mintha mi sem történt volna, folytatták a hétköznapjaikat és úgy tűnt, Areum se emlékszik az incidensre, ugyanis egyszer sem hozta fel szülei előtt, mint kérdést.

És ahogy teltek a napok, folytatta az iskolába járást és megjelentek a vérfarkas fiúk, mint az egyetlen barátok, akikre  valaha is emlékeztem. Minden egyes iskolás pillanat, a szünetek, a focimeccsek, a kirándulások, a bálok és egyéb iskolai rendezvények, a nyarak, amiket együtt töltöttünk. Ott volt az az élet a szemeim előtt, amit magaménak tekintettem mindig is. Ott volt a család, amit a sajátomnak tekintettem, a nő, akit anyámnak és a férfi akit apámnak ismertem.

De a barátaim végig vérfarkasok voltak, a szüleim pedig nem is a szüleim...

Szünet volt és éppen a kinti faasztaloknál üldögéltek mind, amikor Areumot hívta az apja. Ő arrébb sétált és felvette.

Areum: Halló?
Apu: Areum...
Areum: Mi a baj, apa? Fura a hangod.
Apu: A kórházhoz kell jönnöd.
Areum: Mi történt?!
Apu: Anyád balesetet szenvedett.
Areum: Jó ég! Ugye nem fog...?
Apu: Siess, kérlek!

A fiúkhoz visszalépve felkapta a táskáját és szó nélkül kezdett rohanni a kijárat felé, hiába kiabáltak utána barátai. Taxit fogott és a kórházhoz sietett. Ahogy felért a kijelölt terem elé az apró ablakon már látta is a képet, ami jól a fejembe volt vésődve. Anya mindenféle gépekre kötve feküdt, holtsápadt volt és nem volt magánál.

Be akart menni, de a hirtelen feltűnő alak az ablakon át, megállította. Az alak anyához lépett, míg az ablakon át mögötte többen is megjelentek bent. Körbejárták, majd testének estek és midenütt megharapták. Szaggatták a húsát, ráncigálták testét míg a lány csak bámulta lefagyva, ahogy a fehér ágyneműket elönti a vörös vér. Anya vére.

Magán kívül kezdett el kiabálni, amire felfigyeltek a bent tartózkodók és gyorsan menekülőre fogták. Mellette nővérek jelentek meg, majd hangos pánik és zsivaj kerekedett, de ő csak a véres testet bámulva kiabált tovább.

-Areum!

- Hé, Areum!

Sziasztok, drágák!
Elnézést szeretnék kérni, hogy a keddi rész elmaradt, viszont egyszerűen annyira sűrű volt a programom a héten, hogy alig érem utol magam. 😅
Most akadt egy kis szabad időm és azonnal pótolni szerettem volna az elmaradást, úgyhogy kérlek, fogadjátok szeretettel ezt a részt is!
További szép hetet kívánok! ❤️