V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Kilencvenötödik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Amikor kipattantak a szemeim, még javában hajnalodhatott, ugyanis a szoba sötétségben, az ablakon kívüli sűrű erdő pedig félhomályban úszott. Egyedül voltam az idegen szobában, így nyugodtan elhúztam a függönyöket és az ablakba kikönyökölve meredtem a farengetegbe.

A fák között hirtelen elsuhant egy alak, majd mégegy és még jó pár. Aztán ismét feltűntek, kacagásuk a fülemben csilingelt, mosolygós arcaik ismerősek voltak számomra. Rohangáltak, fogócskáztak, nevetgéltek, birkóztak vidáman a napsütötte lombok alatt. Aztán megjelent mögöttük két hatalmas farkas, az egyik a szájával óvatosan egy pólyába bújtatott újszülöttet hordozott. A kisgyermekek nevetgélve szaladgálták körül őket, hozzájuk bújtak, megnézték a kisbabát, majd mind együtt lassan elindultak felém. Egyre közeledtek és közeledtek én pedig csak ott álltam lefagyva és pislogás nélkül meredtem rájuk. Lassan ők is megálltak nem messze az ablakomtól. Amennyire tudtam kilestem és éppen az ajtó előtt álltak meg. Az egyik kisfiú kopogott, majd pár pillanat elteltével kilépett egy raszta hajú, középkorú, szigorú arcú nő az ajtón. Az apróságokra pillantva arcán mosoly terült el, majd biccentéssel köszöntötte a két farkast és elvette a pólyába bújtatott csöpséget. A farkasok eltűntek a ház mögött, viszont a gyerekek a házba siettek a nő után. Én gyorsan kiléptem a szobám ajtaján és ott találtam őket a nappaliban. A gyerkőcök szétszóródva foglalták le magukat, míg a nő a kisbabát az asztalra helyezte. Egyik kisfiú egy székre mászva figyelte a kicsit, míg a nő elkzedett kotyvasztani. Lassan mind a kisbaba köré gyűltek és ekkor számoltam meg őket először. 7 kisfiút összesítettem, az asztalon fekvő babával együtt 8 gyerek. Csöndben figyelték, ahogy a nő visszalépett a gyerekhez, és ezt azt mormolni kezd,majd rászór mindenféle porokat. Kissé hátrább húzódtak, teret adva a furcsa eljárásnak és tovább figyeltek hatalmas szemekkel. Pár percig nem történt semmi, de aztán váratlanul sírni kezdett a kisbaba és fölötte megjelent egy pillanatra valami szimbólum, majd szerte is foszlott. A nő teljes nyugalommal nézte végig a jelenséget, majd abba hagyta a rituálét és elkezdett elpakolni. A kisbaba tovább sírt, a gyerekek pedig megszeppenve figyelték őt. Ekkor lépett be két idegen, egy férfi és egy nő, az asztalhoz léptek, a nő a kezébe vette a pólyást, míg a férfi a többieket nyugtatta és ölelgette meg. A hangulat nyomott volt és a gyerekek arcán látszódott a félelem. A másik nő addig befejezte a pakolást és a többiekhez visszafordulva az ajtó felé hívta őket. Egyszerre indultak meg mind a faajtó irányába.

Én is utánuk akartam indulni, de a hirtelen elém álló öreg hölgy kiszakított a látomásból.

- Egy látomás a hajnali órákban. Milyen izgalmas - mosolyodott el halványan.
- Elnézést! - hajoltam meg enyhén, közben pedig tettem két lépést hátra.
- Ugyan! Ne kérj elnézést, hiszen azért vagy itt, hogy ezeket megfejtsük - tárta szét a kezeit kedvesen.
- Tényleg tud nekem segíteni?- néztem rá kíváncsian.
- Tudok- bólintott.
- Akkor kérem, segítsen! - fogtam meg a kezét reménykedve.
- Segítek, kedvesem, ne aggódj! - simított a kezemre. - Előtte viszont enned kell valamit, hogy erőre kapj. Hosszú napunk lesz - húzott az asztal felé.
- A barátaim hol vannak?- ültem le.
- Még alszanak. Hosszú volt az út nekik is  - vett elő pár tálat és tányért.
- De jól vannak, ugye?- figyeltem őt.
- Persze, hogy jól vannak. Nem kell aggódnod miattuk - legyintett nyugodtan.
- Köszönöm!- dőltem hátra a széken.
- Válogatós vagy?- nézett hátra.
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Ezt már szeretem - fordult vissza a tűzhely fölé.
- Ne segítsek valamit?- törtem meg a csendet pár perccel később.
- Nyisd ki az ajtót, kérlek! Junnak meg kéne érkeznie lassan - adta ki az instrukciót.
- Rendben - álltam fel.

Odasétáltam az ajtóhoz, elfordítottam benne a kulcsot és kinyitottam. A tegnap esti fiatal férfi volt az, hátán és kezeiben hatalmas zsákokat cipelt. Gyorsan félre álltam, hogy be tudjon jönni és le tudja rakni a nehéz csomagokat.

- Mindent sikerült találni?- kérdezte a nő háttal neki.
- Igen, minden megvan - válaszolt röviden a férfi.
- Készítsd elő a tündérkertet, kérlek! - pillantott végül hátra a válla felett.
- Azonnal!- biccentett a férfi és ismét elsuhant mellettem.

- Ülj le, kedvesem. Sok mindent kell megbeszélnünk, mielőtt hozzálátunk a dolgokhoz - fordult felém.
- Sok mindent?- kérdeztem vissza kíváncsian.
- Nem lesz az ám olyan könnyű, mint hitted - bólintott.
- Baj van?- ültem le.
- Baj mindig van - mosolyodott el.
- Kérem, mondjon el mindent. Elegem van abból, hogy mindig titkolóznak előttem az emberek - néztem rá.
- Mindent elmondok - csitított.

- Jó reggelt!- zavarta meg a beszélgetést Chen.
- Jó reggelt!- köszöntünk neki egyszerre.
- Minden rendben?- gugolt le elém.
- Hmm. Veletek?- fogtam combomon lévő kezére.
- Kipihentük magunkat szerintem - nyugtatott meg.
- Kai?- kérdeztem.
- Még alszik - ült le mellém.
-Vele is minden rendben?- vizslattam az arcát.
- Igen, ne aggódj!- nyugtatott meg.
- Gyorsan lássatok hozzá! Sok dolgunk van!- tett le élénk egy-egy tányért a nő, majd utána egy edényben hozta a reggelit is.
- Reggeli után elkezdjük?- kérdeztem tőle.
- Nincs veszíteni való időnk - bólintott.

Míg én és Chen csendben reggeliztünk, a kuruzsló addig mindenféle szereket kezdett el kotyvasztani a háttérben és mindenféle könyveket szedett elő a szoba másik végében álló hatalmas polcról. Néha elhagyta a helyiséget, majd ismét megjelent, láthatóan sok volt a dolga.

- Areum ...- szólított meg Chen, amikor ketten maradtunk.
- Hm?- pillantottam fel rá.
- Bármi történjék, mi itt vagyunk veled, ugye tudod? Nem fog bajod esni - nyúlt az asztalon pihenő kezemért.
- Remélem, minden rendben lesz, Chen. Aggódok- fogtam meg a kezét.
- Bármi is derüljön ki, az nem változtat semmin. Attól ugyanúgy szeretni fogunk és védeni téged- szorította meg a kezem.
- Köszönöm!- mosolyodtam el halványan.

- Ha készen vagytok, ideje indulni!- lépett be a házba a nő.
- Kész vagyunk - feleltem.
- Kait fel kéne költeni - jutott Chen eszébe.
- Jun megvár és majd hátra kísér a kertbe- bólintott a nő.
- Sietünk!- mosolygott rám Chen.

Így hát hátra hagyva őt indultunk el ketten. Szembe jött velünk Jun, aki megkapta az utasításokat a nőtől és bement a házba. Mi tovább indultunk, letértünk balra az épület mellett, egy alig látható vékony ösvényen barangoltunk, melyet kupolaszerűen védtek a növények minden irányból. Alig fértünk el, de próbáltam nem letörni egyetlen ágat vagy levelet sem. Jó pár percig haladtunk ezen a szűk úton, míg egyszer csak el nem mozgatott pár levelet és hatalmas fényáradat jelezte a séta végét. Belépett a fénybe, én meg amennyire láttam, próbáltam követni őt oda. Hunyorogva léptem át a levélajtót és lépkedtem párat előre, míg a szemem megszokta a fényt.

Amikor felfedeztem a körülöttem lévő világot, egyszerűen elakadt a szavam. Egy hatalmas, födött kert, melynek erős, fa szerkezetére mindenféle növények vastag rétege futattva fel alkotta a falakat és a kör alakú tetőt. A fény millió apró sugárban tört át közöttük és bearanyozta az élénk füvet, a színes virágokat, a kis pavilont, ami mindennek a közepén állt, egy tó közepén ráadásul, és egy virágokkal körbefuttatott híd vezetett oda. Rendezett szekcióban nőttek és virágoztak mindenféle növények, kis táblák jelezték, hogy hol mi található. Erős, magas fák értek össze a tetőzettel, melyek vaskos ágairól gyönyörű lámpások és füzérek lógtak le.

Az egész hely eszméletlenül gyönyörű volt.

Sziasztok, drágáim!
Elnézést, hogy ilyen későn hozom a mai részt, de elég sűrű volt a napom és nem tudtam időt szakítani mostanáig, hogy posztoljak.
Remélem, tetszeni fog nektek.
Holnap találkozunk. Szép estét mindenkinek!🥰