ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

11.🔇

JungKook szemszöge:

Mikor már második hét kezdődött, de Jiminről még mindig nem volt semmi hír, nagyon nem akartam folytatni ezt az egészet. Csak miatta kezdtem el, de nélküle nem jó. Meg akartam vele ismerkedni, de ha nem jön suliba, hogy tegyem az?

A gondolataimba merülve értem be álmosan a suli területére és mentem végig a folyosókon és hosszú lépcsősorokon, mire végre felértem a terembe, ahol Taetae bőszen integetett, hogy siessek oda hátra a leghátsó padra.

Szemeim forgatása után mentem oda hozzájuk leghátra, s miután megláttam, hogy ki fekszik a padon, egyből elállt a lélegzetem.

Jimin volt az. Végre jött suliba és megismerhetem. Ennek viszont még mindig volt egy akadálya, mégpedig, hogy HoSeok beült mellé. Bírom a gyereket, meg minden, de ezt most nem gondolhatta végig.

Intettem is neki, hogy tipli van, de mivel nem akart arrébb menni, így dühösen jeleztem neki másodjára is és a többiek mögöttem is az én pártomat fogták, tehát Hobi felállt és arrébb ült, én pedig leülhettem Jimin mellé.

Nem akartam zavarni, így csak bámultam.

Tudom, nem éppen a legjobb megoldás, de annyira örültem, hogy végre jött és meg akartam jól figyelni, még ha csak a haja látszik is nagyrészt.

A tanár bejött és az óra elkezdődött így Jimin rögtön a középpontba került.

A tanár bemutatta, majd le akarta vetetni a sálját, de miután kihívatták és visszajött, mintha mi sem történ volna, nézett bűnbánóan, vagy nem is tudom hogyan a mellettem ülőre és elkezdte az órát. Szóval, hogy wow. Ilyen sem volt még az egy hét alatt és azért elég fura volt.

Ezután próbáltam figyelni az órára, hogy ne csak a mellettem ülőt bámuljam, de azt vettem észre, hogy Jimin bámul engem így oldalra fordultam és beszélgetni kezdtem. Legalábbis én beszéltem, ő pedig meg se mukkant.

Próbáltam dicsérni és zavarba hozni, de csak azt értem el, hogy fejvesztve rohanjon ki az óráról.

Nem értettem, hogy mi rosszat mondtam, de a következő öt percben ennek az átgondolása kötött le, míg Jin hátra nem fordult és felém nem mutatta a telefonját.

Jimin oldala volt az és azt írta ki egy 3 perce dióhéjban megfogalmazva, hogy nem énekel többet.

Mégis mi ez az egész? Most ez miattam van? De mit tettem? Miért nem akar énekelni? Mi történt vele az előző héten? Miért változott meg ennyire és mégis mi van vele? -sokasodtak a kérdések a fejemben, amikre megoldást akartam, tehát vissza adtam a telefont Jinnek és cselekedni kezdtem.

-Tanárnő, ki kell mennem a mosdóba. -pattanok fel gyorsan és kirohanok a teremből.

Igazság szerint nem kell és csak Jimint akarom megkeresni, hogy bocsánatot kérjek tőle, még ha nem is értem, hogy mit tettem, bár szerintem ez a tettemből egyből érthető volt. Igaz most, a teremből kijutottam, okosban, de fogalmam sincs, hogy merre lehet, így tényleg a mosdó felé veszem az irányt, hátha odament, vagy ha mégsem, akkor legalább egy helyet kizárhatok.

Ahogy bementem az ajtón és befordultam a helyiségbe, Jimint a földön fekve találtam.

Csuklója iszonyatosan vérzett, ő meg már alig volt eszméleténél. A hideg csempén terült el, vére pedig egyre távolabbra folyt kezéből.

-Jimin! -futok mellé és le is térdelek a véres padlóra. Most éppen leszarom, hogy mennyire lesz véres a ruhám, csak Ő élje túl ezt az egészet.

-Jimin, mégis miért csináltad ezt? -kérdezem könnyezve, de nem válaszol, bár nem is vártam választ, csak legalább egy apró kis mozdulatot, hogy jelezzen, nincs nagy baja. De hogy is várhattam ezt, hisz már majdnem elvérzett.

-Jimin kérlek maradj ébren, jó? Nem bírnám ki nélküled. -próbálom nyugtatni magamat a sok beszéddel és ölembe veszem a félig holt fiút, majd a még mindig vérző csuklójára szorítom a kezem, de ez nem sokat segít.

-Segítség, kérem! Valaki! -ordítom kétségbeesetten a könnyeimmel küszködve de nem hallja senki.

Ingemet gyorsan lekapom és Jimin kezére kezdem kötni, akinek szemei már teljesen lecsukódtak.

-Jimin. Jimin, kelj fel. Nem halhatsz meg, hallod? Ébredj! -rázogatom a fiút, de az nem reagál.

Kezére szorosan kötöm az anyagdarabot, majd ölembe kapom a fiú testét, egyik kezemmel térdei alá nyúlva, másikkal pedig hátát tartva.

-Ahj, Jimin, miért csináltad ezt? Miért csinálod ezt velem? Miért nem nyitod ki a szemed és miért nem mondtad, hogy mi a baj? Miért egymagad cipelted a fájdalmat, ha nem bírtad? -beszélek az eszméletlenhez az orvosi felé sietve. Lehet nem hallja, engem mégis megnyugtat a beszéd, így csak mondtam és mondtam, míg be nem értem az orvosiba.

-Kérem. Kérem, segítsen. -mondom kétségbeesetten a nővérnek, mialatt az első szabad ágyra fektetem Jimint, amit meglátok.

-Mégis mi történt vele? Mi vágta el így a kezét? -kérdezi a nővér, Jimin ágya mellé sietve és már sürögni és forogni is kezd ó, hogy elállítsa a vérzést.

-A vécében...az üveg. -lihegem.

-Milyen üveg? -néz rám a nő, majd vissza Jiminre, hogy leköthesse a kezét.

-A tükör. -válaszolom és közben próbálom rendezni levegővételem.

-Rendbe jön? -kérdezem aggódva egy pár perc után, de a nővér csak egy kis idő után válaszol.

-Először is öltözz fel. A szekrényben van tiszta ing. -int fejével a szoba másik felében lévő fa szekrény felé. Sietve oda sétálok, majd kutakodni kezdek benne, míg meg nem találok egy tiszta inget.

-Köszönöm. -kiáltok neki és gyorsan magamra is kapom, majd vissza sietek.

-Tehát mi van vele? -kérdezem leülve a nővérrel szembe egy székre.

-Öööö... Hát elég nehéz megmondani. Nagyon sok vért vesztett és itt én nem tudok megfelelő ellátást adni neki. A kezét összevarrtam és lekezeltem, viszont ezután kérdéses, hogy mikor tér magához a sok vérveszteség miatt. Infúzióval adhatunk be neki folyadékot, de annyi amit tehetek. -néz szomorúan a nő.

-Akkor rendbe jön? -kérdezem kissé nyogodtabban.

-Igen. Legalábbis a teste igen, de a lelki állapotának rendbe jövetele nem rajtam múlik. Ha olyanra folyamadott, hogy felvágja a csuklóját, akkor ott már nagy gond lehet. Főleg, hogy ahogy láttam, nem ez volt az első eset. -rázza a fejét a hölgy, közben pedig egy tasakot hoz, amiben valamilyen folyadék van és egy tűvel Jiminbe is vezeti egy csövön keresztül.

-Ezt hogy érti? -kérdezem furcsálva kijelentését. Egyáltalán nem értem, hogy mit hadovál itt nekem.

-Már egyszer volt öngyilkossági kísérlete és ahogy elnéztem nem is olyan régen. -néz végig Jiminen.

-Honnan veszi? -kérdezem dühösen.

Lehet Jimin most valami nehezen megy keresztül, de biztos hogy nem...-kezdtem el gondolatom fejemben, de a nővér levette Jimin sálját mi alatt egy nagy és mély vágás díszelgett.

Jimin másodjára próbálkozott az öngyilkossággal???