ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

26.🔇

Jimin szemszögéből:

A suli unalmas és végül is bevált a tervem, amit most már azt kivánom bár máshogy lenne.
Jungkook úgy tesz mintha levegő lennék, és én is úgy teszek mintha ő az lenne. Amint össze futnánk, mindketten nagy ívben kerüljük el a másikat.

Most, hogy tapasztalom jövök rá, hogy eddig nem ismertem a magány fogalmát úgy igazán. Így hogy minden nap egybefolyik és nincs senki akivel dumálhatnék, vagy akit érdekelnék, olyan mintha szellemként figyelném meg kívülről az élőket. Még a tánc órák sem dobtak fel. Hiába vártam eddig, nem tud lekötni és nem tudok felszabadulni tánc közben. Még a zenét sem hallom, így sokszor lépek félre. Mintha a lelkem nem is ebbe a világba lenne, míg testem itt szenved, mégsem fogja fel, hogy mi történik körülötte.

Egy hét elteltével új hobbit találtam magamnak, az pedig a rajzolás. A rajzaimban minden fájdalmat, vagy bennem felgyülemlő érzelmet papírra vetek. Azon agyalok, vajon ha megnyíltam volna JungKooknak, ha megbíztam volna benne annyira, hogy elmondjam neki, akkor még kedvelne e, vagy ugyan olyan lenne a helyzet mint most. Sok "mi lett volna ha" kérdés kavarog bennem, amiről tökéletes figyelem elterelés a rajzolás. Ilyenkor kivonom magam a világból, főleg annak a segítségével, hogy újra képed vagyok zenét hallgatni, de javarészt csak azért, mert azzal el tudom nyomni a külvilág zaját.

A mai péntek viszont más volt. Épp rajzoltam, mikor az egyik srác JungKook baráti köréből, mellém ült. Ha jól tudom Taehyungnak hívják. Végül is nem meglepő, hogy mellém ült, hisz a teremben annyi hely van, ahány tanuló és mivel gondolom Jungkook nem akar mellettem ülni, így muszáj volt neki ide jönnie.

Az első óra ugyan úgy telt, mint az utóbbi hetekben. A tanár magyarázott, én néha jegyzeteltem, néha pedig csak rajzolgattam a füzetem sarkába. Azonban ahogy elérkezett a szünet, újdonsült padtársam ahelyett, hogy baráti körébe ment volna beszélgetni, engem szólított meg.

-Szia. Még nem nagyon beszélgettünk eddig. A nevem Kim Taehyung. -mutatkozik be egy lüke mosollyal az arcán. Biccentettem neki, ezzel jelezve, hogy "nagyon örvendek" de nagyobb 'beszélgetésbe' nem terveztem menni. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy kerülni akarom a sulis pletykákat.

Lehet hülyeség ilyentől félni, de én nem vagyok felkészülve arra, hogy mindenki  körülöttem ugrabugráljon. Az egyik fele a sulinak biztos jönne, hogy "Jaj szegénykém", és csak e miatt akarna barátkozni velem, a másik fele pedig utálkozna, hogy "Nagy cucc, akkor minek jár ide, ha megszólalni sem tud. Ez nem fogyatékos szálló". Végül is megérteném azokat akik a némaságom miatt nem bírnának. Végül is én is ezért utálom magam.

-Úgy tűnik nem vagy túl beszédes. -folytatja Taehyung. -Persze ez nem gond. Neked melyik a kedvenc tantárgyad? Nekem a tesi. -vigyorog felém. Azt hittem csak udvariasságból kérdezősködik kicsit, de ahogy szemébe néztem, az valamilyen érdeklődést tükrözött. Tényleg érdekelné, vagy csak én képzelek bele túl sokat?

Mit csináljak, mit csináljak? Lehet csak hülyül velem, és aztán ha bármit is mondok neki, megy kibeszélni másoknak, de mégis...nem tűnik olyannak aki rosszat akar és nem beszélhetem bele minden emberbe a rosszat. Végül is nála is kijátszhatom a torokfájós témát, nem? Ha tényleg nem akar menni kibeszélni és nem dumál rólam JungKooknak akkor nem lesz feltűnő. Nem hiszem, hogy Kook bármit is beszélt volna rólam neki. Ha nem mondja el másnak, akkor pedig még a bizalmam is megszerezheti. TALÁN.

"A tánc" -gépelem telefonomba és mutatom a fiú felé, kin már pont a beszélgetés feladása látszott. Lehet túl sokat hezitáltam...

-Miért nem szólalsz meg? Ahogy így belegondolok nem nagyon hallottalak még beszélni. A sál is emiatt van rajtad? -döbben le Taehyung. Végül is ez egy nagyjából normális reakció. Nem hétköznapi, hogy valaki telefonba írva válaszol.

"Ömm....Bonyolult. Nem haragszol ha most nem beszélnék róla?" -pötyögöm válaszom nagyon nehezen. Ujjam többször is megáll a billentyű felett. Nem akarok hazudni neki. Végül is akkor nem lehetnénk rendes barátok és most nagyon de nagyon nagy szükségem lenne valakire aki mellettem van, még ha ezt a tényt próbálom is elnyomni magamban.

-Nem, dehogy. Majd elmondod ha készen állsz. Elég tapintatlan volt ez a kérdésem, így egyből, ne haragudj. -túr hajába, ezzel próbálva elterelni figyelmem kínjában felvett arckifejezéséről. -Egyébként a tánc se rossz. De te csak ettől a héttől kezdtél táncolni, igaz? -folytatja azt hiszem ismerkedését.

"Igen" -gépelem válaszom egy apró mosollyal. Jó érzés hogy valakivel végre beszélhetek. -"A tesiben mit szeretsz pontosan? -mutatom felé saját kérdésem.

-Hát úgy mindent. Egy kis futás, erősítés, mind kötelék nélkül. Példásul a táncban meg van adva a koreográfia, vagy a lépések sorrendje és fegyelmezettség kell, de tesin ha mondjuk futás van, akkor senki nem mondja meg neked, hogy hogyan kell futnod. Mint magasugrásnál. Ugorhatsz flop-ban vagy ollózva is. A te döntésed hogy csinálod, a lényeg, hogy elérd a megfelelő magasságot. -mutogat magyarázata közben, míg én csak bólogatok. Érthető.

"Megadod az elérhetőséged? Egyszerűbb válaszolnom, ha nem kell fordítgatnom a telefonom" -mutatom felé kérésem, amit készségesen teljesít.

Ezt követően egész nap dumáltunk minden féle témát érintve. Volt család, szabadidő, múlt, jövő és célok, kedvenc; színek, számok, sportok, ételek, és egyéb ilyen szokásos téma. Még azt is megtudtam, hogy csak egy negyed órányira lakunk egymástól és megbeszéltük, hogy együtt metrózunk haza. Eddig őt minden nap kocsival hozták, vagy elektromos rollerrel jött iskolába, így kerültük el egymást, de felajánlotta, hogy akkor együtt is járhatunk haza és ide. Annyi az egész, hogy ő hazafelé egy megállóval hamarabb száll le.

Ahogy véget értek az óráink, és kifele indultam a suliból, megláttam Jungkookot, de mivel már két hete csinálom, így most is automatikusan, lehajtott fejjel kerültem ki, mintha ott se lenne, azonban az eddig mellettem sétáló Taehyungie leállt vele beszélgetni. Ezek szerint mégis csak Jungkook oldalán áll...Nem is akart velem barátkozni? Vagy elmondja neki hogy nem beszélek valamilyen rejtélyes okból? Ahj, miért nem jutott eszembe, hogy megkérjem; tartsa a száját?

Lépteim megszaporázva indultam a metróhoz, ami még nem érkezett, így Taehyungnak sikerült utolérnie a Jungkookal folytatott kis bájcseveje után.

-Jimin, mi a baj? Olyan gyorsan elrohantál. -teszi vállamra kezét, mi alatt megremegek.

"Semmi" -gépelem be, majd küldöm el neki az üzenetet.

-Tudom, hogy van valami. Látom rajtad...-sóhajt szomorúan. -Jungkook az oka? -kérdi egy kis csend után.

"Mit beszéltél vele?" -írom meg neki, ő pedig már nézi is az üzenetét telefonján, mit maga előtt tart, hogy egyből lássa válaszom.

-Az igazat mondtam neki. -tudja le ennyivel, de mikor látja kérdő tekintetem, folytatja. -Azt, hogy szerintem nagyon kedves srác vagy és bekaphatja, mert nem ilyen bunkónak ismertem meg. -húzza félmosolyra ajkát, gondolom büszke válaszára. Ezek szerint tényleg bír? Tényleg megbízhatok benne?