ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

13.🔇

FIGYELMEZTETÉS!!! Felkavaró, rémálmot okozó szövegsorok lehetnek benne!
Jó olvasást!
--------

Akárhogy forgolódtam az este, nem jött álom a szememre. Egyszerűen nem tudtam aludni, a szemem pedig kipattant, akárhányszor is csuktam le, így egy idő után feladtam az elalvás tervét. A kórházból már 3 órája, hogy kiengedtek, miután anyával sikeresen balesetnek állítottuk be a mosdóban történt dolgokat. Bár elég nehéz volt elhitetni mindenkivel, hogy ez tényleg nem egy öngyilkossági kísérlet akart lenni. Pedig igazat állítottunk. Részben. Hisz nekem a cél nem az életem elvvétele volt, hanem az, hogy kivéssem a kezemből azt a 13as tetoválást. Végül is még ezzel az indokkal is elmegyogyóba küldhetnek...

A lényeg, hogy itthon vagyok és a héten nem megyek suliba. Egyrészt örülök neki, hisz nem kell a között a sok gyerek közt próbálnom megbújni úgy, hogy bunkónak titulálnak amiért nem válaszolok nekik. De van ennek a dolognak hátulütője, mégpedig, hogy mégjobban lemaradok a tananyaggal. Igaz Idol már nem lehetek, de egy elcseszett háttértáncos még megoldható. Lehet nagyon nem fogom akarni és nem ez volt a terv, de jobb mintha egy átlagos munkát kéne elsajátítanom, amihez általában beszéd is kell. A háttértáncosságban legalább ott van, hogy senki sem tesz rájuk nagyobb figyelmet és a táncolásomhoz nem kell beszéd.

Nagy sóhaj kíséretében kelek fel az ágyból. Ha nem megy az alvás minek erőltessem? Holnap nem megyek suliba, így egész nap is alhatok akár.

Amilyen halkan csak tudok, lábujjhegyen osonok az ablakomhoz, aminek kialakított párkányos ülőrészére helyet foglalok. Két térdem egészen mellkasomig húzom fel, mit karjaimmal át is fogok, a fejemet pedig a térdeimre helyezem, így nyugodt és kényelmes helyzetből figyelhetem elmélkedve a csillagokat.

Annyi meg annyi csillag van az égen, de vajon miért? Egyfolytában találnak a kutatók újabb meg újabb csillagokat, de hogyan? Hisz egyszer valaki feljegyezte, hogy mennyi van, aztán mégis kerültek valahonnan újak.

Van egy hiedelem, miszerint ha meghal valaki felmegy az égre és csillaggá alakul. Szerintem ez nagyon szép gondolat és örülnék is ha úgy lenne. Akkor azt jelentené, hogy az elhunyt szeretteink fentről mindig látnak minket és ha esténként felnézünk az égre, akkor mi is láthatjuk őket. Persze ezer meg egyszáz elmélet van még a csillagokról. Vannak tudományos és mitológiaiak is. Például olvastam még régebben valahol, hogy a kínaiaknál a csillagok istenek vagy azok lakóhelyei. Akkoriban utána is néztem ennek részletesebben. Sok csillagnak és azok képének, hogy hol milyen istenség lakhat a mitológia szerint, vagy melyik csillag milyen isten. El nem hinné az ember, hogy hány ezer ilyen van feljegyezve, mégis csak talán egy maradt meg bennem. A kínai mitológia szerint ugyanis az élet és halál urai szellemek képében a Nagy Medve csillagképben élnek. Nem is tudom miért pont ez maradt meg bennem. Talán mert akkoriban mindig az égen kerestem a Nagy Medve csillagképét, de mindig csak a Göncöl szekeret találtam meg. Úgy gondoltam, mikor olyan 10-13 éves lehettem, hogy ha sikerülne eljutnom a Nagy Medvéhez, szembe nézhetnék az élet és halál uraival, azok pedig örök életet ajándékoznának nekem, én pedig a világ leghíresebb Idola lehettem volna. Most hogy így vissza emlékezek ez baromi nagy hülyeség, de akkor még a fantáziám az egekben szárnyalt.

Gondolatmenetemből és a csillagok szinte szugeráló bámulásából egy halk hang szakított ki. Szinte suttogó volt, de egyben kétségbeesett is. A tévé menne? Nem. Ez Anya hangja. Valakivel beszélgetett, de nem értettem miről és a másik fél válaszait sem hallottam. Lehet telefonál? De mégis kivel? Lassan hajnali kettő.

-Kérlek, kérlek adj erőt...-veszek ki anya beszédéből egy apró részletet. Mi? Mit csinál? Ki adjon neki erőt? Imádkozna?

Óvatosan, lassú mozdulatokkal álltam fel és indultam meg a szobám ajtajához. Ahogy haladtam előre egyre jobban bizonyosodtam meg benne, hogy anya beszél és nem csak a tévé maradt bekapcsolva.

A kilincsre két kézzel markoltam rá, hogy minél hangtalanabbul, óvatosan nyithassam ki az ajtót, nehogy meghallja, hogy ébren vagyok. Lehet nem illendő hallgatózni és eleinte tényleg nem is akartam, de az a kis részlet amit elkaptam, az nagyon felkeltette az érdeklődésem.

A folyosón néhol a parketta hangot adott lépteimnek, így sebességem mégjobban le kellett lassítanom, míg anya szobájába nem értem.

Az ajtó résnyire nyitva volt, így be tudtam kukucskálni. Ahogy itt álltam, a beszéd már teljesen érthető és kivehető volt.

-Segíts a fiamnak. Add vissza a hangját. Gyenge. Adj erőt neki. -könyörgött anya elcsukló hangon. Az ágy mellett kuporgott hálóingjébe és a szoba sarkába nézett, amit elnyelt a sötétség. Eddig arra gondoltam, hogy ha nem is telefonál imádkozik, bár az nem megszokott tőle. Anya ezelőtt sosem imádkozott. Azt mondta, ha létezik isten, és olyan jó ahogyan azt mondják, akkor ha jók vagyunk, nem fog minket büntetni, így nem kell foglalkozni vele. Eddig ezért is zártam ki, hogy imádkozna, de most... most úgy érzem, jobb lenne ha azt tenné, mert ez így ijesztő. És nem csak egy kicsit rémít meg. Szó szerint kiráz a hideg, ahogyan látom az anyámat ennyire összeroskadtnak. Még ha a falon, ahova mered, lenne egy kép valamiről vagy valakiről, akinek kántálhatná a szövegét, de az a fal üres. Nincs ott semmi csak sötétség, és anya kezében sincsen semmi. Csak összegörnyedve térdepel és mondja keservesen.

Anya...-a látványra szemem megtelik könnyel és a számra tapasztom kezem, nehogy egy hangot is kiadjak valahogyan, vagy nehogy meghalljon. Nem akarom, hogy tudja ébren vagyok és láttam mit csinál.

Miért csinálja ezt? Vagy egyáltalán mit csinál? Ez normális? Áh..Biztos csak én gondolom túl. Hülyeség az egész. Anya csak eltitkolta, hogy imádkozik és ennyi az egész. Végül is nem azt kántálta, hogy "ölj meg valakit kérlek" vagy ilyesmi. Csak értem tette. Nem kell egyből a falra festenem az ördögöt, ez nem valami szellemes horrorfilm. Ez a valóság, mi a faszért pánikoljak? -nyugtattam le magam, de alig, hogy ezt megtettem és vissza akartam indulni a szobámba, anya felém kapta a fejét.

Arca csillogott a könnyektől, pont ahogyan szeme, mi kidülledt ahogyan meglátott. Az ágyat nem kímélve vetette át magát rajta és iszonyat gyorsasággal vetette magát felém, én pedig természetesen ijedtemben pofájába csaptam az ajtót. Nem futva közelített hozzám. Megvolt görnyedve és kezeit is letette olykor a földre, mint egy szörnyeteg.

Anya nagy erővel csapódott az általam már zárt ajtónak. Egy 15 másodpercnyi csönd után azonban az ajtót kaparni kezdte.

Ez nem az én anyám...Ez valami más...Mi ez az egész? Mi történik vele?

A kaparás nem tartott egy percig, míg én a szobával szemben lévő falnak lapulva szorítottam kezem a szám elé. A könnyeim megállíthatatlanul folytak, a lábam a padlóba gyökerezett. Mi ez az egész?

A szobából érdekes neszek jöttek, amik kis idő után el is hallgattak. A csend ami az egész házat uralta pánik keltő volt, pont mint a nesz amit előtte hallottam.

Mit csinálhatott odabent? -ahogyan ez a kérdés megfogalmazódott bennem anya szobájának ajtaján lenyomódott a kilincs.
Mit tegyek? Fussak? Maradjak? Rejtőzzek a szobámba? Kergetni fog? A fürdő ajtóban benne van a kulcs? Vagy inkább az utcára rohanjak ki?