ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

49.🔇

"-Semmi baj és szívesen. -szorítom jobban magamhoz és elmosolyodom.  Sikerült. Jimin az enyém."

-Jimin. Jimin alszol? -suttogom, de a rám nehezedő fiú meg sem mozdul. -Nem aludtál még eleget, hm? -simítok fürtjei közé.

Még csak a film közepén járunk, de ő már elaludt rajtam.

Leállítom a filmet a telefonomon, kinyomom és a zsebembe csúsztatom, ügyelve arra, hogy ne mocorogjak annyira. Ha túl nagy mozdulatokat tennék, a végén felkelteném.

Egy ideig csak a sötét szoba közepe felé bambulok, miközben azt hallgatom ahogyan Jimin szuszog rajtam. Egészen addig zavartalanul élvezem a pillanatot, amíg a bejárattól zajok nem érkeznek.

Biztos haza érkezett Mrs Park, Jimin anyukája és nem hiszem hogy ugrálna az örömtől ha váratlan vendég lenne a fia szobájában.
Egy ideig vacilálok, hogy inkább bújjak e meg itt, vagy inkább menjek e le aföldszintre, üdvözölni a nőt, megmagyarázni neki a helyzetet, majd elhúzni a csíkot.

Végül a becsületes megoldás mellett döntök és reménykedek benne, hogy Mrs Park marasztalni fog, hisz már nagyon késő van. Egy itt alvásban pedig senki nem hal bele, és akkor nem titokban leszek itt. Sőt. Ha megszeret, akkor többször is jöhetek Jiminhez.

Óvatosan kimászok Jimin alól, halkan lenyomom a kilincset és az ajtó halk recsegéssel kinyílik.

-Jimin te vagy az? -hallom meg Mrs Park remegő hangját. Szám szólásra nyitom, de egy pillanatra tétován megdermedek és végül nem adok ki hangot. Ha megszólalok, akkor megijeszthetem. Elég akkor köszönnöm neki, amikor már szemtől szembe lát.

Egy hang nélkül sietek a bejárati ajtóhoz, ahol már nem találok senkit. Helyette a konyhában, nekem háttal lelek rá a nőre, ki mit sem sejtve pakolászik.

-Ha nem recsegne a lábad alatt a parketta, nem is tudnám, hogy ide jöttél. Hogyhogy még ébren vagy? Megittad már az utolsó kikevert turmixot? -érdeklődik a nő, nekem háttal, és ahogy befejezi utolsó kérdését, 180°-os fordulatot tesz, így velem szembe kerül.

Mrs Park szemei kikerekednek, és a kezében tartott tálcát a földre ejti.

-Te...te...-dadogja, azonban többre nem futja neki.

-Ne féljen asszonyom, Jeon JungKook vagyok, Jimin osztálytársa, nem akartam önre ijeszteni. -emelem fel kezeim széttárva, hogy jelezzem, nem akarok bajt és nem betörő vagy ilyesmi vagyok, majd folytatom, az előre átgondolt szövegem. -Elnézést, hogy ilyen későn még az ön házában zavarok. Jiminnel egy közös beadandón kellett dolgoznom, ami elhúzódott idáig... pár perce pedig bealudt közben. Addig nem akartam itt hagyni nyitott ajtókkal Jimint, amíg ön haza nem érkezik. De...nem is zavarok tovább, és még egyszer elnézést kérek amiért magára ijesztettem. -próbálok a lehető legilledelmesebben beszélni vele, hátha sikerül bevágódnom nála.

Mrs Park arca egyre nyugodtabbnak látszik beszédem közben, míg a végén már el is mosolyodik.

-Vigyáztál rá. Tudtam, hogy hamarosan jönni fogsz, köszönöm. -néz rám hálásan és tekintetével többször is végig mérve, lassan kezd közeledni felém. Mondataiból felét sem értem, de a "köszönöm" és a "vigyáztál rá" biztatóan hangzik.

Egy szó nélkül várom ki, hogy mire készül, ő pedig ezt kihasználva teljesen elém totyog és kezeivel végig simít arcomon, majd a vállamtól végig az egész karomon.

-Igazat mondott. Küldött maga helyett valakit... -motyog halkan, és nem is vagyok benne biztos, hogy jól hallottam.

-Tessék asszonyom? -lépek egy lépést hátrébb és csillogó szemeibe nézek, hogy ott keressem a választ a különös reakcióra.

-Semmi, semmi. -törli meg arcát csontos kezével, majd vissza fordul a pult felé, és a földről óvatosan elkezdi felszedni a szilánkokat.

-Mrs Park, Segítsek? -sietek mellé.

-Nem, nem. -egyenesedik ki egyből. -Nem kell segítened. Nekem nem kell drága. Elég, ha ott vagy a fiamnak, én megleszek. -törölgeti kezét ruhájába, és csak egy kis idő után esik le, hogy miért. Az egyik szilánk elvágta a kezét.

-Dehát asszonyom... -mutatok a keze felé, azonban félbe szakít.

-Semmiség drága. Menj vissza nyugodtan a fiam mellé, és vigyázz rá. Tedd amit tenned kell, és én is mindent megteszek. -magyarázza, és már ijesztő, hogy mennyire tetszik neki, hogy van valaki a fia mellett. Jimin eddig nem hozott ide senkit, vagy mi?

-R..rendben. -bólintok lassan és egy fél fordulatot téve, megindulok vissza Jimin szobájába. Na ez fura volt, de a lényeg, hogy marasztalt, és szerintem kedvel.

Az alvó fiúhoz vissza térve, beosonok a helyiségbe és végig nézek a szobán. Az ablakon besüt a hold fénye és így látom a nyugodtan szunyókáló, elterült testet.
Lábait felhúzva, magzatpózba zsugorodott össze, és halkan szuszog. Teste néha-néha azonban megremeg és lélegzet vétele is szaggatozott. Fázik?

Lábujjhegyen mellé sétálok, és mögüle előveszem a takarót, hogy aztán gondosan rá terítsem.

És akkor én hol is aludjak? Mrs Park azt mondta, hogy maradjak. A földön viszont mégsem lenne kényelmes, így "sajnálatos módon" kénytelen vagyok Jiminnel egy ágyba össze bújni. Szívem szerint nem csak aludnék vele együtt.
Bár...Ez az ágy elég rozogának tűnik. Lehet össze dőlne alattunk.

Miközben gondolataimmal eljátszadozom, óvatosan arrébb tolom Jimint, az ágy közepéről és befekszem mellé, majd magamra húzom a fiút a takaróval együtt. Egy személyes ez a hely, és ez most csak az előnyömre válik, hisz Jimin itt szuszog a mellkasomon.

De...Most alszik, nem igaz? Vajon felkel, ha... -perverz gondolatomra kénytelen vagyok elmosolyodni, és megnyalni az alsó ajkamat. Végül is most alszik. Mi baj lehet?

Jimin vállaira fogok és egy mozdulattal, mégis lassan, felcserélem a helyzetünket, így felé magasodok.
Olyan csábítóak azok a húsos párnácskái, és itt a nagy lehetőség. Hülye lennék kihagyni.  

-Majdnem megkérdeztem, hogy ugye csendben maradsz e, ha felkelsz. De rájöttem, hogy te csendes, jó fiú vagy. Ha akarnál se tudnál anyudnak kiabálni... Remélem megérted, hogy miért teszem. -suttogom, mialatt egyre közelebb hajolok arcához.

Egy fél percig még elidőzök ajkai felett, s csak azután tapadok párnácskáira.
Először csak egy rövid és apró csókot hintettem szájára, azonban hiába próbáltam, nem tudtam egynél megállni. Nagyon kívánom ezt a fiút, és nem bírok magammal tovább.

Ajkait mintha fel akarnám falni, olyan hevesen kezdem csókolni, onnan pedig nyakára térek át, mit néhol meg is szívok.

-Hhh...- Jimin nagyobb lélegzet vételéből már tudom, hogy felébresztettem, de innen már nincs vissza út. Csókjaimmal ostorozom, miközben tenyerem pólója alá csúsztatom.

Jimin tiltakozva szorítja kezeit mellkasomhoz, hogy eltoljon magától, azonban hiába. Két apró kezét feje felett össze fogom, és nem eresztem. Nem menekülhet alólam. Jimin már az enyém. Csak is az enyém.