ℍ𝕒𝕟𝕘 𝕟𝕖́𝕝𝕜𝕦̄𝕝 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

77. 🔇

Bűntudatom lett miután Jungkook elmondta, hogy milyen stresszes is neki miattam. 
Úgyhogy azzal a tudattal, hogy "hosszú út áll még előttem, de mindent megteszek azért, hogy ne legyek talp alatt" céllal, elindultam a gyógyulás útján.

Sanghunhoz újra elkezdtem járni Mr Jeon beleegyezésével és nem kellett sok idő, hogy tökéletesítsük a kütyüt. Mostanra pedig szabadalmaztatva is lett a találmánya. Nekem pedig már jutott is egy a sok közül. Az egész úgy néz ki, hogy egy műanyag bevonatú rudat kell feltennem a füleim mögé, amik ott tappancsokkal ott maradnak. A műanyag a fejem mögött, a tarkómnál illeszkedik a fejemhez. Ez veszi be az agyhullámaimat, vagy miket. Nem nagyon értek hozzá. És ehhez tartozik egy monitor, amire bármit ki tudok íratni, de igazából akármilyen elektorikus eszközzel lehet párosítani az eszközt. A kis monitor ami a fejemen lévő bigyóhoz kapcsolódik, az feltehető ruhára is akár, egy csipesz segítségével, és sokkal egyszerűbb irányítani is azt, hogy mi jelenjen meg rajta és mi nem. Egyszerűen csak el kell képzelnem fejben egy billentyűzetet és azon bepötyögni amit mondani akarok, ha nem akarom hangosan kimondani, csak ki akarom íratni. Ha viszont azt szeretném, hogy hangosan ki is mondja a monitor, akkor rá kell nyomnom az oldalán elhelyezkedő gombra. Ez a kis monitor, nem nagy. Akkora mint egy telefon, és sokkal könnyebb. A lényeg, hogy nagyban megkönnyíti a kommonikálásom.

(Tudom nagyon szépen rajzolok 😇😌)

A suliból mivel sokat kihagytam és az állapotom se változott meg egyik napról a másikra, így magán tanuló lettem egy átlagos iskolában, és a pszichomókuskát minden egyes héten háromszor látogathatom mai napig. 

Jungkooknak hála viszont, hiába van erős fokozatú szociális szorongásom anyám esete óta, és a pszichiátrián azt ajánlották, hogy ne nagyon engedjenek emberek közé, és kettesben se hagyjanak senkivel, mégis járhatok táncra. Amit imádok. Bár az igaz, hogy nem szeretek emberek közt lenni. És talán az sem hülyeség, hogy kettesben se hagyjanak senkivel. Hiába volt ott nekem Jungkook az utóbbi időben, és van itt nekem most is, még az ő hirtelen mozdulataitól vagy bármi olyan tettétől megijedek. Anya...ő benne is megbíztam....aztán meg akart ölni...én pedig nem látogattam azóta se...de nem bánom...annyira.

Az eset óta 1 teljes év eltelt és kezd rendeződni az életem. Most értem haza táncról és már a Jungkookal közös szobánkban pakolom le a cuccom.

"- Ah, imádom. Táncon most belehúztunk és minden órán veszünk valami újat, amit gyakorolhatok. De...lehetnénk kevesebben...főleg hogy nem nagyon vagyok jóban szinte senkivel..." - írja ki a gép amire gondolok, mit Jungkook is észrevesz.

- A maradék 20 emberrel aki körülvesz közben? -faggat értetlenül.

"-Hát igen.. Ők mások. Nem olyanok mint te. "-tanakodom és már megint elfelejtettem, hogy Ő ebből mindent lát, így már tudja mi a válaszom. Nem akartam ezt tudatni vele... Hiába jó a kütyü, jobban hozzá kell még szoknom.