V - mΐητ νέr...ναgγ νάmρίr

Δ Hatvankilencedik vércsepp Δ

Pakoltam. Elég furcsa volt, mivel a számomra ismeretlen női ruhákat pakolásztam egy sportáskába, mert amint Taehyung megérkezik, mennünk kell. Izgultam és aggódtam is egyszerre, fogalmam sem volt, mit vigyek magammal és mit ne, arról ne is beszéljünk, hogy a sok csipke szett között teljesen elvesztem és arra gondolva, hogy csak ezek állnak rendelkezésre, teljesen kikészültem.

- Kész vagy?- hallatszott mögüllem édes hangja.
- Még nem.... Mindjárt - pakoltam tovább.
- Valami baj van, édesem?- simított végig a karomon teljesen hozzám simulva hátulról.
- Nincs, nincs. Csak elkalandoztam - pillantottam hátra rá.
- Merre?- tűrte el a hajamat, így felszabadult a nyakam.
- Az jutott eszembe, vajon ki ruháit lopom éppen - nevettem el magam kínosan.
- Senkiét, ezek a te ruháid - felelte két nyakra puszi között.
- Az enyémek?- ámultam el.
- Igen, a tiédek - folytatta a nyálas puszik adogatását.
- De nekem nincsenek is ilyen ruháim - ráztam meg a fejem beharapva a szám.
- Én vettem neked őket- csúsztatta előre a kezét a melleim alá és erősen magához húzott.
- Nekem vetted őket? Miért?- nyögtem fel.
- Hogy legyen, mibe öltözz, míg itt vagyunk - suttogta egyenesen a fülembe utána megnyalva a cimpámat.
- Ez nagyon sok ruha, Taehyung! Ennyire nem is lenne szükségem!- támaszkodtam meg az ágy támlájában.
- Kicsit elragadtatam magam - morogta a fülem alatti érzékeny részt fedő bőrömre.
- Túl sok pénzt pazaroltál el, Tae...- sóhajtottam fel akaratlanul is.
- Egyáltalán nem bánom. Rád költeni sosem pazarlás - nyomott egy nagy cuppanós puszit az arcomra, mielőtt szembe fordított magával.
- Túlságosan elkényeztetsz - mosolyogtam rá.
- S még mennyire el foglak, csak maradjunk kettesben - hajolt vészesen közel hozzám.
- Egy pillanat és mehetünk...- próbáltam elhúzódni, de nem hagyta.
- Siess! Nem tudok tovább várni - suttogta, úgy hogy közben az ajkai súrolták az enyémeket. Akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá egy csók reményében, de Taehyung csak pimaszul mosolyogva hátrált egy kicsit.
- Tae...!- néztem rá csúnyán.
- Siess!- lopott egy puszit, majd óvatosan elengedett.

Míg én befejezem a pakolást, addig hirtelen ő is össze dobott magának pár cuccot egy hasonló táskába, mint az enyém. Egyáltalán nem törődött vele, mi megy a táskába, csak dobigált bele mindenféle pulóvereket és nadrágokat. Nagyjából egyszerre lettünk készen, így magunkra kaptunk egy - egy felsőt és leindultunk, hogy elköszönhessünk a többiektől. Mindenkit sorra jól megölelgettem, még Yoongi is hajlandó volt egy halvány ölelést adni. Namjoon nem volt jelen, így tőle nem nagyon tudtam elbúcsúzni, de a többiek megnyugtattak, hogy majd átadják neki az üdvözletemet. Jimint kezdtem el keresni, mert ő sem volt jelen, pedig tudtam, hogy itthon van.

- Mehetünk?- húzott magához Taehyung.
- Nem találom Jimint - néztem rá szomorúan.
- Talán a szobájában van. Siess és nézd meg - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Sietek!- indultam a lépcsők felé sietősen.

Szerencsére emlékeztem, melyik az ő szobája, így céltudatosan vettem arrafelé az irányt. Az ajtó előtt megálltam és óvatosan bekopogotam. Vártam egy kicsit, de nem jött válasz. Ismét kopogtam, de megint semmi.

- Jimin?- szólaltam meg halkan. - Elbúcsúzni jöttem, mert megyünk...- tettem hozzá csendesen. Nem jött válasz. - Nem szeretnék úgy elmenni, hogy nem búcsúzok el tőled...- próbálkoztam. - Légyszi, Jimin! - kopogtam ismét. Kis csend után végre kinyílt az ajtó és felfedte a sötétben álldogáló Jimint.
- Gyere!- állt félre az ajtóból.
- Miért van itt bent sötét? Aludtál?- álltam meg előtte.
- Nem akarok fényt látni - csukta be az ajtót egy erős lökéssel, az pedig csattanással zárult be. Összerezzentem.
- Mindent rendben, Jimin?- néztem rá aggódva.
- Persze, miért ne lenne?- kérdezte mogorván.
- Általában nem vagy ilyen ideges - jegyeztem meg.
- Általában nem....- morogta.
- Mi történt?- ráztam meg a fejem.
- Semmi - fordított hátat nekem.
- Nemár, Jimin! Tudom, hogy valami van veled! Mond el - nyúltam a karja után.
- Menned kéne. Taehyung biztos vár - rántotta el a kezét.
- Jimin! Kérlek! Mi bajod?- sétáltam elé.
- Csak menj el, Areum! - lépett egyet hátra
- Így nem hagyhatlak itt - ellenkeztem.
- Ne álltas! - rivalt rám.
- Miről beszélsz, Jimin? Mi a baj?- léptem hozzá közel.
- Hagyd abba! Ne tégy úgy, mint akit érdekel!- nézett le rám szomorúan.
- Jimin! Mi a baj?- húztam közel a pólójától fogva.
- Areum....ne....- rázta a fejét könnyes szemekkel.
- Mi a baj?- suttogtam letörölve egy- két könnycseppet.

Jimin pár pillanatig vívódva nézett rám, végül hirtelen megragadta a derekamat és az arcomat és magához rántott egy csókra. Teljesen lesokkoltam és elkerekedett szemekkel figyeltem a csukott, könnyes szemekkel engem csókoló fiút. Mi a fene történik? Érezte, hogy nem csókolom vissza, ezért gyengéden a derekamra szorított. Tudtam, hogy nem helyes, nem tehettem!  Finoman a mellkasára tettem a kezeimet és erőt véve magamon eloltam magamtól.

- Mit csinálsz?- néztem fel a centikre tőlem lévő fiúra.
- Ez a bajom, Areum! Beléd estem...- suttogta reszketeg hangon.
- Mi?- hátráltam el ijedten.
- Ostoba voltam, tudom. Az én hibám- nevette el magát idegesen.
- Jimin...- néztem rá remegő kezekkel.
- Ne mondj semmit!- tette fel a kezét.
- Kérlek...- léptem felé.
- Nem, Areum! Nincs mit mondani! Csak menj!- fordított hátat nekem.
- Beszéljük meg, Jimin! Kérlek!- próbálkoztam.
- Nincs amit megbeszélni, Areum! Te Taehyunghoz tartozol én meg naivan beléd szerettem. Ennyi! Többet nincs mit beszélni ezen! Inkább menj...- halkult el a végére.
- Jimin...- tartottam vissza a könnyeimet.
- Menj el, Areum! Csak menj el! Menj!- ordított beleremegve.

Egyszerűen nem bírtam tovább, teljes sebességgel rohantam ki a szobából, lecsattogtam a lépcsőn és nem törődve senkivel, a feldúltan felém siető Taehyungnak rohantam és szorosan átölelve őt, némán sírni kezdtem.

- Areum-ah!- szólított meg a hirtelen keletkezett csendben Taehyung meglepetten. - Mi volt ez? Mi történt?- próbált eltolni magától, de makacsul szorítottam őt. - Areum!- szólt rám kissé eréjesebben.
- Kérlek, Taehyung! Csak menjünk már!- motyogtam remegő hangon.
- Dehogy megyünk! Ő...!- kiáltott hevesen.
- Könyörgök, Tae...!- csuklott el a hangom ahogy a szavába vágtam.
- Menjetek, Taehyung! A többi ráér később- mondta Yoongi csendesen.

Taehyung vissza folytva indulatait kikísért a terepjáróig, bedobta a cuccainkat, aztán beült a volán mögé és már hajtottunk is az erdő között kanyargó úton valamerre. Éreztem rajta, mennyire dühös és mennyire szeretne kiabálni velem, de nem tudtam megszólalni, hogy bármiféle magyarázott is adjak neki, csak a felhúzott térdeimre hajolva sírtam végig az útnak egy részét. Már rég besötétedett, mire megnyugodtam, de még mindig utaztunk. Az ablaküvegnek döntöttem forró homlokomat és a sötétségbe bámultam kábán. Taehyung még mindig szigorú magatartással vezetett, de néha hirtelen lendülettel fordult felém, mintha mondani akarna valamit, amit csak a szemem sarkából láttam. Egy idő után feladta az próbálkozást és inkább a vezetésre fókuszált. Már éppen elaludtam volna, mikor egy sárga szempár virított a sötétben, s mintha egyenesen a szemembe nézett volna. Azonnal felkaptam a fejem, mert megijedtem és az elsuhanó szempár után néztem.

- Mi az?- simított a combomra Taehyung.
- Semmi, valószínűleg csak valami állatot láttam - hajtottam le a fejem egy mély levegő kíséretében.
- Mindjárt ott vagyunk - bólintott és lesimítva a lábamon vissza tette a kezét a sebváltóra.
- Hmm- haraptam be a szám idegesen.

Halihó! 🥰
Megint hülyeséget nyomkodtam össze, úgyhogy nem kell aggódni, ez a rész, amit kell nézni. Elnézést a kellemetlenségekért.😅
Remélem mindenki jól van és minden rendben van, én még ici-picit fáradt vagyok, de már itthon és a terveim szerint a héten több részt is publikálni szeretnék, úgyhogy legyetek résen!😉❤️
Addig is puszi mindenkinek!💕