V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Tizennegyedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

- Ízlik? -mosolyogtam az apróságra, aki mohón falta a tányérján elhelyezhet  falatokat.
- Igen noona!- lelkesedett teli szájjal.

- A rendőrség semmit nem tud eltűnt gyerekről a környéken, de azt mondták mindenképp felhívják az emberek figyelmét - tette le mellém a telefont nagymamám.
- Rendben, köszönöm!- sóhajtottam.
- Megyek, előkészítem neki a vendég szobát, te addig maradj vele. Ha enni kér, van még a konyhában bőven - indult az emelet felé.

Nos igen. A nagyszüleim kicsit meglepődtek mikor egy kisfiúval "tértem vissza Japánból", akit az úton találtam hazafelé a reptérről, ráadásul idő előtt, hiszen úgy volt hétfőn jövök, de nem mondtak semmi, csak segítettek , ahogy tudtak. Nagyon kedvesen fogadták a csöppséget és megengedték, hogy maradjon amíg éppen szükséges. Hálás voltam nekik érte, mivel valamiért nagyon közel került a szívemhez ez a kis lurkó már az első perctől. Nem tudom milyen okból, de úgy éreztem, nagyon közel áll hozzám, pedig még a nevét se tudtam. Mégis segíteni akartam neki, megvédeni őt minden rossztól és bajtól, ami csak van ezen a földön. Úgy éreztem, lett egy kisöcsém, akiért ha kell az életemet is odaadnám.

- Köszönöm szépen az ételt!- dőlt hátra a széken jóllakva.
- Kérsz egy kis vizet? - tartottam elé egy poharat.
- Igen, kérek!- vette el tőlem apró kezeivel, amiket egyszerűen imádtam.
- Gyere, mostmár ideje ágyba bújnod, rendben?- simogattam meg buksiját.
- Noonával alszok?- nézett fel rám reménykedve.
- Ha szeretnél ma este alhatsz velem -bólintottam neki.
- Siessünk aludni noona!- ragadta meg két ujjamat és húzni kezdett a lépcső felé.

Nevetve futottam utána, majd miután útba igazítottam, merre is kell menni, hagytam, hogy bevezessen a szobába. Úgy gondoltam jobb ha nála alszunk, mert ha hamarabb kell kelnem vagy hasonló, nem zavarom majd meg őt, és aludhat tovább.

- Menj be szépen, mosakodj meg, aztán öltözz fel ebbe a pizsomába! Addig én is rendbe teszem magam és jövök -magyaráztam neki a fürdő, majd az alvós ruha felé mutatava.
- Siess noona, én hamar kész leszek!- rohant be a fürdőbe.

Mosolyogva, hagytam ott és elindultam a saját szobám felé. Beérve, majdnem szívinfarktust kaptam, amikor a fal mellől elém lépett Namjoon, oldalán pedig Taehyung.

Taehyung szörnyen nézett ki. Szája felhasadva, homlokán hatalmas seb éktelenkedett, szemei vérmesek voltak. Legszívesebben azonnal oda rohantam volna hozzá, hogy megnézzem,de a hangulat feszült volt és bajt sejtettem, ezért csak óvatosan álltam hozzá a dolgokhoz.

- Mit kerestek itt? - sétáltam bennebb, próbáltam leplezni félelmemet és meglepődöttségemet. - Mi történ veled Taehyung? - léptem közelebb hozzá.

Hol jöttek egyáltalán be? Mama nem szólt, hogy jött volna valaki.

- Hol az a gyerek?- tért a tárgyra Namjoon.
- Ő jól van, nem kell aggódnotok - feleltem .
- El kell vinnünk innen! Add át!- hallottam meg Tae követelőző hangját.
- Na jó, nem tudom mi bajotok van vele, de csak egy ártatlan gyerek! Hagyjátok már békén! Nem ártott senkinek! Ő csak egy árva áldozat és nem fogom hagyni hogy hozzá nyúljatok!- csattantam fel.
- Noona!- hallottam egy apró kiáltást.
- Mit műveltek?!- kiabáltam a két férfire és a csöppség szobája felé kezdtem rohanni.

Bent Jimin szorongatta a karjaiban őt és éppen ki akart ugrani az ablakon.
- Azonnal tedd le!- ordítottam neki.
- Ne avatkozz bele!- rázta a fejét.
- Azt mondtam tedd le!- emeltem ha lehet még fennebb a hangom, aminek következtében Jimin lefagyott az ablak előtt.

Szemei kétszeresükre kerekedtek, arca kifejezéstelenné vált.

- Mit csinálsz Jimin?! Gyere már!- kiabált neki kintről Hoseok.