Δ Hatvanhetedik vércsepp Δ

518 36 11
                                    

Három nap telt el. Taehyung hazudott nekem, mert még mindig nem jött vissza. Igazából, annyira nem bántam, mert nem tudom, mit kezdtem volna vele, miközben menstruálok. A többiek teljesen békén hagytak, így egész nap a szobámban ültem és aludtam vagy filmeket néztem. Nem éreztem különösebben semmit, nem sírtam vagy hasonlók. Inkább csak üresség volt bennem és nem voltam képes a légzésen és a pislogáson kívül semmi másra.

A negyedik napra annyira össze kaptam magam, hogy mikor elég csendesnek éreztem a házat, kiosontam sétálni. A hideg délutáni levegőtől azonnal kirázott a hideg, viszont ez jót tett, mert legalább felébresztett és az agyamat is felrázta kicsit, amire a sok punnyadás után igazán szükségem volt.

Nem akartam a fiúknak bajt okozni, így nem mentem messze, csupán a ház körül barangoltam élvezve a friss levegőt. Hiába volt még csak délután, a fák annyi fényt megszűrtek, hogy kezdett már szürkülni a lombkorona alatt. A lombok susogása, a madarak csiripelése, a tücskök és minden más együttes szimfóniája rendkívül nyugtató volt számomra.

A békés időtöltésemet faágak hirtelen, hangos recsegése zavarta meg, ami nem messze tőlem hangzott fel. Sok faág tört el egymás után, levelek susogtak, ropogott a talaj, mintha valaki rohangált volna körülöttem. Lefagyva meredtem a velem szemben lévő erdőre. Azon gondolkoztam, kezdjek el futni vagy inkább próbáljak meg minnél kevesebb zajt csapni. Inkább a másodikat választottam és csendben figyeltem, mi történik.

Hangos sikítás következtében estem hátra, mikor egy hatalmas farkas ugrott ki a bozótból. Vérengző fenevadnak nézett ki, aki egyenesen engem akar bekapni, de az utolsó pillanatban, mintha felismert volna, eltérült és mellettem elcsúszva fékezett le, majdnem neki menve a ház falának. Levegőt venni se mertem, ahogy szemeztünk a farkas meg én. Tekintete lágynak tűnt és szeretetteljesnek, ami sehogy se illet a hatalmas állathoz.

- Egy vérfarkas?- suttogtam még mindig lefagyva.

Az állat óvatosan lépkedve körülöttem méregetett, szemeit nem vette le rólam. Kissé össze szedtem magam és megtámaszkodva vártam a lehetőséget, hogy berohanjak a házba. Mintha megérezte volna, mire készülök, megállt. Pár pillanatig csak szemeztünk egymással, végül elindult felém.

- Semmi baj! Ne bánts, kérlek! Tudom, hogy hall engem az emberi részed, tudom, hogy ott van. Ne bánts!- tettem fel a kezem lassan.

Úgy tűnt, érti amit mondok, mert lelassított és lehajtott fejjel indult tovább. Megálltam. Óvatosan kinyújtottam a kezem felé, ő pedig lassan hozzá érintette a homlokát. Megsimogattam őt. Elámulva, még mindig reszkető kezekkel túrtam a bundájába, mire lehunyta a szemeit és még közelebb lépett hozzám. Óvatosan mértem őt végig, próbáltam felfogni, mi is történik velem.

- Ki vagy?- suttogtam a másik kezemet a nyakán lévő vastag bundájába fúrva. Kipattantak a szemei és rám nézett,de nem mozdult meg.
- Ismerlek téged, igaz? - léptem közelebb hozzá.
- Nem bántasz, mert tudod ki vagyok, de én nem tudom, te ki vagy. Nem mondod el nekem?- suttogtam neki. Ő csak enyhén megrázta magát, ami számomra egy nemmel volt egyenlő.
- Miért nem? Tudni szeretném- szomorodtam el. Erre ő az orrával megbökte a hasamat, mire kissé hátrálnom kellett a lendülettől.
-Hoo!- nevettem el magam.
- Szeretném tudni ki vagy és hogy találtál rám itt. Állítólag lehetetlen - vakartam meg a füle tövét. Mintha valami rosszat mondtam volna felemelte rám a fejét, majd prüszkölt egyet és körbe nézett. Utána vissza rám és óvatosan fogai közé fogva a karomat húzni kezdett az erdő felé.
- Hova akarsz vinni?- álltam ellen, de ő ismét próbált magával húzni.
- Nem mehetek el innen! Miért akarsz elvinni?- ráztam meg a fejem. A farkas dühösen rázta meg magát, de aztán nyüszíteni kezdett. Lehajtott fejjel nyüszített, szomorú szemeivel enyémekbe nézve.
- Sajnálom... Nem mehetek- hátráltam pár lépést. A farkas még erősebben kezdett nyüszíteni és elkezdett körözni körülöttem.
- Kérlek! Engedj el! Nem mehetek veled!- próbáltam beszélni hozzá, de nem hallgatott rám.
- Kérlek! Ne tedd ezt! Engedj el! - akartam megsimogatni, de elkapta a fejét.
- Hagyj békén! Kérlek! - rohantam össze- vissza, de folyton elzárta az utat.
- Elég legyen!- löktem arrébb, mire rám mordult, ami megijesztett és elestem.

- Areum!- kiáltott Jimin és egy szempillantás alatt előttem termett, s a méretes farkast egy könnyed mozdulattal ellökte jó messzire. A farkas egy fának esve nyüszített fel, majd a földre esett.
- Ne, Jimin!- ragadtam meg a karját, mikor meg akarta támadni az állatot.
- Itt van egy vérfarkas, Areum! Mit akarsz csinálni vele? Teázgatni?- rivalt rám dühösen.
- Nem bántott engem, Jimin! Meg is simogattam! Nem veszélyes!- rántottam vissza.

A farkas ekkor felállt és megrázva magát felénk indult. Jimin azonnal felrántott maga mögé és szembe állt a lénnyel.

- Menj be a házba, Areum, míg én ezt elintézem!- parancsolt rám Jimin.
- Nem kell bántanod őt, Jimin! Kérlek, hallgass rám! Nem ártott nekem egy ujjal se, mióta itt van!- húztam vissza a karjától fogva.
- Mióta van itt ez a dög?- kiáltott dühösen.
- Nem tudom, jó pár perce - válaszoltam ingerülten.
- Van fogalmad róla, ez mekkora baj? Ide se szabadott volna találjon! Ki tudja, ki küldte és miért!!- kiabált velem Jimin.

A farkas ezt követően lelassított és nem messze tőlünk megállt. Kíváncsian fordultunk mind a ketten oda. Fejét lehajtotta és mintha kissé meghajolt volna előttünk.

- Mit csinál?- suttogtam Jiminnek.
- Ez a megadás jele. Azt jelenti nem akar harcolni - motyogta Jimin elámulva.
- Látod! Megmondtam!- ütöttem a vállára.
- Maradj csendben!- szólt rám.

A farkas felemelte a fejét, majd egyenesen Jiminnel nézett farkasszemet. Jimin mozdulatlanul tűrte a szemezést, alig vett levegőt is. Végül a farkas felmordult és behátrálva az erdőbe eltűnt a szemünk elől. Csak a távolodó ágreccsenések jelezték, hogy valaha itt járt.

Jimin és én pár pillanatig csak lefagyva néztünk utána, végül pedig a férfi rezzent össze elsőnek és dühösen felém fordult.

- Mi a fenét kerestél itt kint egyedül?- bökött mellkason.
- Sétálni jöttem - löktem el a kezét.
- Miért egyedül, Areum? Miért nem szóltál senkinek, hah? Van fogalmad róla, milyen nagy veszélybe sodrod magad? - korholt azonnal.
- Csak szükségem volt egy kis friss levegőre - motyogtam kelletlenül.
- Akkor nyiss ki egy ablakot vagy valami! Muszáj mindig őrültséget csinálnod?- jajdult fel.
-Bocsánat!- sóhajtottam fel megadóan.
- Mellesleg a vérszagot sem fedted el Areum...- túrt a hajába idegesen.
- Oh, bassza meg! Sajnálom, annyira elfelejtettem...- kaptam a fejemhez.
- Van fogalmad róla, hány vámpírt és vérfarkast csalhattál ide? Te jó ég! - jelent meg egy fájdalmas grimasz az arcán.
- Sajnálom, Jimin, tényleg- jöttem zavarba.
- Gyerünk! Befelé gyorsan, most nagyon veszélyes itt kint!- húzott be a házba.
- Menj, intézd el a szagot, én addig a többiek segítségével gondoskodom a többiről - hessegtetett a lépcső felé.

Gyorsan tűntem el a lépcsősor tetején és berohantam a szobámba. Majdnem szó szerint magamra öntöttem azt az üveg illóolajat mérgemben és a szobát tele raktam szárított növényekkel.

Sziasztok kedveseim!
Elnézést kérek a késlekedésért, de végre itt a rész. 💕
Szomorúbb napok ezek számomra és kicsit nehezebb is írnom, talán ezért sem sikerült vidám részt írnom. De úgy érzem, teljesen rendben van ez is, hiszen mindig vannak nehezebb és könnyebb napok, minden nem lehet csupa vidámság, akkor unalmassá válna.
Köszönöm a támogatást!❤️

 V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίrWhere stories live. Discover now