V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Nyolcvannegyedik vércsepp Δ

- Biztosan meg vagy lepődve - simított a hátamra Chen.
- Ez hogy lehetséges?- motyogtam le sem véve a szemem a fiúról.
- Ez nálunk így működik. Amikor a gyerekeink először átalakulnak farkassá, azzal együtt meg is nőnek és ezt a formájukat őrzik meg nagyon hosszú éveken át. Seoho nem sokkal azután alakult át, hogy ti elváltatok - magyarázta Xiumin.
- De attól ugyan az a Seoho vagyok, mint eddig. Csak kicsit nagyobb és okosabb - gugolt le elém mosolyogva, mire mindenki nevetett.
- Ez elképesztő!- ámultam el.
- Örülök, hogy újra láthatlak!- nyomott egy puszit a kézfejemre.
- Ugyan! Gyere ide!- húztam magamhoz egy szoros ölelésre. Először éreztem, ahogy megfeszül, de hamar elolvadt a kezeim között és gyengéden viszonozta az ölelést.
- Úgy örülök, hogy itt vagy velem!- motyogta.
- Hmm, én is örülök- mosolyodtam el.

- Fiúk, mutassátok meg neki vacsoráig a házat és a szobáját - szólalt meg Xiumin, mire Seoho lassan elvált tőlem.
- Tényleg! Ott az enyém mellett!- kiáltott fel Baekhyun.
- Ez nem igazság! Az enyém mellett is van szabad szoba! - kérte ki magának Kai.
- Menjetek inkább!- nevette el magát Chen.
- Jól vagy? Tudsz jönni?- kérdezte aggódva Seoho.
- Persze. Ne aggódj!- simítottam az arcára.
- Gyere!- fogta meg a kezem és elhúzott a két veszekedő társa elől.
- Hé!- kiáltottak utánunk.

Seoho gyorsan betaszított egy ajtón és a sötétségben csak annyit érzékeltem, hogy nagyon közel áll hozzám. Éreztem az illatát, a testét, ahogy hozzám simult, levegője lágyan simogatta az arcomat. Ott álltunk mozdulatlanul, egymáshoz bújva, fogalmam sincs meddig. Nem hallottam semmit a környezetünkből, csak álltunk és vártunk. De mire is?

- Ez itt az egyik fürdő a sok közül - kapcsolta fel hirtelen a villanyt a fejem mellett.

Ahogy a fény elöntötte a szobát, valóban beigazolódtak a sejtéseim. Seoho a falnak szorított, egész teste az enyémhez simult, ajkai alig voltak pár centire az arcomtól.

- Mit csinálsz, Seoho?- suttogtam zavartan.
- Veled szeretném tölteni az időt. Csak veled, noona- mosolyodott el kedvesen.
- Oh... - vörösödtem el.

Nem értettem, hogy mi történik. Zavarba hozott, hogy az a kisfiú, aki nemrég még nem volt képes elaludni, mert ijedt volt, most itt állt, ilyen nagyon közel hozzám. Itt állt előttem teljes férfiként és le se tagadhattam, hogy hatással volt rám. Megijesztett, mennyire magabiztosan közeledett felém és vette át az irányítást fölöttem. Mennyire zavarbaejtő volt a közelsége és a melegséget árasztó tekintete, ami rám tapadt szüntelen.

- Ilyen közelről megpillantva téged, még gyönyörűbb vagy - hajolt még közelebb hozzám.
- Seoho!- tettem gyorsan kezeimet a mellkasára.
- Ne aggódj, noona. Mostantól én vigyázok majd rád! Senki nem fog bántani téged - cirógatta az arcomat.
- Mostmár jól vagyok, ne aggódj!- erőltettem egy bamba mosolyt az arcomra.
- Vártam ezt a pillanatot - nézett le az ajkaimra.
- Seoho!- fogtam az arcomat tartó kezére.
- Nem tetszik neked az érintésem? - suttogta mély hangon a számra hajolva.
- Ezt....ezt nem teheted! Én Taehyunghoz tartozom! - fordítottam el a fejem.
- Mégis itt vagy velem! Mégis értem kiáltottál, amikor bajban voltál!- csúsztatta másik kezét is az arcomra.
- Miről beszélsz, Seoho? Nem értelek!- ráztam a fejem kétségbeesetten próbálva eltolni őt magamtól.
- Én voltam az, noona! Én voltam az végig! Én vigyáztam rád! Én mentettelek meg! Én voltam!- húzott a nyakam két oldalát fogó kezeivel közel magához.
- Mi?- kerekedtek el a szemeim.
- Nem ismertél fel - mosolyodott el keserűen.
- Engedj el, Seoho! Ez nem helyes!- próbáltam szabadulni a kezei közül.
- Ne taszíts el, noona! Fogadd el a szeretetem! Annyira vágytam rá!- döntötte homlokát az enyémnek.
- Seoho, engedj el, míg bajba nem kerülsz miatta! Könyörgöm!- próbáltam kicsússzanni a kezei közül egyre idegesebben.
- Nem érdekel! Megharcolok érted, ha kell, noona! Akármikor! - ölelt át fejét a nyakamba fúrva.
- Seoho, kérlek! - sírtam el magam.
- Miért? Nem szeretsz engem...? - motyogta. Levegője csiklandozta a nyakamat, miközben beszélt.
- Seoho! Elég! Engedj el! Azonnal!- ütöttem meg a mellkasát.
- Nem akarlak...- suttogta.
- Elég!- löktem el őt minden erőmmel, amit ezúttal csalódottan hagyott. -Menj ki, kérlek!- léptem el tőle.
- Noona...- lépett felém bánkódva.
- Menj ki!- kiabáltam összeszorított szemekkel.
- Kint megvárlak - nyögte sokkos állapotban, majd kimenekült a helyiségből.

Reszketve támaszkodtam neki a kagylónak egy hatalmas adag levegőt kifújva. Fogalmam sem volt, mit kéne most tennem. Legszívesebben visszarohantam volna Taehyunghoz, hogy a karjaiba zárjon és elcsendesítsen, ahogy mindig szokott, de tudtam, hogy nem tehetem. Döntöttem valami mellett és végig kell vinnem. Gyorsan megmostam az arcomat és összeszedve magam kiléptem a fürdőből.

Három fiú álldogált és beszélgetett az ajtó előtt, amit valamilyen csoda folytán egyáltalán nem hallottam bentről, pedig elég hangosan tárgyaltak. Mikor észre vettek, kíváncsi tekinteteik rám szegeződtek és furcsán mértek végig.

- Nem is hallottam, hogy itt vagytok- jegyzetem meg halkan.
- Minden rendben, Areum? - kérdezte Baekhyun aggódva.
- Sápadtnak tűnsz - lépett oda hozzám Kai és óvatosan az arcomra simított.
- Jól vagyok, csak használnom kellett a mosdót - mosolyogtam rá.
- Rosszul vagy? Nem akarsz lepihenni?- mért végig aggódva.
- Talán jól esne egy kis pihenés - ismertem be.
- Vigyük el a szobájába! Majd máskor megmutatjuk a házat!- kérte aggódva Baekhyun.
- Gyere!- kapott fel Kai az ölébe.
- Tudjon járni, Kai! Nem szükséges cipelned!- néztem rá zavartan nevetve.
- Stt! Semmiség- rázta meg a fejét kedvesen.

Baekhyun elindult előttünk, majd utána vitt Kai a karjaiban a lépcsősor felé. Ahogy visszanéztem a némán álldogáló Seohora, bűntudat fogott el és szomorúság. Csak állt ott teljesen letörve és érzéstelen tekintettel nézett rám. Egészen addig tartottunk a szemkontaktust, míg el nem tűntünk a lépcsőfordulóban. Baekhyun a második emelet folyosójának végén állt meg és kinyitotta nekünk az ajtót, amin Kai be is vitt, aztán óvatosan lerakott az ágyra.

- Szükséged van valamire?- ült le mellém Kai.
- Talán egy kis víz és egy fájdalomcsillapító - bólintottam.
- Hozom!- simított a fejemre.
- Mid fáj?- fordult felém Baekhyun, aki eddig a függönyöket húzta össze.
- A fejem és ez-az. Nem vészes- legyintettem.
- Aggódok érted - ült le Kai helyére.
- Nem kell! Meggyógyulok - bújtam hozzá sóhajtva.
- Pihenj le! Fáradt lehetsz!- döntött hátra finoman az ágyba.
- Bebújsz mellém, kérlek? - húztam a kezétől fogva.
- Persze, gyere ide!- feküdt be mellém magához ölelve.

Mosolyogva húzódtam közel hozzá és kényelmesen elhelyezkedve hagytam, hogy a hátamat simogassa. Közben megérkezett Kai is, bevettem a gyógyszereket, aztán visszafeküdtem és hagytam, hogy Baekhyung próbáljon elaltatni.

- Ha ezt a vámpírod látná - motyogta Kai, aki a másik oldalamon feküdt és a hajammal játszadozott.
- Hagyd aludni, Kai!- szólt rá Baekhyun.
- Most távol kell lennem tőle. Túl sok titok áll kettőnk közé - motyogtam álmosan.
- Titkok?- kérdezte Baekhyun.
- Hmmm... Ők is és én is titkolózunk. Így nem lehet...- ásítottam nagyot.
- Aludj, Areum! Késő van. Mi majd vigyázunk rád - felelte halkan Kai.
- Hmm.... Bízok bennetek - ejtettem ki az utolsó szavakat már félig álomba merülve.

Halihó!🥰
Kicsit megkésve érkezik a mai rész, de fogadjátok sok-sok szeretettel!
Na ki mit gondolt az új Seohoról? És a farkas fiúkról? Szerintetek mi fog történni Areummal?
Várom a kommenteket és véleményeket!
Emellett pedig köszönöm a 28K megtekintést!
Szép hetet kívánok!❤️