ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

28.🔇

Mondtam én valaha hogy nem vagyok megelégedve az életemmel? Jó, igen, de mióta Taehyung mellém ült, és beszélgetést kezdeményezett, az életem a feje tetejére állt és mintha minden kezdett volna újra a normális, vagy legalábbis jobb kerékvágásba zökkenni.

Egész hétvégén chateltem vele és önmagam lehettem. Megértette hogy a nem beszélős témát hanyagoljuk és egy szót sem ejtett róla, de még csak fel sem hozta a témát, ellentétben Jungkookal. De most nem ő a lényeg, hanem Tae. Teljesen olyan mintha a bátyátyám lenne. Mikor vele beszélek minden gondom elmúlik.

Neki hála mégjobban kezdett érdekelni a tanulás és a jövőbeli lehetőségeim. Persze még mindig nem bízom meg benne teljesen.

Emellett mivel az ujjaim már fájnak, annyit gépelek, szóval a mai fejlett technológiáknak is utána néztem, amik megkönnyíthetnék a kommunikálást számomra.

A legmodernebb eszköz erre egy monitor szerűség, amit mútéttel helyeznek a néma emberekre. Pontosabban összekötik az aggyal és leírja a monitor amit gondol, így nem kell gépelnie és az egyel drágább "modell" ki is mondja amit gondol a személy hogy ki akar mondani.

Elég para. Mintha egy félig robottá alakulna át akinek ilyet csinálnak. Még szerencse, hogy nincs pénzem rá. Mármint erre csak valami milliomosnak lenne pénze, hisz még csak most fejlesztik ki a pontos működését. Magyarán még nem tökéletes a dolog.
Jobban utána néztem és a legtöbb kisérleti személynek agykárosodást okozott, és többet rontott mint segített volna. Valakinél pedig már a műtét félre siklott.

A lényeg, hogy számomra lehetetlen opció, mást pedig nem nagyon találtam. Olyan tabletek vannak, amiben egy betűt beírsz és felajánlja az azzal kezdődő leghasználtabb szavakat, hogy ezzel könnyítse az írást, de szerintem ezt a telefonomon is be tudom állítani.

A legbénább és egyben legolcsóbb egy nyakba akasztható tábla, amire írni lehet krétával. Meg persze a modernebb változata az érintő képernyős tábla. Mintha egy tablet lenne a nyakadba akasztva. Csak röhelyebess lennék mint most egy telefonba pötyögve.

A maradék lehetőség pedig tanfolyamot fizetni azért, hogy megtanítsanak a jelbeszédre. Ezzel a pénzmennyiségen kívül egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy hiába tanulnám meg a jelbeszédet, körülöttem senki sem tud, így akik ismernek, nekik is tanfolyam kéne, vagy felesleges lenne az egész.

Mindent össze foglalva az eredmény az, hogy marad a telefon és erősödnek a nagyujjaim. Meeeg megtanulok gyorsan gépelni. A végén elmegyek könyvelőnek. Annak úgyis kell a gépelés tudás. A gépemen annyit chateltem már vakon is menne. De azért nem akarok néma-vak lenni. Bőven elég bajt hoz a beleset így is.

"-A •••• megálló következik. Kérem az ajtók mellett vigyázzanak" -zökkent ki gondolatmenetemből a metrós bemondó hangja.

Az jármű lassít, az ajtók pedig kinyílnak. Emberek tömegei szállnak le, majd fel, köztük Taehyungie is.

-Sziaaa! Hol a fizetség? -siet felém vigyorogva, kezeit széttárva.

Fél mosoly és egy szemforgatás után álltam fel helyemről, hogy megadjam neki a beígért ölelést. Néha olyan mint egy óvodás.

Ez a nyugodt ölelkezős pillanat mind szép és jó, azonban az ajtók már bezáródtak és ahogyan a metró megindult, mi úgy döltünk el egymásba csimpaszkodva mint két panda, akik túl sok bambuszt ettek és beszívtak.
Én szemem összeszorítva, némán érkezek Taehyungra, míg ő felnyekken alattam. Hupsz.

Az esetbe belepirultan tápászkodok fel, segítem fel Taet is és ülök vissza a helyemre.
Bociszemeim veszem elő a helyzet elsimítása érdekében és kezeim össze téve hajltom meg fejem neki, ezzel elnézésem tudatva felé.

-Semmi gond, én is benéztem. -nevet fel, és ül le a mellettem eddig üresen tátongó helyre. -Bár salyog a seggem, de megérte. -kacsint felém játékosan, minek reagálása képpen beleboxoltam felkarjába.

-Aucs. Ezt érdemlem? Nekem hála nem estél a kemény padlóra és meg is ütsz? Milyen szuperhős rajongó vagy te, ha a melletted lévő hőst bántalmazod? -tettet mű felháborodást. Fogaim megvillantva nevetek hang nélkül idióta arckifejezésén és érdekesen változó hangszínén.

"Hős az eszed tokja. Tanultál Japánra?" -küldöm el az üzenetet neki, amint lehiggadtam annyira, hogy kezem ne remegjen a nevetéstől és tudjak pötyögni valami választ.

Taehyung telefonjára fel van véve a hang, így hangosan csipogva jelzi üzenetem.

-Hupsz. Rajta maradt a hang. -veszi kezébe telefonját majd nyitja meg üzenetem.

"Még jó hogy most írtam, külömben élettanon elvennék a telefonod" -írom azonnal következő gondolatom.

-Először is, nem, nem tanultam Japánra, másodszor, hogy a fenébe tudsz gyorsabban gépelni, mint én beszélni, harmadszor pedig első óránk a dupla tánc, és csak a harmadik élettan tehát addig rájöttem volna, hogy hang van a telefonomon. -válaszol egyszerre mindenre.

"1.Japánból feleltet, megszívod ha téged hív ki
2.gyorsan gépelek mert profi vagyok és minden nap azt csinálom egyfolytában
3.dupla táncon hogy jöttél volna rá, ha a telefonod az öltözőben van, te pedig a teremben?"

-A felelést általában megúszom. Helyes pofim van, szóval a tanár nem szokott szólítani. Legalábbis eddig nem tette, úgyhogy remélem nem is fogja. A telefonomon meg olyan nagy volt a hang, hogy az egész suliban vízhangzott volna ha kapok egy üzit. -húzza ki magát büszkén, mintha ez dicsőség lenne.

"Mégis ki írna rád? Csak én beszélek veled és táncon nem írnék"

-Ez csúnya volt... -görbíti le ajkait. -Azért mert neked csak én vagyok a barátod, nem jelenti azt, hogy nekem csak te vagy. Vannak barátaim. -feleli büszkén.

"Jungkook? "- kérdezek rá, de a név leírásától összeszorul a szívem. Inkább azt kellett volna kérdeznem, hogy 'ki?'.

-Ő már nem. De rajta kívül is vannak. -néz mélyen a szemembe. Látszik rajta hogy nem poénkodik és tényleg vannak barátai, meg eleve gondoltam hogy vannak neki. Csak poénkodtam, mégis olyan komolyságot öltött magára mintha ez élet halál kérdése lenne.

"Akkor majd mutasd be őket nekem" -szakítom meg a szemkontaktust, hogy válaszoljak.

-Okés. Majd táncon. -bólint.

A metró megáll és ahogyan felnézek a monitorra, mi a metró tetejére van felfüggesztve, meglátom hogy annál a megállónál vagyunk, ahol le kéne szállni, így felpattanok és leszállok. Ezt a tettem Taehyung lépésről lépésre követte.

A suliig az út további része csendesen telt. Nem szólt hozzám én pedig inkább az utat néztem, mint a telefonom, így volt időm agyalni a jelen helyzeten, mi felesleges, de elütöm vele az időt.

Tényleg be akarja mutatni nekem a baráti körét? Vajon ők is olyanok mint ő? Meg fogják érteni ha azt írom a nem beszélésre, hogy kényes téma? Vagy ők faggatni fognak? Ha faggatnak Tae mellettem fog állni, vagy mellettük? Végül is velem csak három napja beszélget. Nagy eséllyel a haverjaival fog faggatni. Vagy tévednék? Témyleg más mint Jungkook?