V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Huszonkettedik vércsepp Δ

Areum szemszöge

Magammal szemeztem a tükör előtt és azon vívódtam menjek vagy se. Tudtam, hogy mennem kéne, hiszen megígértem Namjoonnak és Taehyungot is rávettem, hogy maradjon itthon miatta. Mégis féltem kicsit. Azok után amik történtek fogalmam sincs mit higyjek mit ne és mi vár rám odabent. Végül csak sóhajtottam egy hatalmasat és belebújtam a cipőmbe.
Szerencsére Seoho reggel nagyiékkal akart tartani a cukrászdába, így nyugodtan átmehettem, nem kellett miatta aggódnom. Mégis féltem.

Görcsösen a házra meredve fordultam be a nyitott kapun, hogy elindulhassak a kirakott járdán az ajtóig. A nagy fa ajtó előtt megtorpantam. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Bekopogtam.

- Szia!- nyitott nekem ajtót Taehyung hatalmas mosollyal az arcán. Meg se várta a válaszomat , azonnal hatalmas ölelésbe húzott. Boldogan bújtam illatos mellkasához és élveztem, hogy izmos karjait körém fonja.
- Szia!- mosolyodtam el halványan én is, bár ő ezt nem láthatta.
- Gyere be!- engedett el ,aztán félre is állt az ajtóból utat engedve nekem.
- Köszi - léptem rá a puha szőnyegre, ami az előszobát borította.
- Szólok Namjoonak, hogy itt vagy, egy pillanat - csukta be az ajtón, aztán elsietett mellettem , át a napplin, majd fel a lépcsőn.

Én addig levettem a cipőmet és a felsőt magamról, mindent elhelyezve az annak megfelelő helyen. Mivel nem éreztem magam idegennek, hiába vesztünk össze pár napra, bemerészkedtem a nappaliba és leültem a kényelmes kanapéra. Türelmesen vártam, hogy leérkezzen Tae és Namjoon, addig körbe néztem a lakásban.

Sosem tettem meg előtte, pedig azért lett volna alkalmam rá. Végig elemeztem a nappalit, a fürdőt, amibe beláttam a nyitott ajtó miatt, az előszobát és minden egyes szegletét a háznak. A konyhába is belátásom nyílt, mert az ajtó ott is résnyire nyitva volt, akárcsak a fürdő esetében. Így hát oda is belestem amennyire tudtam.

Eszembe jutott mennyi minden történt ezek között a falak között, ilyen rövid idő alatt. Jól emlékeztem minden pillanatra, amit ebben a házban töltöttem el. Bárhova néztem volt egy emlékem róla.

Mosolyogva nézelődtem, amikor realizálódott a fejemben, mit is láttam a konyha asztalon és gyorsan arra néztem megint.

Próbáltam minnél jobban kivenni abból a kis szoba részletből, amit láttam, hogy tényleg az-e amire gondolok , vagy csak képzelődöm. Végül óvatosan felálltam és oda siettem az ajtó elé.

Nem is értem hozzá, nehogy kinnebb nyissam vagy valami, és észre vegyék, csak benéztem a nyíláson, s így már szemem elé tárult a teljes kép. Kitágult pupillákkal meredtem a sok vörös tasakra, ami az aszatlon volt egymásra felhalmozva, mint egy piramis téglái.

- Nem lehet... - suttogtam és mostmár leszarva mindent benyiottam a konyhába.

Közelebb lépdeltem az asztalhoz, annak reményében hátha mást látok innen , de semmi nem változott meg. A tasakok ugyan úgy tornyosultak felfelé, bennük pedig ott fénylett a tengernyi vörös vér, 0-pozitív, 0-negatív , A-negatív, B-negatív, AB-negatív, AB-pozitív.

-Te jó ég! Ez mind vér! -suttogtam magam elé ijedten.

Éreztem, ahogy az ismerős pánik elönti az agyamat, a hasamban elkezd kialakulni az a hatalmas, görcsös csomó, a lábaim elkezdenek remegni, ahogy a kezeim is. Menekülőre akartam fogni, de csak esetlenül csapódtam a falnak.
Szorosan lehunytam a szemem ,de akkor is előttem lebegett a vérrel teli tasakok képe.

- Ne!- suttogam ijedten és elkezdtem kifele araszolni a konyhából.

Hányingerem volt, éreztem a saját véremet száguldani az ereimben, amitől még rosszabbul lettem. Szemeimből kicsordultak a könnyek és már egész testemben remegtem. A szívem úgy dobogott, hogy ütötte ki a helyéről a bordáimat. A tüdőm, mintha össze zsugorodott volna, nem tudtam levegőt venni.

Alig jutottam ki a konyhából. Az ajtótól nem messze görnyedtem össze a földön kezeimmel a hajamba kapaszkodva. Szorosan lehunytam a szemem és próbáltam kiűzni a fejemből anyám véres képét.

- Segítség! Valaki segítsen!- suttogtam. - Taehyung! Namjoon!- nyöszörögtem hangtalanul.
- Itt is vagyunk!- hallottam meg Taehyung vidám hangját.- Areum ? - bizonytalanodott el hirtelen.
- Itt!- nyöszörögtem fel. - Taehyung... itt!- használtam fel utolsó erőmet is, hogy megszólalhassak.
- Areum!- kapta felém a fejét ijedten. - Jézusom!- dobott el mindent a kezéből és hozzám rohant. -Mi történt?- fogott meg, mielőtt össze estem volna.
- Mi...mi az a sok vér Taehyung?- sírtam el magam csalódottan.
- Mi?- nézett rám lefagyva.
- Az asztalon...- suttogtam és bele kellett markolnom a karjába, hogy ne dőljek ki a gusztustalan emlékektől.
- Bassza meg !- nézett az asztal felé.
- Vidd el innen!- kezdte el pakolgatni a tasakokat Namjoon.
- Mit csinálsz velük Namjoon!? - emeltem fel rá a hangom idegesen.
- Vidd már innen Taehyung!- csattant fel Namjoon.
- Bocsánat!- kapott észbe Taehyung és felkapott az ölébe.

A lehető leggyorsabb tempóban vitt el a helyiség közeléből, az emeletet célozta meg.
- Mit kerestek azok ott Taehyung? Mit csináltok velük? Minek az nektek? Minek az a sok vér Taehyung?!- ziháltam neki teljesen elveszítve a fejem.
- Sttt, nyugodj meg ! Semmi baj nincs!- hallgattatott el.
- De az vér volt! Tengernyi vér! Vér, Taehyung!- kiabáltam tovább.

Úgy éreztem menten felrobbanok. Már levegőt sem tudtam venni, annyira eluralkodott rajtam a pánik. Már a szó hallattán és hányni tudnék. Hát még akkor egy ilyen látványtól, amit odalent láttam.

- Lélegezz Areum! - kapta rám a fejét Tae.
- Nem... nem tudok - tátogtam neki.
- Mi az hogy nem tudsz? Lélegezz az ég szerelmére !- pánikolt be.
- Ah...! - markoltam bele a fiú pólójába, ugyanis hányinerem volt de nagyon.
- Tarts ki kérlek!- szorított jobban magához.
- Areum! Areum!- szólongatott Tae, de már csak tompán hallottam a hangját. Kábán pislogtam Taehyung karjaiban, miközben ő próbált megnyutatni engem. Ilyen erős pánikrohamom anya halála óta nem volt. Akkor majdnem kinyúltam miatta.

De most nem akartam meghalni. Minden erőmmel azon voltam, hogy leküzdjem a rohamot, de túl nagy falat volt nekem.

Túl sok vér...

Taehyung szemszöge

Hiába kiabáltam neki, Areum meredten bámult maga elé, nem reagált. Berohantam vele a szobámba és leültettem az ágyra. Hiába próbáltam megigézni vagy hatni rá, az erőm ehhez már túl gyenge volt. Folyamatosan folytak a könnyei, reszketett és nyöszörgött, fal fehér volt az arca és jéghideg a bőre.

- Francba!- pattantam fel mellőle. - Namjoon!- ordítottam kikelve magamból.
- Nyugodj meg! Jövök!- jelent meg az ajtóban.
- Csinálj valamit!- kiabáltam tovább.
- Nyugodj meg Taehyung! Szüksége van rád!- ragadta meg a vállaimat erősen. Mély levegőt vettem, ahogy kérte és próbáltam összeszedni magam.
- Mit kell tennünk?- kérdeztem normális hangon.
- Meg kell igéznem, le kell nyugodnia és el kell ezt felejtenie - kezdte el feltűrni az ingjét.
- Képes vagy rá? - ráztam a fejem idegesen.
- Muszáj meg tennem! - sóhajtott fel. -De ne aggódj, 1000 évnyi gyakorlat csak elég kell legyen - enyhült meg egy picit.
- Jólvan - hunytam le a szemem.

Hatalmasat nyeltem, hogy leküldjem a torkomban lévő gombócot, ami ugye ott se volt, csak úgy éreztem, de mégis megkönnyebbültem utána.
- Tudok segíteni valamit ?- vettem az ölömbe végül Areum testét.
- A végére lehet nem lesz elég erőm elfelejtetni vele a történteket, ebben az esetben neked kell megtenned majd - lépett felénk a bátyám.
- Jó - hunytam le megint a szemem.
- Kész vagy?- szólalt meg végül Namjoon rám pillantva.
- Csináld! - bólintottam neki.

Köszöntök mindenkit az új évben és az új részben is!🎉🥂
Remélem mindenkinek jól telt a szilveszter és készen álltok az új év kalandjaira.
Ami engem illet, nagyon vártam már, hogy folytathassam a könyvet és elég sok vagány tervem van erre az évre, úgyhogy alig várom, hogy megosszam veletek őket! 🤗
Szép hetet kívánok nektek, találkozunk jövő héten!🥰