ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

45.🔇

Az ágyamon ülve meditálok.
Üres elme...
Tisztaság...
Nyugalom...

Az aznapi kiszállítás sikeres lett és Jin hyungomnak nagy hálával tartozok miatta. Igazi életmentő dolog volt. Fizetésemből ugyan le lesz vonva de kirúgva legalább nem lettem...
Tegnap elmentem a vizsgálatra is a kórházba és a mai futár szolgálatomat is letudtam délelőttre.
Már csak a két fiút várom...
Ma jönnek át hozzám. 

Egyébként tegnap elég jól ment a személyes doktoros találkozós dolog. Újra kiírtam a kütyüre az elmémmel a szöveget amit akartam. És elég sokáig bírtam. Kaptam is egy kezdetleges prototípust, hogy itthon is fejleszthessem a mondatok kiíratásának mennyiségét. 

Persze alá kellett írnom egy csomó papírt. Titok tartási, meg ilyenek. Elég nagy felelősség, és ha jól jött le a dolog, ha baj történik akkor semmi se az ő felelősségük és mind saját pénztárcára megy. Még azt is elmondták, hogy a kütyü nem vízálló, úgyhogy ha lehet, ne áztassam folyadékba és védjem ettől.

A szöveget is már megírtam amit a fiúknak akarok mondani és a telefonomba gépeltem, így már teljesen készen áll, hogy csak egy gombnyomással elindítsam és a robothang felolvassa.

A meditáció teljesen elfeledtette velem a külvilágot. A kütyüvel a fejemen ülök az ágyamon.Az ajtó pedig számomra teljesen váratlanul nyílik ki, és belép rajta Ő.

Egyből rá kapom a tekintetem, és szólásra nyitom a szám, de abba hogy mondjak is valamit, két dolog is megakadályoz. Az egyik az, hogy nem tudok beszélni, a másik pedig az, hogy nem tudom mit mondhatnék neki.

-Szép házatok van. -kezdi ő, köszönés helyett, mire bólintottam, majd a székem felé mutatok, jelezve, hogy helyet foglalhat.

-Ömm...-kezd kínosan fészkelődni Jungkook ülő helyzetében, és gyorsan körülnéz a szobámban.  -Mi az a fejeden? -érkezett első kérdése, mikor meglátta a kütyüt, amiről el is feledkeztem.

Már pont válaszoltam volna a telefonom segítségével, mikor ismét nyílt a szobám ajtaja, és belépett rajta Taehyung. Még szerencse, hogy említettem nekik, hogy merre van a szobám, és hogy nyitva van a bejárati ajtó, így könnyű szerrel ide találtak.

-Ez meg mit keres itt? -kérdezték egyszerre, felháborodva, és mindkettő egymásra mutatott.

Jungkook amint megjelent Tae, fel is pattant a helyéről, és számonkérően fordult felém.

-Arról volt szó, hogy mondani akarsz valamit! Minek ahhoz Taehyung? -mutat az említett személyre.

-Én minek kellek? Tudtommal már csak beszélő viszonyban sem vagytok! Még jó, hogy velem akar beszélni! Te minek kellesz ide? -szólt közbe egyből Taehyung is, és mivel igazság szerint pontosan erre a civakodásra számítottam, így úgy döntöttem, hogy max hangerőn el is indítom a telefonom hangosan felolvasó programját, ami elmondja helyettem amit akarok.

-Csendeeeet! -szólalt meg a robothang, mire mindketten furcsálva néznek rám, tehát el is hallgatnak.  -Arról volt szó, hogy megmagyarázom a dolgokat, és mivel úgy érzem, hogy mindkettőtöknek tartozom, így mindkettőtöket ide hívtalak, hogy ezt végig hallgassátok. Tudom, fura hogy egy női hang olvassa fel az általam leírt dolgokat amit el akarok mondani, de erre is magyarázatot kaptok, úgyhogy kérlek ne szóljatok bele.

A két fiú értetlenül hallgatja a telefonom beszédét, mialatt én halál nyugodtan bólogatok nekik.

-Hogy az elején kezdjem, és egyben minden okot meg is értsetek, az év elejével kellene kezdenem. Az első iskolai napon anya és én autóbalesetet szenvedtünk. Szerencsére mindketten túléltük, azonban a nyakamba egy üvegszilánk fúródott. Ezért van a nyakamon egy nagy seb és ezért hordok mindig sálat. Nem öngyilkossági kísérlet eredménye. -mialatt a robothang érzelmek nélkül mondja a szöveget, addig a fiúk a tekintetemet fürkészik, ahogyan én is az övéjüket. Mikor pedig a női hang elérkezett az üvegszilánk említéséhez, lassan letekertem a sálat a nyakamról.

-Viszont nem úsztam meg ennyivel. Az üveg szilánk nem csak egy nagy heget hagyott, hanem használhatatlanná tette a hangszalagjaim. Teljesen elveszítettem a hangom. -itt több sort is kihagytam a jegyzeteimben, így egy rövid hatásszünet következett. -Nem azért nem beszéltem mert flegma vagyok, és az is hazugság volt, hogy megfázás. Azért hagytam abba az éneklést, mert már beszélni sem tudok, nem hogy még énekelni. A tanárok ezért nem feleltetnek soha és én is ezért kommunikálok írásban. -itt ismét következett egy kis szünet, de már nem néztem fel a fiúkra, hogy mi a reakciójuk. Attól túlságosan is féltem...

-A csuklómon lévő tetoválás egy 13-ast ábrázolt. Azt a dátumot, amikor bejutottam az idol képzőbe. Az volt az álmom, hogy idol lehessek, de miután elvesztettem a hangomat, erre már semmi esélyem. A mosdóba igazság szerint szintén nem az öngyilkosságon járt az eszem, bár korábban az is megfordult a fejemben. Egyszerűen csak ki voltam akadva és elvesztettem az ép gondolkodásom. A tükör üvegének szilánkjával pedig az volt a célom, hogy eltüntessem a 13-as tetoválást a karomról. Hálás vagyok Jungkook, amiért megmentettél aznap. -ezután a mondat után volt először bátorságom, hogy felpillantsak a vendégeimre.

JungKook és Taehyung is értetlenül, felháborodva, együttérzően, és szomorúan nézték hol a beszélő telefonomat, hol engem.

Az előre megírt szöveg véget ért és igazából sokkal többnek gondoltam, mikor elkezdtem a megírását.

A csend beállt. Nekem már nagyon nem volt mondandóm, így én az ő reakciójukat, míg ők még valami folytatást vártak, ami természetesen nem volt. Kis idő elteltével pedig az információt próbálták emésztgetni.

-Jimin...-szólalt meg először és együttérzően fúrta íriszeit enyéimbe.

-Miért nem lehetett megmondani az elején? Mi értelme volt a hazugságoknak? -jött számonkérően Jungkook kérdése, ami igazából jogos volt. Azt hiszem ha bele gondolok, azért történt, mert magamból indultam ki és ezért féltem. Mivel eleinte úgy gondoltam, hogy az egyetlen hasznom és tehetségem az az éneklés és hogy az emberek amiatt szeretnek, így miután elveszítettem, úgy éreztem, hogy a körülöttem lévők szeretetét is elveszíthetem ha erre rájönnek. Mivel már hang nélkül nem szerettem magam, attól féltem, hogy más se fog.

-Ne legyél már bunkó! -szól rá Tae a másikra.

-Bunkó? Bocs hogy érdekel miért hazudott mindenkinek. De te biztosan magyarázat nélkül is megérted, hisz sülve-főve együtt vagytok. -kezd veszekedésbe Jungkook, amiből Taehyung sem hátrál ki, így civakodásba kezdenek.

A szitkok és átkok csak úgy repkedtek a szobában, és első gondolatomban hálát is adtam hogy anyum nincs itthon, majd vártam hogy nyugodjanak a kedélyek azok viszont nagyon nem úgy tűntek, hogy lenyugodnának.

-Nem is törődsz vele, miért baj, ha ÉN legalább teszem?! -kiáltja Tae.

-Miért nem veszed el egyből, ha már úgyis kisajátítottad magadnak? -kontrázik rá Jungkook és már kezdem elveszíteni a fonalat hogy miről van szó, vagy hogy lyukadtunk ki a házassághoz.

Hogy fogok én kikeveredni ebből a kalamajkából?