V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Nyolcvankettedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

- Most túl veszélyes! Még nem tudjuk, hogy azok a farkasok mit akarhattak.
- Miért nem kérdeztétek meg Areumot? Ő úgyis tudja.
- Tudod jól te is, hogy mi történt vele tegnap este, Taehyung!
- Nem érdekel! Hazudozik nekem!
- De azzal nem segítesz a helyzeten, ha kiabálsz vele és kényszeríted, hogy beszéljen!
- Akkor mit tegyek, mond? Már nem bírom tovább!
- Nem csak te vagy benne az szarban, Taehyung! Mi mind ugyanúgy átéljük!

Összeszoruló szemekkel fordultam át a másik oldalamra és jól magamra húztam a takarót. Megijesztett a kiabálás, ugyanakkor azonnal bűntudat fogott el, mert tudtam, minden baj forrása én vagyok.

- Felébresztettem...- motyogta Taehyung.
- Folyton meggondolatlanul kiabálunk...- motyogta Yoongi, amit egy ajtó csukódás követett. Összeszorítottam a szemeimet és a szám elé szorítottam a kezem, hogy ne sírjak fel hangosan.
- Csinálok neki reggelit - sóhajtott fel Jimin.

Csend borult a szobára. Elfehéredett ujjakkal tompítottam szipogásaimat, hogy ne hallja meg őket senki. Nem tudtam eldönteni, hogy Taehyung vajon még bent van-e vagy sem, mert egy hang sem hallatszott sehonnan.

- Jól vagy?- törte meg a csendet komor hangja. Összerezzentem kissé és gyorsan letöröltem a könnyeimet, mielőtt lassan felültem az ágyban.
- Jól....- feleltem halkan.
- Csináljak neked egy forró fürdőt reggeli előtt?- indult el felém.
- Nem szükséges - fordultam el tőle.
- Szükséged van valamire? Nem fázol?- mozdult meg a matrac mögöttem jelezve, hogy leült.
- Nincs szükségem semmire. Jól vagyok- szorítottam le a szemeimet.
- Areum...- sóhajtott fel.
- Ne! - ráztam meg a fejem.
- Tessék?- kérdezte vissza meglepetten.
- Kérlek, ne kezd megint- babráltam a kezeimmel.
- Mi?- hallatszodtak léptei és hamarosan megjelent előttem. - Miről beszélsz, Areum?- gugolt le elém.
- Csak szeretnék egy kis nyugalmat, hogy ne faggass az ál...- néztem rá, de amikor realizáltam, mit akarok mondani, inkább elhallgattam.
- Nem arról akartam beszélni, Areum. A jólléted fontosabb nekem - állt fel kissé sértetten.
- Bocsánat... Azt hittem...- motyogtam kelletlenül.
- Areum, miért....?!- kiáltott fel hirtelen felém fordulva. Ijedten elkerekedett szemekkel néztem fel rá. A szája enyhén nyitva volt, dühösnek tűnt és látszott, alig tudta fékezni magát. - Mindegy! Nem érdekes! - morogta és otthagyott.

A következő dolog, amire feleszméltem, az az volt, hogy már egy táskába pakoltam bele a ruháimat, amiket nem is tartottam a sajátjaimnak igazából. Megálltam, csak meredtem a ruhadarabokra, mert nem értettem azt, hogy mi történik körülöttem, se azt, hogy bennem mi zajlik éppen.

- A francba!- dobtam a földre egy felsőt ingerülten. A táskát lelöktem a földre és magamra kapva a felsőt, a lépcső felé indultam. Leviharoztam a földszintre és az ajtó felé trappoltam tovább.
- Areum!- hallottam meg a nevem az ajtóban toporgva.
- Tessék?- fordultam vissza.
- Hova mész?- nézett rám döbbenten Jimin. - A reggeli mindjárt kész - intett a háta mögé.
- Nem vagyok éhes- nyitottam ki az ajtót.
- Areum!- pánikolt be Jimin.
- Tessék?- rivaltam rá.
- Hova mész?- rázta a fejét aggódva.
- El! Csak el innen! Bárhová!- kiabáltam és kirohantam az ajtón.

Jimin tovább jajveszékelt mögöttem, de én már rég bevetettem magam a sűrű fák közé. Sírva löktem félre az ágakat és próbáltam tovább vergődni magam, egyre bennebb és bennebb. Pánikoltam, dühös voltam, kiabálni akartam és megszabadulni az egész helyzettől.

- Hé!... Hé! Hol vagytok? Hol vagytok, mikor szükségem van rátok?- kiabáltam rohanás közben.
- Gyertek elő! Most!- visítás követte utolsó mondatomat, mert elestem és a térdemről teljesen lejött a bőr, ahogy a könyökömről is. A másik vállamat felkarcolta egy ág és a fejemet is megütöttem.
- Segítség! Kérlek!- sírtam el magam teljesen kétségbeesetten.

Mikor már azt hittem nincs remény, a fák közül dübörgés zaja ütötte meg a fülemet, ágak recsegése, susogás. Felkaptam a fejem és keresni kezdtem a zaj forrását. A fák közül hamarosan előugrott a foltos szemű farkas, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Lelassított és felém sétált, miközben mögötte megjelent pár másik társa is. Lassan feltápászkodtam én is és elkezdtem feléjük bicegni könnyeim mögül pislogva. Már majdnem oda értem hozzá, éreztem meleg levegőjét, ahogy az orra felé közelített a kezem.

- Areum!!- hasított a levegőbe a mennydörgő kiáltás. Megtorpantunk. Lassan hátra fordultam és ott állt ő. - Mégis mi a fenét csinálsz?- rivalt rám.

Fájó szívvel néztem végig a ziháló alakját és aggódó, dühös arcát. Nem tudtam neki felelni. Válasz híján magának kezdte el felfedezni az előtte zajló dolgokat. Ahogy végig siklott a szeme a farkasokon, a csalódottság ordítani kezdett az arcáról. Szemei kétségbeesetten, fájdalommal megtelve cikáznak ide-oda köztem és a bundások között.

- Mit csinálsz, Areum-ah..?- tört meg a hangja.
- Elmegyek, Tae....- nyeltem nagyot.
- Tessék?- nevette el magát idegesen.
- Mennem kell...- ráztam meg a fejem.
- Dehogy kell! - horkantott fel méltatlanul. - Hova kéne menned? Neked itt a helyed velem!- kiabálta a végét dühösen.
- Nem megy, Tae...- leheltem erőtlenül felé. - Én ezt nem tudom csinálni tovább....- nyeltem nagyot.
- Miről beszélsz, Areum-ah?- nézett rám rezzenéstelen arccal.
- Mennem kell. Gondolkodnom kell, össze szednem magam. Ez nekem túl sok!- túrtam izzadt hajamba.
- És ezekkel az idegen vadállatokkal akarsz menni? Ugyan már!- csattant fel, mire a hátam mögött álló állatok felmorajlottak. Gyorsan kitartottam a kezem az eddig mellettem védelmezően szobrozó farkas felé, mert már ugrásra készen vicsorgott.
- Nem idegenek, Tae... - néztem rá halványan mosolyogva. - Biztonságban leszek velük. Ígérem! - nyugtattam. - És ha minden rendben lesz, akkor majd visszatérek hozzád - beszéltem lágyan.
- Ezt nem teheted! Nem hagyhatsz el! Te hozzám tartozol! - veszekedett velem, közben gyűltek a könnyek a szemébe.
- A tiéd vagyok, Taehyung, mindig is az leszek. Vissza fogok térni hozzád, ígérem! De most hagynod kell elmenni!- kérleltem.
- Minden után, amit érted tettem! Amit érted tettünk!....Képes vagy itthagyni?- mutogatott felém vádlón.
- Pont ezért, Tae... Túl sok bajt okoztam. Ez így nem mehet tovább... - ráztam meg a fejem szomorúan rámosolyogva.
- Areum! - nyúlt felém horrortól eltorzuló arccal, amikor a következő pillanatban a lábaim felmondták a szolgálatot és megbicsaklottam.

Puha szőrme fogott fel és zárta el a látókörömet, míg Taehyungot visszatartották a többiek. Dühös volt és kiabált, de nem tudtam tenni semmit. Hagytam, hogy a farkasom hátára segítsenek és szorosan a bundájához bújtam.

- Areum! Areum-ah! Areum!- zengte be az egész erdőt kiabálása.
- Menjünk!- nyögtem a farkasnak, aki egy morgást követően lassan megfordult és a sűrű felé lépdelt.

Ahogy gyorsultunk, úgy halkultak Taehyung kiáltásai és úgy éreztem egyre gyengébbnek magam. Csak kapaszkodtam a sűrű bundába és hagytam, hogy a szél enyhítse égő testem szenvedését. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk és együtt vágtattunk tovább a végtelen zöldön át sebesen, mintha repültünk volna. Észre se vettem, és máris elkezdett gyérülni körülöttünk a sűrű erdő, megjelent mellettünk a főút és azt követve haladtunk tovább, míg egy másik hegység erdejébe hatoltunk.

Sziasztok, drágák!
Szép keddi napot mindenkinek, remélem, jól vagytok.🥰
Köszönöm szépen a sok-sok kedves kommentet, elnézést, ha mindegyikre nem tudok válaszolni, csak elég kevés szabadidőm van mostanában, de igyekszem!💕
Remélem, ez a rész is tetszett nektek, szép hetet mindenkinek!